Real Madrid – Valencia: Fogadási Tippek és La Liga Előzetes
- Santiago Bernabeu
- Január 08. 21:00
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Tizenhat veretlenül megvívott mérkőzés után a királyi gárda a Coliseum Alfonso Perezben, vagyis a Getafe otthonában szenvedett vereséget. Nem semmi, hogy épp a kiesés elől menekülő madridi kiscsapat zárta le a Real Madrid jó sorozatát, valószínűleg a vendégek még a karácsonyi, újévi mámorban úsztak.
Merthogy volt ok az örömre, a Bajnokok Ligájában, valamint a bajnokságban is az élen álltak. A Getafe elleni kudarc azért belefért, hiszen a Sevilla egy győzelem esetén sem tudja beérni őket, de innentől kezdve oda kell figyelniük. Carlo Ancelotti vitrinjéből a bajnoki cím még hiányzik, és ezt természetesen szeretné pótolni.
Ezúttal hazai pályán fogadják a Valencia együttesét, akik a tavalyihoz képest egy kicsit jobban szerepelnek, bár hajlamosak belefutni kínos, kellemetlen eredményekbe. Pénz továbbra sincs a Turia-parti csapatnál, de akadnak még hűséges játékosaik, akik kitartanak a legnagyobb bajban is. Egyelőre legalábbis.
A csapat a felsőházban telelt, bár 2022 első meccsét rosszul indították, a jellemzően idegenben gyengén játszó Espanyol ellen vereséget szenvedtek. Most kéne javítani, ám a Real Madrid ellen nem lesz könnyű dolguk. Semleges szurkolóként nagyon várjuk már az összecsapást, ez a két együttes -a helyezésüktől függetlenül – nagyon jó kis meccseket szoktak játszani.
Következzen a Real Madrid – Valencia találkozó!
Mi történt az előző fordulóban?
Röviden összefoglaljuk a két csapat elmúlt bajnoki mérkőzését, hogy tisztább képet kapjunk a formájukról.
Getafe – Real Madrid: 1-0
G.: Unal
A forduló legnagyobb meglepetését produkálta két madridi csapat, a Getafe és a Real Madrid. A királyi gárda egyértelműen a győzelem reményében ugrott át a közelbe, azonban szomorúan kellett hazabattyogniuk. Az idén berobbanó, kezdő státuszt megkapó, és valóban nagyon magabiztosan játszó Eder Militao mutatta meg a blancók szurkolóinak, hogy ő is csak ember, ő is tud hibázni. A hiba sokba került, hiába hajtott a Real, nem sikerült egyenlíteniük. A Getafe a sikerét követően biztonságosabb helyre került, a 16. pozícióból várják a folytatást.
A kezdők:
Getafe:
Soria – Suárez, Cabaco, Mitrovic, Cuenca, Olivera Miramontes – Maksimovic, Arambarri, Alena – Ramirez, Unal
Real Madrid:
Courtois – Vazquez, Militao, Alaba, Mendy – Modric, Casemiro, Kroos – Rodrygo, Benzema, Asensio
Két mondattal ezelőtt emlékeztem meg Eder Militao nagy hibájáról, most részletesen le is írom, mi történt pontosan, hiszen ez volt a mérkőzés első emlékezetes jelenete. A Getafe támadásánál Toni Kroos szerelte becsúszva ellenfelét, és úgy tűnt, az akció véget ért, ugyanis Eder Militaohoz került a játékszer. Azonban Enes Ünal megtámadta őt, az összezavarodó braziltól el is vette a labdát a saját királyi gárda tizenhatosán belül, onnantól kezdve pedig rutinfeladat volt megszerezni a vezetést.
A következő tíz perc egyértelműen a Realé volt, Luka Modric kétszer vehette volna be Soria kapuját, de az első kísérlete távolról kapu mellé szállt, a második meg a felsőlécről pattant ki. Befejezésként még Toni Kroos is lövőhelyzetbe került, azonban az ő kísérletéből sem lett semmi. Vagyis de, egy kirúgás.
