Wales – Anglia: Fogadási Tippek és Világbajnokság Előzetes

Olvasd el 9 perc alatt szerző Bartos László 2022 november 28.
2022. november 29. kedd, 20:00 Ahmad Bin Ali Stadiumyan
Wales
vs
Anglia

A legjobb fogadóirodák szerintünk:

Még a B csoportban sincs meg az első továbbjutó, a harmadik fordulóra marad a döntés. Pedig Angliának jó esélye volt arra, az első körben hatot vágtak, féltucat gól után azt vártuk, hogy az Egyesült Államokat azért el tudják intézni. Nem így történt…

Harry Kane-ék ugyan az élen, de még az is megtörténhet velük, hogy kiesnek. Igaz, ehhez nagyon sok mindenre szükség van, kezdetben arra, hogy kikapjanak Wales-től. Ami nem tűnik túl életszerűnek, Rob Page csapata sem az USA ellen, sem pedig Irán ellen nem tudott jól játszani. Egy félidőnyi jó játék van a játékosok lábában, ami eddig egy ponthoz volt elég.

A kiesés szélén Gareth Bale és a többiek, minden mindegy alapon eshetnek neki a rivális angoloknak. Tényleg nincs veszítenivalójuk, menniük kell előre, győzelem nélkül biztosan távozni fognak a csoportkört követően.

Nem mehet tehát biztosra Anglia, viszont a bukmékerek szerint igenis egy sima angol győzelemnek lehetünk majd a szemtanúi. Bellinghamékre még másfeles szorzó sem jár, a walesi siker majdnem kilencszeres pénzt ér, míg a döntetlen – amely csak Angliának jó – majdnem ötszörös összeget jelentene.

Következzen a Wales – Anglia találkozó!

Wales

Wales együttese 64 év után vehet részt ismét világbajnokságon, azonban azt tudni kell róluk, hogy meccset sem akkor, sem idén még nem nyertek. Sőt, az Irán elleni meccsig csak döntetlenjeik voltak. És 98 percig úgy nézett ki, hogy az a meccs is az lesz…

Rob Page együttese messze elmaradt attól a teljesítménytől, amit az Egyesült Államok elleni első találkozó második félidejében nyújtottak. Akkor kapu elé szorították az USA csapatát, sokkal jobbak voltak, mint ellenfelük, és az első félidőben összeszedett hátrányt Gareth Bale tizenegyesgóljával le tudták dolgozni.

A Los Angeles FC játékosa már akkor sem játszott jól egyébként, de Irán ellen a nevét sem lehetett hallani. Márpedig ő Wales legfontosabb játékosa, ha neki nem megy, a többieknek sem fog. És nem is ment, Wales tartotta a 0-0-t az első mérkőzésen hat gólt kapó Irán ellen, de Wayne Hennessey kiállítása még bátrabbá tette Taremiéket.

Végél a 98. és a 100. percben kaptak két elkerülhető gólt. Ironikus, hogy mindkét esetben az a Joe Allen hibázott, akit annak ellenére vitt magával Page, hogy hónapok óta nem játszott, a kapitány mégis ragaszkodott hozzá. A játékhiány is közre játszhatott, amikor kétszer is rossz megoldást választott a középpályás.

Senkit nem lehet pozitívan kiemelni a csapatból, még az a Kieffer Moore is szenvedett, aki az USA ellen jól szállt be. Egyébként a támadó már a meccs elején megsérült, a derekát fájlalta, de végül végig tudta játszani a találkozót, és azóta sem arról szólnak a hírek, hogy a Bournemouth játékosának ki kéne hagynia az Anglia elleni meccset.

Wales helyzete nagyon nehéz, már-már reménytelen. Nemsokára látni fogjátok, hogy az egymás elleni meccseken nem megy Rob Page-éknek, nem ment elődjeiknek sem, márpedig ezúttal szükség lenne a győzelemre.

Hennessey helyét Danny Ward fogja átvenni, míg Harry Wilsont Dan James váltja majd a kezdőben. Előbbi biztos, utóbbi csak feltételezés, Wilson az első meccsen jól muzsikált, azonban a másodikon más szerepkörben nem tudott annyit segíteni a többieknek.

A teljes keret:

Kapusok: Wayne Hennessey (Nottingham Forest), Danny Ward (Leicester City), Adam Davies (Sheffield United)

Védők: Ben Davies (Tottenham Hotspur), Ben Cabango (Swansea City), Tom Lockyer (Luton Town), Joe Rodon (Rennes), Chris Mephan (Bournemouth), Ethan Ampadu (Spezia), Chris Gunter (Wimbledon), Neco Williams (Nottingham Forest), Connor Roberts (Burnley)

Középpályások: Sorba Thomas (Huddersfield Town), Joe Allen (Swansea City), Matthew Smith (Milton Keynes Dons), Dylan Levitt (Dundee United), Harry Wilson (Fulham), Joe Morrell (Portsmouth), Jonny Williams (Swindon Town), Aaron Ramsey (Nice), Rubin Colwill (Cardiff City)

Csatárok: Gareth Bale (Los Angeles FC), Kieffer Moore (Bournemouth), Mark Harris (Cardiff City), Brennan Johnson (Nottingham Forest), Dan James (Fulham)

A várható kezdőcsapat:

Ward – Mepham, Rodon, Davies – Roberts, Ramsey, Ampadu, Williams – Bale, Moore, James

Egymás elleni meccsek:

Két európai csapat, gondolhatjátok, hogy azért gyakrabban összefutnak egymással, mint mondjuk Szenegál és Katar… Az angolok hatalmas fölényben vannak, hiszen az elmúlt években ötször is találkoztak egymással – ebből három meccs amúgy tétmeccs volt -, és mind az ötöt meg tudták nyerni. Hol könnyebben, hol nehezebben, de sem Wayne Hennessey-ék sem a kapus és a többiek elődjei nem tudták megállítani a háromoroszlánosokat. Legfrissebb meccsüket 2020-ban, tehát két éve játszották, akkor Anglia könnyen lépte le Walest, 3-0-ra nyertek.

