Svédország – Norvégia: Fogadási Tippek és Nemzetek Ligája Előzetes
- Friends Arena
- Június 05. 20:45
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Ó, egy jó kis északi meccs, igazi rangadó következik, egy Svédország – Norvégia összecsapás. Mindkét együttes nagyon szimpatikus számunkra, feljutni viszont csak egyiküknek sikerülhet az A divízióba. Mind a svédek, mind a norvégok győzelemmel kezdtek neki a B-ligás sorozatuknak. És míg az egyik papírforma eredményt jelent, addig a másik – szerintünk – meglepetést. Mármint, tudtuk, hogy Ödegaard-ék jó teljesítményre képesek, de mi a szerbekben többet láttunk, abszolút őket tartottuk favoritnak hazai pályán. Nem véletlenül mondtuk azt a tippünkben sem, hogy ez a mostani szerb válogatott simán odaérhet az első helyre. Hát, lehet, hogy a tegnapi után erről le fognak csúszni.
Svédország válogatottja két éve őrzi veretlenségét hazai pályán, tovább megyek, őrzik hibátlanságukat. Nagy különbség… Szóval Erling Haalandéknak fel kell kötni a gatyát, ha Janne Anderssonékkal szemben pontot, pontokat akarnak szerezni.
Egyébként a bukmékerek nem látnak erre nagy esélyt, pontosabban fogalmazva svéd sikert várnak. Az elképzelésünk már nekünk is megvan, csapjunk hát bele a közepébe!
Svédország
A svédeknél Victor Lindelöf végül sérülés miatt nem tudta vállalni a játékot, középen a Galatasarayt erősítő Joakim Nilsson került be, valamint Carl Starfelt, akit mi is a kezdőbe vártunk. Ezen kívül komoly meglepetés nem volt a csapatnál, azok játszottak, akikre mi is számítottunk.
Tippünkből kettő volt a meccsre: Az egyik az volt, hogy két és fél gólnál kevesebb esik majd a meccsen, a másik az, hogy nyernek a svédek. Végül mindkettő összejött, bár úgy gondoltuk, hogy a sárga-kékek csak egy gólt fognak tudni rúgni. Mindegy, nyertünk.
Nem vacakoltak a csapatok, főleg a vendégek, akik már az első tíz percben többször is ott termettek Jan Oblak kapuja előtt. A 12. percben Alexander Isak majdnem be is vette a kaput, de a fejese a kapufáról kifelé pattant. A mérkőzésen akkor alakult ki szlovén helyzet, ha meg tudtak lógni a gyors hazai támadók üldözőik elől. A svédek néha nem zártak vissza, ez lehetőséget adott arra, hogy kapura lőhessenek. Andraz Sporar ezt több alkalommal meg is tette, és Robin Olsenen múlt, hogy végül nem szerzett vezetést a hazai csapat.
A 36. percben Szlovénia összehozott a svédeknek egy tizenegyest, amit hosszú perceken keresztül vizsgáltak, ám végül megkérték Emil Forsberget, hogy végezze el azt. A Leipzig középpályása szokásosan higgadt maradt, 0-1.
A második játékrészben Szlovénia nagy erőket mozgósított az egyenlítés érdekében, ám nem tudtak kifogni a svéd védelmen. Dejan Kulusevski közben többször is megmozgatta a védőket, néha Oblakot is, aztán a 87. percben a jó játéka góllal párosult. Egy hosszan előre vágott labdára csapott le, dajkálta egy kicsit, majd a tizenhatoson belülre érve éles szögből bombázott a kapuba.
A svéd győzelem megérdemelt volt, de nehézkes, Szlovénia nem adta könnyen magát, sok mutatóban a svédek fölé nőttek. A gólok számában nem…
A csapatban jól játszott Olsen mellett Nilsson, Claesson és Kulusevski, lefelé lógott ki Kalström és Isak is. Lehet, hogy legközelebb Gyökeres vagy Hrgota kap lehetőséget?
A teljes keret:
Kapusok: Andreas Linde, Kristoffer Nordfeldt, Robin Olsen
Védők: Joel Andersson, Ludwig Augustinsson, Hjalmar Ekdal, Gabriel Gudmundsson, Emil Krafth, Alexander Milosevic, Joakim Nilsson, Victor Lindelöf, Martin Olsson, Carl Starfelt
Középpályások: Viktor Claesson, Anthony Elanga, Emil Forsberg, Jesper Karlsson, Jesper Karlström, Kristoffer Olsson, Mattias Svanberg
Támadók: Viktor Gyökeres, Alexander Isak, Dejan Kulusevski, Kerim Mrabti, Robin Quaison
A várható kezdőcsapat:
Olsen – Krafth, Starfelt, Nilsson, Augustinsson – Olsson, Svanberg, Forsberg – Kulusevski, Isak, Claesson
Egymás elleni meccsek:
A szomszédvári rangadóból jutott az elmúlt években pár az embereknek, azonban három éve nem találkoztak egymással. 2019-ben az EB-selejtezők miatt kétszer is találkoztak, érdekesség, hogy egyik meccs alkalmával sem bírtak egymással. De tovább megyek! Az utolsó négy meccsükön egyaránt ikszre hozták az eredményt, utoljára 2013-ban avattak győztest, akkor Svédország 4-2-re nyert.
