Göteborg – Elfsborg Tipp | Felállások és Esélyek 2025.07.12.
- Gamla Ullevi
- Július 12. 15:00
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Jól nézzétek meg a mai napot, mert amíg a nagyok be nem indulnak kábé erre lehet számítani. Ma sem BL, sem EL, sem pedig Konferencialiga meccsekről nem lesz szó, sőt még a Klubvébé is háttérbe szorul. Hiszen ott már a finálé következik, arról meg majd pénteken beszélünk.
Ma a skandináv mérkőzéseké lesz a főszerep, kettő svéd meccset kettő norvég követ. A Göteborg – Elfsborg találkozóval kezdünk, lassan féltávnál tartunk, és az Elfsborg a dobogóra hajt, a Göteborg pedig az élbolyhoz csatlakozna.
Nem lefutott mérkőzés, mert bár a vendégek a favoritok, a hazaiak lepték már meg őket.
Göteborg
Nem múlt olyan sokon a kiesés a Göteborg számára a mögöttük hagyott idényben. Egyetlen pont, ennyi kellett volna. Végül a Kalmar esett ki, megúszta a Värnamo meg a Göteborg.
Változás a gyenge szezon ellenére nem történt a kispadon, ugyanúgy Stefan Billborn irányít. Akinek volt most egy kis mozgástere a szezon előtt, a Sassuolo ugyanis megvette tőlük 3,6 millió euróért Laurs Skjellerupot, előtte évben pedig Yalcouyé távozott a Brightonba kétszer annyiért.
Szóval volt egy kis pénz, amiből lehetett és szükséges is volt erősíteni. Összesen ugyan csak 1,6 milliót költöttek el, de az érkezők értéke eléri a 10 milliót.
Jött Sebastian Clemmensen, Imam Jagne, Max Fenger, Tobias Heintz, valamint néhány fiatal.
Határozottan jobban megy, mint a korábbi évben, a Göteborg most a hetedik helyen áll, 7-1-6-os mérleggel.
Nagy formában is vannak, az utolsó öt meccsükből négyet megnyertek, egyedül az AIK Stockholm tudta őket legyőzni. Ez nem gátolta őket meg abban, hogy a Siriust megverjék a hétvégén, hátrányból fordítottak Max Fenger duplájával és Sebastian Clemmensen találatával.
Hazai mérlegük három győzelemből, egy döntetlenből és három vereségből áll.
Eltiltásából visszatérhet Seedy Jagne, sérült Lucas Kahed.
A várható kezdőcsapat:
Bishesari – Eriksson, Bager, Erlingmark, Tolf – Thordarsson, Kruse, Markovic – Santos, Fenger, Heintz
Egymás elleni meccsek
Íme a két együttes legutóbbi öt egymás elleni mérkőzésének eredménye:
Elfsborg
Úgy tűnik, sokkal többet láttunk az Elfsborg csapatába, mint ami valójában bennük van. Vagy lehet, csak rosszkor pillantottunk rájuk. A Häcken elleni hazai mérkőzést egy hete játszották, és bár mi bíztunk a hazai sikerben, ez messze nem jött össze. A Häcken csapata 2-0-ra nyert, hiába volt 11 pont a két csapat között. Most már csak 8 van.
Az Elfsborg így most a negyedik helyet foglalja el, láthatóan kisebb – vagy nagyobb – gödörbe került, hiszen a legutóbbi három meccsén egyetlen pontot szerzett.
Mindenesetre még mindig belátható közelségben a dobogó harmadik fokán álló AIK Stockholm, de annyira a Hammarby és a Mjällby sincs távol.
A csapat mérlege nyolc győzelemből áll, mellette kétszer ikszeltek és négyszer kaptak ki.
Idegenben a mérleg eddig 3-1-2. Kevés a lőtt gól, ahhoz képest sok a kapott.
Ahogy a múlt héten, most is csak Isak Pettersson sérült.
A várható kezdőcsapat:
Eriksson – Wikström, Buhari, Yegbe – Hedlund, Thomasen, B. Zeneli, Hult – A. Zeneli, Olsson, Silverholt
Tippelde
Kiegyenlített mérlege van a Göteborgnak, most még inkább azzá válhat. Az Elfsborg formája ellenére favorit, de mégsem lehetünk biztosak a sikerükben.
Fő tippek:
1.: Döntetlen
2.: Két és fél gól alatti eredmény