Ham-Kam – Aalesund: Fogadási Tippek és Eliteserien Előzetes – 2023.07.07.
- Briskeby Arena
- Július 07. 19:00
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Ugrunk egyet, és a svédektől átnézünk a norvégokhoz. Aztán megjátsszuk még egyszer ugyanezt…
Pénteken este rendezik meg a Hamerkameratene – Aalesund találkozót. Ha valakinek nem ismerős a hazai csapat, ők a Ham-Kam.
Az a Ham-Kam, amely idén meg fog szenvedni a bennmaradásért, de az is lehet, hogy ebben semmi szenvedés nem lesz, tök simán ki fognak majd potyogni az Eliteserienből. 12 forduló után én azt mondom, most inkább ehhez állunk közelebb.
És az Aalesund sem áll jobban, ők az utolsó előtti helyet foglalják el. Szóval ez egy kőkemény kiesési rangadó. Amelyik csapat nyer, az egy picit feljebb lép, amelyik kikap, még nagyobb gödörben találhatja majd magát.
A sportfogadás szerelmesei szeretik az ilyen rangadókat, pedig nem a legkönnyebb ezeket megtippelniük. Az Unibetnél 2.06 a hazai győzelem, 3.40 a döntetlen, 3.65 a vendégsiker.
Ham-Kam
Borzalmas formában van a Ham-Kam együttese, nagyon úgy néz ki, hogy a leginkább nekik lesz gondjuk idén a bennmaradással. Persze 12 forduló után nem túl fair ilyet írni, de hát nézzetek a táblázatra, és ti is láthatjátok, mi a helyzet. Eddig hét pontot szereztek, amely a legkevesebb a bajnokságban, huszonkilenc gólt kaptak, ami viszont a legtöbb.
Formájuk a leggyengébb, az utóbbi öt meccsen egy pontot gyűjtöttek, zsinórban négy vereségnél járnak.
Legutóbb a Brann Bergen otthonában kaptak ki, igaz, azért felvették a kesztyűt ellenfelükkel. Ám Paal Kirkevold találata már a hosszabbításban jött, nem maradt idő az esetleges egyenlítésre.
A Ham-Kam most otthon bizonyíthat, és annyiban ennek lehet örülni, hogy eddig mindkét sikerük otthon született.
Emellett egy döntetlen és három vereség áll a nevük mellett. Nyeretlenségük itt négy forduló óta tart.
A sérülések tekintetében újdonság nincs, ugyanúgy Julian Dunn nem szerepelhet.
A várható kezdőcsapat:
Jendal – Sjolstad, Opsahl, Norheim – Gammelby, Kurtovic, Kjaergaard, Onsrud, Kongsro – Kirkevold, Enkerud
Egymás elleni meccsek
Íme a két együttes legutóbbi öt egymás elleni mérkőzésének eredménye:
Aalesund
Hasonlóan gyengén szerepel az Aalesund együttese is a norvég első osztályban, de ők legalább elmondhatják magukról, hogy megszakadt a gyenge szériájuk, és a hétvégén sikerült nyerniük. Nem mondom, meglepő eredmény született a Rosenborg elleni meccsen, ugyanis a tavalyi bronzérmest 1-0-ra – Markus Karlsbakk góljával – le tudták győzni.
Ez pedig azt jelenti, hogy a Ham-Kamot megelőzve elkerültek az utolsó helyről, ám ezt csak a jobb gólkülönbségüknek köszönhetik. Amely gólkülönbségre azért annyira nem lehetnek büszkék. Az eddig kapott 23 gól ugyanis a második legtöbb ebben az idényben. Mellette még amiatt is muszáj pironkodniuk, hogy ők rúgták a legkevesebb gólt, nyolcat.
A győzelmet megelőzően zsinórban három vereséget szenvedtek el, ami aggasztó, de az is aggasztó, hogy a gárda idegenben még csak pontot sem tudott szerezni: Öt meccs, öt vereség, 1:12-es gólarány.
Továbbra is csak egy játékosuk sérült, Alexander Ammitzböll. A győzelmet követően nem lenne meglepő, ha Johnsen ugyanazt a csapatot küldené a pályára.
A várható kezdőcsapat:
Gryteburst – Munksgaard, Fallman, Andersen, Kitolano – Barmen, Segberg, Karlsbakk – Odemarksbakken, Kristensen, Atanga
Tippelde
Fejem vakartam, mielőtt leírtam volna az infókat, és most is a fejem vakarom. Ez a forduló egyik legnehezebb mérkőzése. Fontos mindkét együttesnek, és itt a cél szentesíti majd az eszközt.
A lényeg a csapatoknak, hogy nyerjenek, tökmindegy, milyen játékkal. Ez járhat a fejükben, ami minket inkább arra sarkall, hogy két és fél gól alatti eredményre tippeljünk. Tipperősség: 3/5.
Bukméker | Oddsok | Bónusz* | Megtekintés |
---|---|---|---|
Betovo
|
Oddsok: 1.75 | Bónusz: 100,000Ft | |
BassBet
|
Oddsok: 1.75 | Bónusz: 35,000Ft | |
RTbet
|
Oddsok: 1.75 | Bónusz: 35,000Ft |