Megint csak érdekességként mondom, hogy Svédországban Norvégia az elmúlt húsz évben kétszer is tudott nyerni, de tétmérkőzésen egyszer sem. 2004-ben és 2005-ben felkészülési meccset vívtak, és mindkétszer győztek.
Utolsó mérkőzésük alkalmával Emil Forsberg és Stefan Johansen találtak a hálóba, elmondható arról a mérkőzésről, hogy a svéd mag már akkor is egyben volt, viszont a norvégok azóta jelentősen átalakultak.
Norvégia
Norvégia alaposan átszabta a kezdőjét, míg a legtöbb meccsen nagy találati aránnyal mondtuk meg, kik futnak ki a pályára, addig Norvégiánál elég sokat tévedtünk… És nem csak a kezdőben, hanem a meccs kimenetelében is, azt gondoltuk, Szerbia megnyeri a találkozót.
Az első negyedórában a küzdelem dominált, helyzet nem igazán született. Aztán a 17. percben egy Östigard által előreívelt labdát fejeltek le Erling Haaland elé, aki ziccerben kilőtte a stadionból a labdát, a közönség pedig gúnyosan felhördült, tetszett nekik, amit láttak. Azonban Haaland pár perccel később lehervasztotta a mosolyt a szerbek arcáról, a 26. percben közelről megszerezte a vezetést. A publikum elégedettnek nem volt mondható, jogosan, a szerbek elég fásultan játszottak.
Később aztán teljes mértékben átvették az irányítást a hazaiak, többször is volt lehetőségük arra, hogy egyenlítsenek, Nyland eszén viszont nem lehetett túljárni. Vagy a kaput nem találták el Milinkovic-Savicék.
A második játékrészben nyomasztó fölényben játszottak, 70 százalékban volt náluk a labda, Norvégia a biztos védekezésre törekedett, előnyük megtartására.
Ami sikerült is, meglepetésre Belgrádban sikerült nyernie Stale Solbakken együttesének.
Az egész védelem remekelt, Nyland kapussal az élen, a leggyengébb talán Mohamed Elyounoussi volt, de azért neki is feladták a leckét, egy támadónak nagyon nehéz úgy érvényesülnie, hogy csapata javarészt csak védekezik.
A következő mérkőzésen nem gondolnám, hogy Solbakken belenyúl a mérkőzésbe, nem lehet egy rossz szava sem a teljesítményre.
A teljes keret:
Kapusok: Andre Hansen, Sten Michael Grytebust, Örjan Haskjold Nyland
Védők: Fredrik André Björkan, Marius Lode, Birger Solberg Meling, Brede Mathias Moe, Andreas Schjölberg Hanche-Olsen, Marcus Holmgren Pedersen, Julian Ryerson, Ken Remi Stefan Strandberg, Leo Skiri Östigard
Középpályások: Fredrik Aursnes, Patrick Berg, Sander Gard Bolin Berge, Mats Möller Daehli, Mohamed Amine Elyounoussi, Jens Petter Hauge, Dennis Törset Johnsen, Mathias Antonsen Normann, Morten Thorsby, Kristian Thorstvedt, Martin Ödegaard
Támadók: Veton Berisha, Erling Braut Haaland, Joshua Christian Kojo King, Alexander Sörloth
A várható kezdőcsapat:
Nyland – Pedersen, Strandberg, Östigard, Meling – Ödegaard, Aursnes, Berge – Elyounoussi, Haaland, King
Tippelde
Svédország tehát jó ideje nem kapott ki hazai pályán, sőt nem is ikszeltek. De ha van csapat, amelyik meg tudja lepni őket, akkor az a norvég. Mi úgy hisszük, hogy egy változatos, feszült találkozó kerekedik ki ebből a meccsből, ahol oda-vissza forognak majd veszélyben a kapuk.
Svédország támadójátéka hagyott kívánnivalót maga után, ebben mindenképp javulniuk kell. Szerintünk menni is fog ez nekik, azt tippeljük, hogy mindkét csapat a hálóba talál a mérkőzésen.
Bukméker | Oddsok | Bónusz* | Megtekintés |
---|---|---|---|
Supabet
|
Oddsok: 1.96 | Bónusz: 35,000Ft | |
BassBet
|
Oddsok: 1.96 | Bónusz: 35,000Ft | |
Rabona
|
Oddsok: 1.96 |
Bónusz: 60,000Ft
Bónuszkód: VIP60K |
|
*Az Általános Felhasználási feltételek érvényesek, csupán a maximális bónusz összeg és a % növekedett. Kizárólagosan új játékosok számára elérhető, mivel ez egy Üdvözlő Ajánlat. Érvényesség január 25. végéig. |