Inter – Fluminense Tipp | Felállások és Esélyek 2025.06.30.
Gyorsak leszünk, mert ez a meccs mindjárt elkezdődik. Jó, ez túlzás. De ma este újabb nyolcaddöntő, ezúttal Inter – Fluminense mérkőzést rendeznek. A brazil kontingens egy csöppet megfogyatkozott, de hát már a sorsolásnál tudtuk, hogy mindenki nem lehet ott a legjobb nyolc között. Most egy újabb csapattól búcsúzhatunk, de csak akkor, ha az Inter méltóztatik egy jobb futballt bemutatni. Amit eddig Cristian Chivuék mutatnak, az egyszerűen kevés. Persze érthető, fáradtak, új az edző, vannak hiányzók, van egy kis feszkó a csapaton belül, de azért az eddigiek nem tűnnek túl biztatónak.
Inter
Mutatott valamit magából az Inter, ez volt a legerősebb meccsük a klubvilágbajnokság csoportkörében. A Monterrey ellen csak egy döntetlent hoztak össze, az Urawát egy hosszabbításban szerzett Carboni-góllal tudták csak megverni, szóval a River Plate elleni találkozó előtt még azon is el kellett gondolkozni, hogy a BL-ezüstérmes még akár ki is eshet.
De nem tette. A feszült találkozó 2-0-s Inter-győzelmet hozott, ami azt jelentette, hogy az olaszok mentek tovább, az argentinok meg mentek haza (mivel a másik találkozón a Monterrey kiütötte az Urawát). A nyáron edzőváltáson átesett milánói együttes eddigi legjobb meccsét hozta, de azért kellett ehhez egy piros lap is, melyet a River védője hozott össze, miután utolsó emberként állította meg szabálytalanul Henrikh Mkhitaryant. Ezután hamar jött az első gól, a 72. percben Francesco Pio Esposito vette be az addig remeklő Armani kapuját.
Még a hosszabbításban is esett egy gól, melyet Alessandro Bastoni jegyzett, sőt, a Rivertől ezt követően még egy embert kiállítottak, de ez már nem osztott vagy szorzott.
Maradjunk annyiban, hogy bőven van még hova javulni, és bizonyára új arcok is érkeznek majd az Interhez, miközben jó pár távozóra lehet számítani. Az Esposito-testvérek nem akarnak alig használt tartalékok lenni, Carboni ugyan meg-megkapja a lehetőséget, de jó ajánlat esetén ő is távozhat, és még lehetne sorolni.
Elég sok a sérült a keretben, olyan játékosok maradnak ki, mint Yann Aurel Bisseck, Benjamin Pavard, sőt, most még Matteo Darmian is kétségessé vált, így Bastoni és Acerbi mellett vélhetően de Vrij kap helyet a kezdőben.
Sérült még Hakan Calhanoglu is, viszont Davide Frattesi felépült.
A teljes keret:
Kapusok: Yann Sommer, Raffaele Di Gennaro, Josep Martínez, Alessandro Calligaris
Védők: Denzel Dumfries, Stefan de Vrij, Francesco Acerbi, Benjamin Pavard, Carlos Augusto, Yann Aurel Bisseck, Federico Dimarco, Matteo Darmian, Tomas Palacios, Gabriele Re Cecconi, Matteo Cocchi, Alessandro Bastoni
Középpályások: Piotr Zielinski, Petar Sucic, Luis Henrique, Davide Frattesi, Hakan Calhanoglu, Kristjan Asllani, Henrikh Mkhitaryan, Nicolo Barella, Thomas Berenbruch, Nicola Zalewski
Támadók: Marcus Thuram, Lautaro Martínez, Valentín Carboni, Giacomo De Pieri, Sebastiano Esposito, Francesco Esposito, Mehdi Taremi
A várható kezdőcsapat:
Sommer – de Vrij, Acerbi, Bastoni – Dumfries, Barella, Asllani, Mkhitaryan, Dimarco – Martínez, F. Esposito
Egymás elleni meccsek
A két együttes korábban még sosem találkozott egymással.
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Fluminense
Megfogyatkoztak a brazilok, eddig csak a Palmeirasnak sikerült bejutnia a legjobb nyolc közé. A Botafogo ellen, így egyértelmű volt, hogy egy brazil búcsúzni fog. Kiesett tegnap este a Flamengo is, amely a védelmi hibáinak köszönhetően nem tudott mit kezdeni a Bayern Münchennel. A dél-amerikaiak becsületét a Fluminense mentheti meg, amely szintén jó játékkal rukkolt elő a csoportkör során.
A piros-fehér-zöld csapat veretlenül hozta le saját csoportját, igaz, ami igaz, csak az Ulsant, vagyis a leggyengébb csapatot verték. De ikszeltek a Dortmunddal, ami már megadta az alaphangot a továbbjutáshoz. Az utolsó fordulóban a dél-afrikai Mamelodi ellen tudták, egy döntetlen is elég. Ami össze is jött. Nem ez volt a forduló legjobb meccse, gól sem esett, de volt néhány helyzet itt is-ott is.
Probléma, hogy Thiago Silva kisebb sérülést szenvedett az utolsó meccsen. Emiatt kérdésessé vált a játéka, ahogy Otávioval és Yeferson Soteldoval is ez a helyzet.
A teljes keret:
Kapusok: Fabio, Marcelo Pitaluga, Gustavo Ramalho, Vitor Eudes
Védők: Samuel Xavier, Thiago Silva, Ignacio, René, Gabriel Fuentes, Juan Freytes, Guga, Manoel, Thiago Santos
Középpályások: Facundo Bernal, Martinelli, Ganso, Nonato, Ruben Lezcano, Hercules, Isaque, Lima, Wallace Davi
Támadók: Yeferson Soteldo, Everaldo, Keno, German Cano, Agustin Canobbio, Joaqun Lavega, Jhon Arias, Riquelme Felipe, Paulo Baya, Kevin Serna
A várható kezdőcsapat:
Fábio – Xavier, Ignácio, Freytes, René – Martinelli, Hércules, Nonato – Arias, Everaldo, Canobbio
Tippelde
Tegnap befürödtem azzal, hogy a meglepetésre tippeltem a Flamengo – Bayern München meccsen. A piros-feketéket gondoltam a legerősebbnek, tévedtem. A Fluminense gólszerzés terén fejlődhetne, és egy ilyen védelmet – még ha vannak hiányzói is – még nehezebb lesz feltörni, mint mondjuk a Mamelodi vagy a Dortmund védelmét.
Fő tippek:
1.: Inter győzelem
2.: Két és fél gól alatti eredmény
Ne szalaszd el a lehetőséget, szerezd meg az 50%-os hétvégi reload bónuszt a Powbet oldalán!