Még az első félidő lefújása előtt a Getafe újra helyzetbe került, Militao viszont most pozitív hősként tündökölt, Carles Alena lövésébe lépett bele, a labda így szögletre vágódott.
A nyomás a hazaiakon a második félidőben sem csökkent, időről időre feltűnt egy-egy habfehér Soria kapuja előtt. A 65. percben Karim Benzema villant, lövését fejjel blokkolta egy védő, majd az eset után Lucas Vazquez (jogosan) reklamált a franciánál, mondván, teljesen üres volt a jobb szélen.
A 76. percben Casemiro is tüzelt, ő 17 méterről tette próbára a kapust, de Soria állta a sarat, a bal oldalra tartó labdát vetődve ütötte ki.
Carlo Ancelotti nagyon kétségbe volt esve, még azt az Iscot is beküldte, aki az egész őszt a kispadon töltötte. És a görbelábú karmester a 91. percben fejjel majdnem ki is egyenlített, Kroos szabadrúgását bólintotta kapura, ám Soria erre is leért.
A lefújás után látszott igazán, mennyire fontos győzelem volt ez a hazaiaknak, nem győzték ölelgetni egymást a kék mezben játszó kiscsapat tagjai.
Vannak olyan meccsek, amikor semmi nem jön össze. Ez ilyen meccs volt a Real Madrid számára.
Valencia – Espanyol: 1-2
G.: Alderete ill. de Tomás, Puado
Idegenben nem igazán megy az Espanyolnak, ezért (is) kapott a Valencia ilyen alacsony oddsot. Guedesék győzelmére 1.70-es oddsot adott a legtöbb fogadóiroda, ám a végén azok örülhettek, akik a meglepetésre tettek. Majdnem sikerült egyébként megnyerni a találkozót a hazaiaknak, ám Hugo Duro szabálytalansága, egyben piros lapja mindent megváltoztatott. Lássuk a részleteket!
A kezdők:
Valencia:
Cillessen – Correia, Guillamon, Alderete, Vazquez – Costa, Soler, Wass, Hugo Duro – Gomez, Guedes
Espanyol:
Lopez – Vidal, Gomez, Cabrera, Pedrosa – Bare, Darder, Melamed – Embarba, Moron, de Tomás
Mit is lehetne mondani az első félidőre? Mondjuk úgy, hogy nem volt túl eseménydús. Összesen tizenegy próbálkozása volt a két csapatnak, de ezek egyike sem talált kaput. Cillessen és Diego Lopez mondhatni nyugodtan elvoltak a kapujukban.
Egyszer akadt komoly helyzete a házigazdának, a kilencedik percben egy jobboldali beadás után Hugo Duro ugrotta túl védőjét, és fejese a kapufáról vágódott vissza a mezőnybe.
Ezen kívül sok értelmes dolgot nem tudnék elmondani a pályán történtekről, így inkább áttérünk a második játékrészre. Amely góllal is indulhatott volna, Raúl de Tomás tizenegy másodperccel a kezdést követően találhatott volna be, Loren Moron beadása találta üresen a válogatottban is bemutatkozó támadót, de nem célzott pontosan, fölé durrantott.
Az 51. percben egy beadás okozott bonyodalmat a túloldalon is, Helder Costa baloldali beadását az elöl ragadó Omar Alderete fejelte Diego Lopez kapujába.
Az Espanyol a bekapott gól után láthatóan összeszedte magát, és sorra vezették a támadásokat. A 61. percben Adri Embarba lapos kísérletét hatástalanította Jasper Cillessen, majd tíz perccel később Javi Puado 16 méteres lövése ment mellé.
Látványosan ölte az időt a hazai csapat, annyira, hogy a 78. percben pályára lépő Ruben Iranzo azonnal sárgát kapott időhúzásért.
