Fluminense – Borussia Dortmund Tipp | Felállások és Esélyek 2025.06.17.
Úgy tűnik, van egyfajta séma a mai napra. Jön egy újabb dél-amerikai csapat, egy argentin meg egy brazil után most megint utóbbi, zárásként pedig az argentinok egyenlítik ki az állást.
A Fluminense – Borussia Dortmund a nap talán legjobb összecsapása lesz, előzetesen legalábbis annak ígérkezik. Ha az utolsó pár meccsükből indulunk ki, mindketten remek formát mutatnak, más kérdés, hogy az európai gárda egy hónapja nem lépett már pályára, míg a brazil lábakban van meccs júniusból is.
A Dortmund mindenesetre toronymagas esélyesként van elkönyvelve a bukiknál, amit mi azért túlzásnak gondolunk.
Fluminense
A Botafogo, a Palmeiras és a Flamengo után itt a negyedik brazil csapat, amely a klubvilágbajnokságon részt fog venni. A Fluminense járt talán a legjobban, mert hozzájuk még a Mamelodi és az Ulsan HD került. Egyikük sem az a kategória, akit ne tudnának legyőzni. Így hát a Dortmund elleni mérkőzés vélhetően arról fog szólni, ki lesz a csoportelső.
A Renato Gaúcho vezette dél-amerikai együttes ugyan kissé le van maradva a Serie A-ban, de a helyzetük kifejezetten biztató. A hatodik pozíciót foglalják el, ám a többiekhez képest egy meccsel le vannak maradva, így győzelem esetén felugorhatnak akár a harmadik helyre is.
A bajnokságot úgy fejezték be – míg a torna idején az USA-ban vannak -, hogy idegenben 2-0-ra verték az Internacionalt. Góljaikat Kevin Serna és Paulo Baya szerezték.
Talpon vannak a Copa Sudamericanában is, a csoportkört lehozták az élen az Once Caldas, az Unión Espanola és a San José ellenében.
Talán ez a csapat, ahol a legkevésbé olvashatunk nagyobb neveket. Jhon Ariast nem kell bemutatni, de ő amúgy nem brazil, hanem kolumbiai, Martinelli, Riquelme és Hércules a három legértékesebb a keretbne.
Kiemelkedő a kapus, Fábio, aki még 44 évesen is első osztályúan véd. Amúgy jellemző a sok veterán, Germán Cano, Samuel Xavier, Thiago Santos, Manoel mind elmúltak 35 évesek. Ja, és a csapatkapitány, Thiago Silva is, aki kétségtelenül a legismertebb játékos.
Jelenleg Otávio, Agustín Canobbio, Germán Cano, és Facundo Bernal sérültek. Új igazolás pedig nincs, egyedül a 17 éves Isaque került fel a nagyok közé.
A teljes keret:
Kapusok: Fabio, Marcelo Pitaluga, Gustavo Ramalho, Vitor Eudes
Védők: Samuel Xavier, Thiago Silva, Ignacio, René, Gabriel Fuentes, Juan Freytes, Guga, Manoel, Thiago Santos
Középpályások: Facundo Bernal, Martinelli, Ganso, Nonato, Ruben Lezcano, Hercules, Isaque, Lima, Wallace Davi
Támadók: Yeferson Soteldo, Everaldo, Keno, German Cano, Agustin Canobbio, Joaqun Lavega, Jhon Arias, Riquelme Felipe, Paulo Baya, Kevin Serna
A várható kezdőcsapat:
Fábio – Guga, Thiago Silva, Freytes, Fuentes – Hércules, Martinelli – Arias, Ganso, Serna – Everaldo
Egymás elleni meccsek
A két együttes korábban még sosem találkozott egymással.
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Borussia Dortmund
Folytatva a jó szokást, egy újabb Bellingham írt alá Dortmundban. Jude után az öcs, Jobe Bellingham is a német csapatot választotta, a Sunderland szempontjából klubrekordot jelentő összegért cserébe váltott. Továbbá végleg csatlakozott Yan Couto és Daniel Svensson, a két szélső védő, akik már ezt a szezont is az észak-rajna—vesztfáliaiaknál töltötték.
Távozik Marcel Lotka, sőt, már távozott is, nem is utazott el a csapattal az Egyesült Államokba.
A Dortmund felemás szezont produkált, nagyjából akkor jöttek helyre, amikor megérkezett Niko Kovac. Nem sikerült Nuri Sahin edzősége, a horvát viszont BL-t érő helyre vitte a Dortmundot. Ez az egyetlen, amit sikerként könyvelhet el a sárga-feketében játszó gárda.
Akik most már egy hónapja nem léptek pályára. Valójában pedig még a szezon során keletkezett fáradalmakat sem tudták kipihenni, hiszen majdhogynem végig edzésben voltak.
Hárman, Emre Can, Nico Schlotterbeck és Salih Özcan sérültek, egyikük sem utazott, azonban van itt rengeteg fiatal, mint Mané, Benkara, Waetjen, Ahil, Duranville, Campboll, Inacio, Albert vagy Jamie Bynoe-Gittens, aki viszont távozna, a Chelsea-be tart a tehetséges szélső.
A teljes keret:
Kapusok: Gregor Kobel, Silas Ostrzinski, Alexander Meyer
Védők: Yan Couto, Waldemar Anton, Ramy Bensebaini, Daniel Svensson, Niklas Süle, Julian Ryerson, Filippo Mané, Almugera Kabar, Soumaila Coulibaly, Elias Benkara
Középpályások: Felix Nmecha, Pascal Gross, Carney Chukwuemeka, Marcel Sabitzer, Kjell Waetjen, Ayman Ahil, Jobe Bellingham
Támadók: Gio Reyna, Serhou Guirassy, Julian Brandt, Maximilian Beier, Julien Duranville, Karim Adeyemi, Cole Campbell, Samuele Inacio, Mathis Albert, Jamie Bynoe-Gittens
A várható kezdőcsapat:
Kobel – Süle, Anton, Bensebaini – Ryerson, Gross, Nmecha, Svensson – Brandt, Adeyemi – Guirassy
Tippelde
Valóban a csoportelsőségről dönthet ez a találkozó, így lendületes játékot várunk a csapatoktól.
Fő tippek:
1.: Döntetlen vagy Borussia Dortmund győzelem
2.: Három és fél gól alatti eredmény
Az aktív 20BET felhasználók 35.000 Ft-os újratöltési bónuszt tehetnek zsebre az iroda promóciójának köszönhetően.