A többi eredményt is láthatjátok, Walesnek van, hogy még a gólszerzés is nehezére esik. Nem jó előjelek egy ilyen volumenű mérkőzés előtt…

Előző 5 meccs eredménye
2020.10.08.Barátságos Mérkőzés
anglia
3:0
wales
Barátságos Mérkőzés
2016.06.16.Európa-bajnokság 2016
anglia
2:1
wales
Európa-bajnokság 2016
2011.09.06.EB-selejtező 2012
anglia
1:0
wales
EB-selejtező 2012
2011.03.26.EB-selejtező 2012
wales
0:2
anglia
EB-selejtező 2012
2005.09.03.Világbajnokság 2006
wales
0:1
anglia
Világbajnokság 2006
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Anglia

Gareth Southgate csapata kellő magabiztossággal a tarsolyban léphetett pályára az Egyesült Államok ellen, akiket – mondjuk úgy – nem annyira kedvelnek a szurkolók. És persze ez fordítva is igaz. Sterlingék azzal a tudattal léphettek pályára, hogy győzelem esetén biztos továbbjutók, és a csoportelsőségre is nagy esélyük lesz. Ez azonban nem volt kellően motiváló. Vagy ha az is volt, a győzelemhez nem volt elég.

Amerika ugyanis nem adta könnyen magát, sőt, a mérkőzés egy bizonyos pontján többet tett a sikerért. Az első félidőben többször is eljutottak Jordan Pickford kapujáig, és egy alkalommal még a kapufát is eltalálták, míg a másik oldalon egyedül Kane lövését lehet megemlíteni, amit végül blokkoltak.

A második félidőben már kevesebb helyzet volt, és egyikük sem tudott túljárni a másik eszén. Valahol igazságos, hogy döntetlen eredmény született.

Anglia ezáltal maradt a csoport élén, de még nem jutott tovább. Egy pont már elegendő lesz, de szerintem Bellinghamék ennyivel nem fognak megelégedni.

Évek óta ütik-verik Walest, most nem akarják megszakítani ezt a sorozatot.

Harry Kane és Harry Maguire is pályára tudott lépni az USA ellen, pedig mindketten kisebb sérülést szenvedtek el Irán ellen. Kane-ről készült egy fotó a második körös meccs után, amelyen a bokája be van kötve, szóval az ő sérülése még nem a múlté, és innentől kezdve kétséges, hogy játszani tud-e Wales ellen.

Southgate kerete bő, de az első két mérkőzésen ugyanazt a kezdőt küldte pályára. Holott a kispadon ott van mondjuk Phil Foden, Jack Grealish, Marcus Rashford és még egy halom játékos, akik szintén nagyon jók, és többen meg is érdemelnék a kezdőt. Én azt mondom, Fodent be is fogják vetni a következő meccsen…

Sérültekről nem tudunk, még Kyle Walker is edzésbe állt, sőt, akár csapatba is kerülhetne, de érthető módon nem siettetik a Manchester City játékosának visszatérését, főleg, hogy Kieran Trippier eddig jól teljesít, és ott van még Trent Alexander-Arnold is.

A teljes keret:

Kapusok: Jordan Pickford (Everton), Nick Pope (Newcastle), Aaron Ramsdale (Arsenal)

Védők: Harry Maguire (Manchester United), Luke Shaw (Manchester United), Eric Dier (Tottenham), John Stones (Manchester City), Kyle Walker (Manchester City), Kieran Trippier (Newcastle), Conor Coady (Everton), Ben White (Arsenal), Trent Alexander-Arnold (Liverpool)

Középpályások: Jude Bellingham (Borussia Dortmund), Mason Mount (Chelsea), Conor Gallagher (Chelsea), Declan Rice (West Ham), Jordan Henderson (Liverpool), Kalvin Phillips (Manchester City)

Támadók: James Maddison (Leicester), Phil Foden (Manchester City), Jack Grealish (Manchester City), Harry Kane (Tottenham), Bukayo Saka (Arsenal), Raheem Sterling (Chelsea), Callum Wilson (Newcastle), Marcus Rashford (Manchester United)

A várható kezdőcsapat:

Pickford – Trippier, Stones, Maguire, Shaw – Rice, Bellingham, Foden – Saka, Kane, Sterling

Tippelde

Néha jön pár meglepetés, ami teljesen kiránt minket a buborékunkból, és még az olyan egyértelmű meccsekkel kapcsolatban is szkeptikussá tesz, mint amilyen ez. Wales 2 meccs alatt semmit nem mutatott, egy jó félidőt tudtak eddig összehozni a csoport két gyengébb ellenfelével szemben.

Szóval nem is tudom, miért gondolkozom azon, okozhatnak-e meglepetést? Ha okozhatnak is, arra előre nem számíthatunk, nem utal rá semmi. Mi maradunk annál, hogy az angolok megnyerik a találkozót. De a biztos előny tudatában vissza fog venni a csapat, szóval mellé még menjen a két és fél gól alatti eredmény is.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső