Inter Miami – FC Porto Tipp | Felállások és Esélyek 2025.06.19.
A napot pedig egy amerikai – európai csatával zárjuk. Az A csoport másik találkozóján az Inter Miami és az FC Porto csap össze. Mint azt az előző tippnél már említettem, mintha egy kör után nem történt volna itt semmi, mind a Miami, mind a Porto meccse 0-0-val zárult. Ezek alapján azt hihetnénk, hogy a klubvébé tök unalmas, de azért ez nem így van.
Most már Messiéknek is iparkodniuk kell, és az argentin zseni is inkább a lábával kell, hogy bizonyítson, nem pedig a dumájával. Abból több volt az egyiptomiak elleni találkozón.
Jöjjön az Inter Miami – FC Porto összecsapás!
Inter Miami
Az Al-Ahly elleni meccs előtt sokan gondolkoztak, ki lesz majd a találkozó legjobbja. A legtöbb tippet persze Lionel Messi kapta, de az ismert játékosok is ott sorakoztak mögötte a dobogón. Luis Suárez, Sergio Busquets, Tadeo Allende… Hát nem, a találkozó legjobbja a 38 éves kapus, Oscar Ustari lett, aki kivédett minden egyes egyiptomi próbálkozást. Egyet nem, de azt les miatt nem adták meg. Még tizenegyest is védett a veterán kapuvédő.
Akadtak jó teljesítmények Ustarién kívül is, de kiemelkedő csak ez volt. Amúgy két kapufája is volt a Miami csapatának, de főként mégis az egyiptomiak támadásai okoztak zavarokat. A végén, a hosszabbításban aztán a hétszeres aranylabdás majdnem betalált, beadását a léc alól tolta kapufára az Al-Ahly kapusa.
Jordi Alba továbbra sem bevethető, ahogy Yannick Bright sem.
A teljes keret:
Kapusok: Drake Callender, Oscar Ustari, William Yarbrough, Rocco Rios Novo
Védők: Gonzalo Lujan, Tomas Aviles, Hector Martínez, Ryan Sailor, Ian Fray, Jordi Alba, Tyler Hall, Noah Allen, Maximiliano Falcon, Marcelo Weigandt, Israel Boatwright
Középpályások: Sergio Busquets, Telasco Segovia, Baltasar Rodríguez, Benjamin Cremaschi, David Ruiz, Yannick Bright, Federico Redondo, Santi Morales
Támadók: Fafa Picault, Luis Suárez, Lionel Messi, Tadeo Allende, Leo Afonso, Allen Obando
A várható kezdőcsapat:
Ustari – Fray, Aviles, Falcon, Allen – Busquets, Redondo – Allende, Messi, Cremaschi – Suárez
Egymás elleni meccsek
A két együttes korábban még sosem találkozott egymással.
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
FC Porto
Az A csoport meccsein a kapusok nyújtották a legjobb teljesítményt, az FC Portonál is így voltak ezzel. Meglepő módon nem Diogo Costa védett, hanem a második számú kapus, Claudio Ramos, aki azonban alaposan kitett magáért.
Öt védést mutatott be összesen, ezek közül talán egy volt olyan, ami nem a bravúr kategóriába esett. Egy esetben védőtársai is kisegítették, illetve a mérkőzés legvégén a kapufa is barátjává lett.
A Porto támadói sem tétlenkedtek, főleg Samu Omorodion (vagy Samu Aghehowa) okozott veszélyt.
A spanyol válogatott csatára mellett még Rodrigo Mora és Fabio Vieira támadott nagy elánnal, de betalálni egyikük sem tudott.
Az együttesben ezúttal némi variálás várható, csak a kispadon foglalt helyet Nehuén Pérez, Stephen Eustaquio vagy épp Pepé.
Még mindig csak Marko Grujic sérült, mellette Samuel Portugal nem került meccskeretbe.
A teljes keret:
Kapusok: Claudio Ramos, Diogo Fernandes, Samuel Portugal, Diogo Costa
Védők: Otavio, Ivan Marcano, Zaidu Sanusi, Joao Mario, Nehuén Pérez, Martim Fernandes, Gabriel Bras, Francisco Moura, Zé Pedro
Középpályások: Stephen Eustaquio, Fabio Vieira, Vasco Sousa, Gabri Veiga, André Franco, Alan Varela, Tomas Pérez, André Oliveira, Domingos Andrade, Gil Martins, Joao Teixeira
Támadók: William Gomes, Samu Omorodion, Pepé, Danny Namaso, Deniz Gul, Angel Alarcón, Goncalo Borges, Leonardo Vonic, Rodrigo Mora, Brayan Caicedo
A várható kezdőcsapat:
Ramos – Fernandes, Zé Pedro, Marcano – Joao Mario, Veiga, Eustaquio, Moura – Pepé, Mora – Samu
Tippelde
Messiék majdnem kikaptak a leggyengébbnek gondolt Al-Ahlytól. Az FC Porto kis híján vereséget szenvedett a gyengébbnek gondolt Palmeirastól. Ezért is necces erre a tornára tippelni.
Fő tippek:
1.: FC Porto győzelem
2.: Mindkét fél szerez majd gólt: Nem
Ne szalaszd el a lehetőséget, szerezd meg az 50%-os hétvégi reload bónuszt a Powbet oldalán!