Hugo Dura is besárgult egy perccel később, és ez egy fontos momentuma a találkozónak. Ugyanis a szélső négy perccel később ismét szabálytalankodott, ám ezúttal a tizenhatoson belül. Nem elég, hogy kiállították, még egy tizit is összehozott a vendégeknek…
Amit RDT végzett el, és bár középre rúgta, Cillessen pedig nem mozdult el, mégsem tudta hárítani.
Az emberhátrányban játszó Valencia küzdött az egy pontért, de az Espanyol végül csak kicsikarta a győzelmet. A rendes játékidő letelte előtt egy perccel Javi Puado szép mozdulattal fejelte be a csereként pályára lépő Jofre beadását.
Nagyot küzdöttek a hazaiak, talán meg is lehetett volna a győzelem, de hát Hugo Duro tett róla, hogy ez ne így legyen… Halkan megjegyzem, igazságtalan lenne csak rá fogni az egészet, de tény, hogy főszerepet játszott a Valencia vereségében.
Összefoglalás
A Real Madridnál a koronavírusos játékosok felépültek, egyedül már csak Luka Jovic küzd a vírussal, remélhetőleg ő is hamar túl lesz rajta. Ez azt jelenti, hogy Carlo Ancelotti újra használhatja a gálakezdőjét, amelynek – spanyol források szerint – egy gyenge pontja van az olasz fejében: A jobbszélső szerepe. Nem győzte őt meg sem Asensio, sem Rodrygo, sem Hazard, sem Lucas. Felmerült a brazil Antony neve, de a Real most télen biztosan nem fog igazolni, amikor ilyen terveik vannak a nyárra, mint Mbappé és Haaland megszerzése.
Sérültek terén még el kell mondani, hogy kapott egy kisebb rúgást még december végén Gareth Bale, aztán januárban Ferland Mendy, Karim Benzema és Luka Modric is, de úgy tűnik, a szombati mérkőzésre már bevethető lesz utóbbi három, a walesi visszatérését pedig január közepére saccolják.
A Real tegnapi kupameccse kicsit nyögvenyelősre sikeredett, végül három szerencsés gólnak köszönhetően megverték, és ezzel kiejtették az Alcoyanot.
A Valenciánál Hugo Duro eltiltása miatt nem szerepelhet, Gabriel Paulista sérült, míg Toni Lato és Dimitri Foulquier szereplése kérdéses.
Ahogy már mondtam, jellemzően remek meccset játszik ez a két együttes, idén ősszel például a Mestallában egy igazi thrillernek lehettünk szemtanúi. Hugo Duro góljával a második félidő közepén a jól játszó Valencia szerzett vezetést, de a Real küzdött a legvégéig, és Vincius Júnior, valamint Karim Benzema góljaival megfordították a találkozó állását. A brazil a 86., francia társa a 88. percben talált be.
Előtte volt egy 2-0-s madridi siker, azt megelőzően meg egy furcsa meccs, ahol a Valencia 4-1-re nyert, a négy gólból három tizenegyes után született.
Bár vannak, akik szerint ezúttal nem lesz jó ez a meccs, nem lesz sok gól és inkább a küzdelem fog dominálni, mi nem értünk egyet. Szerintünk folytatódik a jó sorozatuk, már, ami az egymás elleni meccseket illeti. Épp ezért két tippünk van, az egyik az, hogy a Real Madrid és a Valencia is kapuba talál (még mindig zavarba lehet hozni a királyiak védelmét), illetve, hogy két és fél gólnál több esik majd a találkozón. Ó, és hazai győzelmet várunk, de az ilyen oddsnál mellékes.
Bukméker | Oddsok | Bónusz* | Megtekintés |
---|---|---|---|
Betovo
|
Oddsok: 1.59 | Bónusz: 100,000Ft | |
BassBet
|
Oddsok: 1.58 | Bónusz: 35,000Ft | |
RTbet
|
Oddsok: 1.58 | Bónusz: 35,000Ft |