Genoa – AS Roma Tipp | Felállások és Esélyek 2026.03.08.
- Luigi Ferraris
- Március 08. 18:00
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Végül egy olasz bajnoki mérkőzéssel zárunk, úgy, mint tegnap. Ez is egy olyan meccs, ami első ránézésre simának tűnik, a Genoa – AS Roma a szakértők szerint is országos kettes.
De nem szabad lebecsülni a hazaiakat, legyenek bármilyen gyenge formában is. Idén ikszeltek az Ac Milannal, legyőzték a Bolognát, ergo nem feltétlenül adják magukat könnyen a nagyobbakkal szemben.
De azért kétségtelen tény, hogy Gian Piero Gasperiniék nem egy pontért mennek Genovába, hanem győzni akarnak. Főleg, hogy baromi fontos volna a három pont, akár dobogót is jelenthet számukra pár fordulóval a finish előtt.
Genoa
Pikáns csata lesz ez a Genoa edzője számára, hiszen az a csapat érkezik az új munkahelyére, amelyikben az egész karrierjét töltötte. Daniele De Rossit novemberben nevezték ki Patrick Vieira helyére, az egyik egykori kiváló középpályás váltotta a másikat.
A váltás jól sült el, jelenleg a Genoa nincs kiesőhelyen, akadtak bravúros pontjaik, de azt azért tegyük hozzá, hogy továbbra is veszélyben vannak.
Nagyon úgy néz ki, hogy két csapat sorsa eldőlt, a Verona és a Pisa ki fog esni, a harmadik Serie B-s jegyért viszont ádáz csata folyik. Pontosabban az ellen, senki nem akar kiesni a másodosztályba.
A helyzet az, hogy jelenleg a Lecce van a piros vonal alatt, de ők ugyanannyi pontot gyűjtöttek, mint a Cremonese meg a Fiorentina. A violák előtt foglal helyet a Genoa a maga 27 pontjával.
De Rossiék a hétvégén nem tudták hárommeccsesre növelni veretlenségüket, a Verona elleni iksz, illetve a Torino elleni fölényes siker után kikaptak. Ebben nincs meglepetés, ellenfelük az az Inter volt, amely ezúttal is meg fogja nyerni a bajnokságot.
A gárda otthon négy győzelmet aratott, négyszer ikszelt, hat veresége van.
Ezen a találkozón nem játszhat Brooke Norton-Cuffy és Sebastian Otoa.
A várható kezdőcsapat:
Bijlow – Marcandalli, Östigard, Vasquez – Ellertsson, Frendrup, Malinovszki, Martin – Baldanzi, Vitinha – Colombo
Egymás elleni meccsek
Íme a két együttes legutóbbi öt egymás elleni mérkőzésének eredménye:
AS Roma
Remek meccset játszott az AS Roma a Juventus ellen a hétvégén, hat gólt látott a közönség, melyből kettő egészen gyönyörű volt. A 3-3-as döntetlen inkább a Juve számára kedvező, hiszen a fővárosiak 3-1-re is vezettek, a torinóiak pedig a 93. percben egyenlítettek.
Az első találatot Wesley Franca jegyezte, hazai részről ez volt a legszebb, de a brazil csavarintása sem ért fel Francisco Conceicao találatához.
Az 1-1-es eredmény után Evan Ndicka és Donyell Malen köszönt be, majd innen kapaszkodtak vissza a vendégek. A döntetlen miatt a Roma a negyedik, a Napoli pedig a harmadik helyre lépett fel. Még az ezüst sem elképzelhetetlen, ahogy az sem, hogy a fővárosi együttes végül be kell érje az ötödik vagy hatodik hellyel, mögöttük ugyanis nagy erővel jön a Como, illetve négy pontra van a Juventus.
A csapat 16-3-8-at csinált idáig, ez 51 pont. Ebből 22-t szereztek idegenben, ez 7 győzelmet meg 1 döntetlent, valamint 5 vereséget jelent.
A hétvégén Matías Soulé, Mario Hermoso, Evan Ferguson és Artem Dovbyk nem tudott játszani, közülük talán a spanyol védő tér vissza.
A várható kezdőcsapat:
Svilar – Celik, Mancini, Ndicka – Rensch, Cristante, Koné, Wesley Franca – Pisilli, El Aynaoui – Malen
Tippelde
Az ősszel a Roma otthon 3-1-re verte a Genoát. Habár idegenben akadnak problémák, de a De Rossi által irányított hazaiak nincsenek olyan formában, hogy megállítsák a BL-re és dobogóra törő Gasperini legényeket.
Fő tippek:
1.: AS Roma győzelem vagy döntetlen
2.: Két és fél gól alatti eredmény
Az aktív 20BET felhasználók 35.000 Ft-os újratöltési bónuszt tehetnek zsebre az iroda promóciójának köszönhetően.