Al-Hilal – Pachuca Tipp | Felállások és Esélyek 2025.06.27.

Olvasd el 5 perc alatt szerző Bartos László 2025 június 26.
GEODIS Park (Nashville, Tennessee) 27 június - 03:00
Hilal
VS
Pachuca

Elérkeztünk a csoportkör végére. Nagyjából ismerjük már a legjobb tizenhat mezőnyét, már csak pár hely kiadó. Hajnalban pedig egésszé válik a nyolcaddöntő.

A ma játszott meccseken kívül már csak egy Al-Hilal – Pachuca, valamint egy Salzburg – Real Madrid összecsapás vár ránk. Nem eldöntött még, hogy mi lesz ebből a négyesből, egyelőre csak annyit tudunk, hogy a mexikói Pachuca búcsúzik. Nem is meglepő, ha egy egész meccset emberelőnyben töltve is kikapnak, akkor nincs itt a helyük. Még akkor is tartom ezt, ha az emberhátrányban levő ellenfél a Real Madrid.

Az Al-Hilal két döntetlen után már győzni akar, ez az egyetlen megoldás ugyanis a továbbjutásukra.

Al-Hilal

A Real Madrid ellen a szaúdi ezüstérmes (idén nem ők, hanem a Karim Benzema fémjelezte Al-Ittihad nyert) abszolút felvette a kesztyűt, és igazság szerint inkább ők érdemeltek volna győzelmet. Még úgy is, hogy a királyi gárda a hosszabbításban tizenegyest hibázott. Pontosabban Yassine Bono védte Federico Valverde lövését. A másik kapu előtt Ruben Neves viszont nem hibázott, ő betalált büntetőből.

A Salzburg elleni második mérkőzésen nyerhettek is volna, ki is kaphattak volna, annyi volt a lehetőség itt is, ott is, hogy a döntetlen igazságosnak mondható. Azt jól gondoltuk, hogy nem lesz ez egy gólokban gazdag meccs. Megint főszerepet vállalt Bono, mellette pedig Joao Cancelo és Kalidou Koulibalyt lehet kiemelni, előbbit a támadásban nyújtott segítsége miatt, utóbbit pedig azért, mert legalább egy ízben góltól mentette meg a csapatát.

A Pachuca ellen ez a teljesítmény elég lehet. Az Al-Hilalnak annyi a feladata, hogy minél jobban megszórja ellenfelét. Ha mondjuk négy góllal nyernek, akkor biztos továbbjutók. Ha a másik meccsen iksz lesz, akkor is.

Továbbra is sérült Aleksandar Mitrovic, őt kell pótolni, viszont Nasser Al Dawsari felépült, ő már az előző mérkőzésen is kezdő volt.

A teljes keret:

Kapusok: Mohammed Alyami, Yassine Bono, Ahmad Aburasyin, Abdulelah Alghamdi

Védők: Kalidou Koulibaly, Khalifah Aldawsari, Ali Albulayhi, Yasser Alshahrani, Joao Cancelo, Moteb Alharbi, Rayan Alghamdi, Saleh Barnawi, Saud Harun, Saad Almuthary, Ali Lajami, Hassan Altambakti, Hamad Alyami

Középpályások: Renan Lodi, Khalid, Alghannam, Ruben Neves, Mohammed Alqahtani, Nasser Aldawsari, Musab Aljuwayr, Sergej Milinkovic-Savic, Kaio Cesar, Mohamed Kanno, Salem Aldawsari, Mohammed Muhaysh, Abdulaziz, Hadhood, Malcom, Abdulelah Almalki

Támadók: Aleksandar Mitrovic, Marcos Leonardo, Turki Alghumayl, Abdullah Alhamddan

A várható kezdőcsapat:

Bono – Cancelo, Tambakti, Koulibaly, Renan Lodi – Milinkovic-Savic, Neves, S. Al Dawsari – Malcom, Marcos Leonardo, N. Al Dawsari

Egymás elleni meccsek

A két együttes korábban még sosem találkozott egymással.

Üdvözlő bónusz: 100,000 Ft

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Pachuca

Ez eddig piszok gyenge. A mexikói Pachuca biztosan nem követi a Monterrey csapatát, Közép-Amerikából csak Sergio Ramosék fognak továbbmenni. A Pachuca ugyanis két vereséggel indított, így már esélyük sincs odaérni a második helyre. És a játék alapján az Al-Hilal elleni mérkőzésen sem várunk sokat tőlük.

Az első körben a Salzburg ellen még odatették magukat, de a pontszerzéshez az is kevés volt. Az igazán bosszantó az ő oldalukról az lehet, hogy egy egészmeccses emberelőny sem volt elég, hogy legalább egy döntetlent összehozzanak a Real Madrid ellen.

Már a hetedik percben kiállították Raúl Asenciot, mivel utolsó emberként szabálytalankodott Salomon Rondonnal szemben. Ennek ellenére a félidőre már 2-0-val vonultak a csapatok. Mintha a Pachuca lett volna emberhátrányba. A második félidőt kihozták döntetlenre, a harmadik kapott gól után Elias Montiel szépített.

A mexikóiak úgy búcsúzhatnak, hogy magukkal rántják a szaúdiakat, de nem látni bennük azt az erőt, ami pontszerzést hozhatna számukra.

Ebben a csapatban egy sérült van, Andrés Micolta el sem jött a többiekkel.

A teljes keret:

Kapusok: Sebastian Jurado, Carlos Moreno, José Eulogio

Védők: Sergio Barreto, Alonso Aceves, Eduardo Bauermann, Bryan González, Carlos Sánchez, Federico Pereira, José Castillo, Gustavo Cabral, Luis Rodríguez, Jorge Berlanga

Középpályások: Pedro Pedraza, Santiago Homenchenko, Israel Luna, Agustín Palavecino, Eduardo Lopez, Alan Bautista, Brian García, Elias Montiel, Victor Guzmán

Támadók: Emilio Rodríguez, Illian Hernández, John Kennedy, Oussama Idrissi, Alexei Dominguez, Salomon Rondon, Kenedy, Aviles Hurtado

A várható kezdőcsapat:

Moreno – Rodríguez, Eduardo Bauermann, Pereira, González – Montiel, Pedraza – Palavecino, Bautista, Kenedy – Rondon

Tippelde

A motiváció döntő lehet ebben a szituban. A Pachuca már kiesett, őket maximum az a becsület viheti előre, hogy nem akarnak pont nélkül távozni. Az Al-Hilal viszont győzelem esetén szinte biztosan továbbjut.

Fő tippek:

1.: Al-Hilal győzelem

2.: Gól az első félidőben

3.: Két és fél gól alatti eredmény

Köss egy fogadásépítőt legalább 6.000 Ft értékben a Supabet irodájánál. Ha nem jön be, a felét Freebetként visszakapod!

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

FIFA-klubvilágbajnokság
felső