FC Barcelona – Atletico Madrid Tipp | Felállások és Esélyek 2026.04.08.
Szerdán is folytatódnak a küzdelmek, úgyhogy most a maradék két meccsről is beszélünk egy kicsit. Talán már unalmas az FC Barcelona – Atletico Madrid párosítás. Kétszer a bajnokságban, kétszer a kupában találkoztak, most pedig kétszer a Bajnokok Ligájában fognak. Nagy fölényben a gránátvörös-kékek, igaz azonban, hogy míg a bajnokságban le tudták győzni a matracosokat, addig a kupában Diego Simeone együttese volt a jobb. De így is négyből hármat Hansi Flickék nyertek.
A Barca számára szinte már csak karnyújtásnyira van a bajnoki cím, de nagyobbat szólna, ha a BL-ben sikerülne diadalmaskodni. Habár itt már minden ellenfél baromi erős, ez a Barcelona képes lehet rá…
FC Barcelona
Tartja a mondás, hogy jó csapatnak van szerencséje. De azért van egy határ…
Az FC Barcelona bajnoki döntővel felérő összecsapást játszott a hétvégén a LaLigában. Az odahaza még veretlen Atletico Madridhoz, vagyis mostani ellenfelükhöz látogattak, és a semleges nézők számára élvezetes mérkőzést játszottak. A vezetést a matracosok, tehát a hazaiak szerezték meg, Giualiano Simeone talált a kapuba. Percekkel később Marcus Rashford egyenlített, majd a hazaiak balszélsőjét, Nico Gonzálezt kiszórták. Eleinte úgy tűnt, második sárgával, de ezt a játékvezető később visszavonta, és azonnal piros lapot adott az argentinnak.
A vendégek remek helyzetbe kerültek, amit Gerard Martin majdnem elszúrt. A kényszerből belső védőként helytálló fiatal talpalása először piros lapot ért, később a bíró itt is meggondolta magát. Érthetetlen, hogyan maradhatott a pályán. A Barca így is megküzdött a győzelemért, hihetetlenül szerencsés találattal nyertek, egy Joao Cancelo általi lövés kipattant Juan Mussoról, Robert Lewandowskiról meg be a hálóba. A Barca előnye immáron hét pont, nehezen megfordítható ez a Real Madrid számára.
A Bajnokok Ligájában befértek a legjobb nyolc közé, így egy kört mentek az egyenes kieséses szakaszban. A Newcastle United otthonában ugyan csak 1-1-et értek el, de a visszavágón nagyon kijött a difi, 7-2-re győztek.
Továbbra sem játszik Raphinha, aki a legfontosabb hiányzó, de még nem épült fel Frenkie de Jong, Andreas Christensen és Marc Bernal sem.
A várható kezdőcsapat:
J. García – Koundé, Cubarsí, Martin, J. Cancelo – E. García, Pedri – Lamine Yamal, F. López, Rashford – Lewandowski
Egymás elleni meccsek
Íme a két együttes legutóbbi öt egymás elleni mérkőzésének eredménye:
Atletico Madrid
Bizonyára törtek-zúztak a meccs végén a matracosok (ha máshogy nem, akkor csak a fejükben), és valahol jogos is a dühük. A Barca baromi nagy szerencsével és jelentős játékvezetői segédlettel vette el a colchonerok veretlenségét hazai pályán.
Ez nem csak presztízsvereség a csapat számára, de még a bronzérmet jelentő versenyben is nagy hátrányt okozhatott volna nekik. Azóta ugye tudjuk, hogy a Villarreal kikapott a Gironától, így akkora gond nincs.
Nem ismételném magam, odafent minden érdekes részletet leírtam a mérkőzésről. Azt viszont nem mondtam el, hogy az Atletico Madrid a negyedik helyen található, előttük egy pontra a Villarreal.
Sorozatban három vereségnél tartanak, mielőbb rendezni kéne a sorokat, mert a hajrában elúszhatnak a minimális célok is, mint a LaLiga-bronz.
A Bajnokok Ligájában az előző fordulót a Tottenham ellen játszották, otthon 5-2-re győztek, idegenben 3-2-re kikaptak.
Lassan épülnek fel a sérültek, talán mindenki ott lehet a keretben Kérdéses Pablo Barrios, José María Giménez és Johnny Cardoso játéka.
A várható kezdőcsapat:
Musso – Pubill, Le Normand, Hancko, Ruggeri – Simeone, Llorente, Kke, Lookman – Griezmann, Alvarez
Tippelde
Otthon láthatóan fel tudja venni az Atleti a versenyt a Barcával. Idegenben kevésbé. Márpedig most a Nou Campban fognak pályára lépni. A madridiaknak arra kell törekedni, hogy legyen értelme a fővárosi visszavágónak.
Fő tippek:
1.: FC Barcelona győzelem
2.: Két és fél gól feletti eredmény
3.: Mindkét fél szerez majd gólt