Botafogo RJ – Seattle Sounders Tipp | Felállások és Esélyek 2025.06.16.
Bemutatkozik két újabb csapat, a most következő mérkőzést szintén hétfőn éjjel rendezik. Vagy már inkább hajnalban. A Botafogo találkozik a Seattle csapatával, vagyis Dél-Amerika csap össze Észak-Amerikával.
Többször beszéltünk már a Seattle-ről, amely hazájában a rájátszásra hajt, míg a Botafogo csak a középmezőnyben található a brazil bajnokságban.
Ez egy új lehetőség mindkettejük számára. Egy esély, hogy megmutassák magukat, különösen a fiatal játékosok, akik számára egy európai szerződés is a célok között lebeg…
Következzen a Botafogo RJ – Seattle Sounders találkozó!
Botafogo RJ
Újabb brazil csapat mutatja meg magát a nagyszínpadon, itt az ideje, hogy kicsit megismerjük a Botafogo együttesét is. Amelynek múltja jelentős, nem elhanyagolható. Olyannyira nem, hogy ők a bajnokság címvédői, tavaly a Palmeirast megelőzve győztek.
Pedig nincsenek olyan ikonikus játékosaik, mint nekik, de azért jó néhány ismerőst találhatunk, akik már anno kipróbálták magukat Európában is. Vegyük elsőként Rwan Cruzt, őt a bolgár Ludogoretstől szerezték meg, aztán itt van még az Udinéből érkező Matheus Martins, az Inter rutinos támadója, Joaquin Correa, a Zenit szélsője, Artur, a Fiorentinában és a Benficában játszó Arthur Cabral, a Manchesterben és Sevillában is megforduló Alex Telles, valamint a Lyonban megbukó (?) Jeffinho is. És akkor még Igor Jesusról és Jefferson Savarinoról nem is beszéltünk. Ja, és Thiago Almadát se felejtsük, bár ő nincs itt, és vélhetően többet nem is lesz. A Lyonnak adták őt is kölcsön, most pedig több európai csapat is hívja.
Az új szezonban vannak zökkenők, ahogy fent is mondtam, csak a középmezőny tagja a Botafogo, konkrétan a nyolcadik.
Miközben a Libertadores kupában haladnak (utoljára az Universidad de Chilét verték), a bajnokságban is kezdenek magukra találni. Előbb a Santost verték idegenben, majd a Cearát otthon. Utóbbi jó szoros meccset hozott, Gonzalo Mastriani, Alex Telles és Marlon Freitas találtak a kapuba.
Sérüléssel bajlódik Leo Linck, Cuiabano, Bastos, Hugo, Marcal, Matheus Martins és Jeffinho is.
A teljes keret:
Kapusok: Raúl, John, Leo Linck, Cristhian Loor
Védők: Vitinho, Mateo Ponte, Alex Telles, Bastos, Alexander Barboza, Marcal, Kaio Pantaleao, Jair Cunha, David Ricardo, Cuiabano
Középpályások: Danilo, Patrick De Paula, Alvaro Montoro, Jefferson Savarino, Marlon Freitas, Kaue, Santiago Rodríguez, Allan, Gregore, Newton, Kauan Lindes
Támadók: Artur, Rwan Cruz, Matheus Martins, Nathan, Kayke, Joaquin Correa, Gonzalo Mastriani, Jeffinho, Arthur Cabral, Igor Jesus
A várható kezdőcsapat:
John – Vitinho, Jair Cunha, Barboza, Alex Telles – Gregore, Marlon Freitas – Artur, Savarino, Allan – Igor Jesus
Egymás elleni meccsek
A két együttes korábban még sosem találkozott egymással.
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Seattle Sounders
Tény és való, első ránézésre a Seattle tűnik a csoport leggyengébb csapatának. Az észak-amerikai csapatnak van pár kiemelkedő játékosa, de messze nem annyi, mint a kvartett másik három tagjának. Kiemelném Ryan Kentet, akit leginkább Skóciából ismerhetünk, de megjárta a Liverpoolt és a Fenerbahcét is. José Mourinhoval való csetepatéja után vált szabadon igazolhatóvá. MLS-szinten szintén nagy erősítés Jesús Ferreira, a 24 éves amerikai-kolumbiai támadó, akit Dallasból igazolt Brian Schmetzer, aki egyébként kilenc éve vezeti a Sounderst.
A bajnokságban jó esélyük van a play-off kivívására, de erre még várniuk kell, most a Klubvébé van terítéken.
A csapat főpróbája mindemellett nem sikerült jól, simán kikaptak a Vancouver Whitecapstől, előtte pedig a Minnesota verte őket szoros meccsen.
A teljes keret:
Kapusok: Stefan Frei, Andrew Thomas, Jacob Castro
Védők: Travian Sousa, Nouhou Tolo, Jon Bell, Alex Roldan, Kim Keehee, Jackson Ragen, Yeimar Gomez Andrade, Cody Baker, Kalani Kossa-Rienzi
Középpályások: Joao Paulo, Cristian Roldan, Albert Rusnak, Obed Vargas, Reed Baker-Whiting, Danny Leyva
Támadók: Jesús Ferreira, Pedro de la Vega, Jordan Morris, Paul Rothrock, Danny Musovski, Ryan Kent, Georgi Minoungou, Osaze de Rosario
A várható kezdőcsapat:
Frei – A. Roldan, Gomez Andrade, Kim, Nouhou – Vargas, C. Roldan – de la Vega, Rusnak, Kent – Ferreira
Tippelde
Első blikkre simának tűnik, persze a Seattle még meg is lephet minket.
Fő tippek:
1.: Botafogo RJ győzelem
2.: Két és fél gól feletti eredmény
Heti Reload bónusz a Sportaza oldalán! A bónusz mértéke 50%, legfeljebb 150.000 Ft-ig