Atletico Madrid – Botafogo RJ Tipp | Felállások és Esélyek 2025.06.23.
A harmadik forduló kezdődik, érdekes módon mondjuk nem sorrendben haladunk. Értem azt ez alatt, hogy a B csoport meccseit rendezik hétfőn este, és pár órával később következik majd csak az A csoport, itteni idő szerint hajnali 3-kor.
A csoportelsőségért lép pályára a Botafogo RJ együttese, amely nem csak a csoport leggyengébbnek ítélt csapatát, a Seattle-t verte meg, hanem a legerősebbet, a PSG-t is.
Érdekes módon azonban még akár kiesés is lehet ebből a dologból a brazilok számára, előfordulhat ugyanis, hogy pontegyenlőség lesz, és a gólarányt kell figyelni.
Folytassuk a vasárnapot egy Atletico Madrid – Botafogo RJ mérkőzéssel!
Atletico Madrid
Sikerült javítania az Atletico Madridnak, de ezt el is várták tőlük. A spanyolok a 4-0-s égés után a csoport leggyengébbjének számító Seattle otthonába látogattak, szó szerint. A Sounders stadionja azonban nem adott kellő plusz az amerikaiaknak. Felvették a kesztyűt, de összességében Diego Simeone együttese simán győzött.
A mérkőzés legjobbja Pablo Barrios volt, és nem csak azért, mert két szép és okos gólt szerzett, hanem azért is, mert ő volt a csapat esze, motorja, szíve és lelke is. Ebben a pozícióban, ebben a szerepkörben tud igazán villogni a középpályás, de mielőtt piedesztálra emelnénk, ehhez kellett egy Seattle is, aki ezt hagyta.
A védelem most is összehozott néhány érdekes megoldást, nyakig benne voltak az amerikai szépítő gólban, de a másik kapu előtt is villogtak, Marcos Llorente, a jobbhátvéd, bombája kijött a kapufáról, a kipattanót Robin Le Normand passzolta középre, ahol Axel Witsel a hálóba fejelt.
A harmadik meccsen a spanyolok győzelmi kényszerben vannak. Hiszne a pont nem lesz elég. Elképzelhető volna, hogy a PSG ne nyerjen a Seattle ellen… Nem hinném.
Még a győzelem sem biztos, hogy elegendő, ahogy mondtam, itt már a gólkülönbségre is figyelni kell.
Újabb gól nélküli meccse volt Antoine Griezmann-nak, viszont a franciának megszületett negyedik gyermeke, így legalább van oka az örömre.
Lenglet eltiltása letelt, mégsem gondolnám, hogy visszakerül a kezdőbe, jól működött együtt a Giménez – Le Normand páros, de még a Witsel – Le Normand is jobban mutatott. O
A teljes keret:
Kapusok: Juan Musso, Jan Oblak, Antonio Gomis, Salvi Esquivel
Védők: José Maria Giménez, César Azpilicueta, Clement Lenglet, Nahuel Molina, Javi Galán, Reinildo Mandava, Robin Le Normand, Ilias Kostis, Javier Bonar, Axel Witsel
Középpályások: Conor Gallagher, Rodrigo De Paul, Koke, Pablo Barrios, Thomas Lemar, Samuel lino, Marcos Llorente, Rodrigo Riquelme, Giuliano Simeone, Javi Serrano, Jano Monserrate, Taufik Seidu, Rayane Belaid
Támadók: Antoine Griezmann, Alexander Sörloth, Angel Correa, Carlos Martin, Julian Álvarez, Adrian Nino, Omar Janneh
A várható kezdőcsapat:
Oblak – Llorente, Giménez, Le Normand, Galán – Simeone, Barrios, Koke, Lino – Sörloth, Álvarez
Egymás elleni meccsek
A két együttes korábban még sosem találkozott egymással.
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Botafogo RJ
Az, hogy a brazilok verték a Seattle-t még nem sok embert mozgatott meg, hozták a kötelezőt. Az viszont már annál inkább, ami péntek hajnalban történt. A Botafogo a PSG-t tudta felülmúlni. Azt a PSG-t, amelyik lazán négyet gurított az Atletico Madridnak.
A győztes gólhoz kellett szerencse, de a sikert nem csak ennek köszönhetik, hanem annak, hogy végig nagyon fegyelmezettek voltak, és csúsztak-másztak a győzelemért. Az első félidőben Igor Jesus góljával jött össze a vezetés, a támadó lövése Willian Pacho lábán pattant meg, ezzel átverve Donnarummát.
Ezt követően is akadtak a braziloknak helyzetei, de inkább a másik kapu forgott veszélyben. John Victor ezúttal kapott gól nélkül zárt, több fontos védést bemutatva. A találkozó végén úgy ünnepeltek, mintha megnyerték volna a tornát, de az öröm érthető volt. Nagyon közel kerültek a továbbjutáshoz, amit senki nem gondolt volna az elején.
Az Atletico Madrid ellen elég egy döntetlen is, sőt, még egy szűk vereség is beleférhet.
Megsérült az angolai Bastos, korábban is sérült volt már Matheus Martins, a keretbe pedig nem fért be Jeffinho legutóbb.
A teljes keret:
Kapusok: Raúl, John, Leo Linck, Cristhian Loor
Védők: Vitinho, Mateo Ponte, Alex Telles, Bastos, Alexander Barboza, Marcal, Kaio Pantaleao, Jair Cunha, David Ricardo, Cuiabano
Középpályások: Danilo, Patrick De Paula, Alvaro Montoro, Jefferson Savarino, Marlon Freitas, Kaue, Santiago Rodríguez, Allan, Gregore, Newton, Kauan Lindes
Támadók: Artur, Rwan Cruz, Matheus Martins, Nathan, Kayke, Joaquin Correa, Gonzalo Mastriani, Jeffinho, Arthur Cabral, Igor Jesus
A várható kezdőcsapat:
John – Vitinho, Jair, Barboza, Alex Telles – Gregore, Marlon Freitas – Artur, Savarino, Allan – Igor Jesus
Tippelde
Ez egy nagyon nehéz meccs lesz. A brazilok eddig tökéletes játékot nyújtottak, ha veretlenek maradnak, biztos a továbbjutásuk. Az Atleticonak akadtak már villanásai, mégsem vagyunk meggyőzve velük kapcsolatban.
Fő tippek:
1.: Döntetlen
2.: Mindkét fél szerez majd gólt
Regisztrálj a NaoBet oldalán, első befizetésedre 100%-os bónuszt kapsz 35.000 Ft-ig!