Liverpool – Tottenham Tipp | Felállások és Esélyek 2026.03.15.
- Anfield
- Március 15. 17:30
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Angol mérkőzéssel folytatjuk, viszont a mai napon nem lesz több. Még gondolkoztunk, hogy a MU – Villa megérne egy pár mondatot, de aztán végül egy német meg egy olasz mellett maradtunk.
Azért a Liverpool – Tottenham sem lesz uncsi, habár a Tottenhamnél akkora a zűr, hogy a világ egyik leginkább profitábilis csapata konkrétan a másodosztály felé száguld. Nem csak sétál, hanem padlógázzal indultak meg a Championship lehajtóján.
A Liverpool és a Tottenham is bukta a hétközi BL-meccsét, utóbbi számára vélhetően véget is ért a sorozat. A bajnokságban lehet, sőt kell javítani.
Liverpool
Csak sikerült másodszor is ugyanabba a gödörbe lépni, a Liverpool megint kikapott Isztambulban. A szezon során másodszor. A török csapattal a Bajnokok Ligája alapszakaszában találkoztak először, Sallai Roland és Szoboszlai Dominik is főszerepet játszott akkor. Utóbbi hibájából született meg az isztambuliak győztes gólja, méghozzá tizenegyesből.
A visszavágón Szoboszlai (aki a 17. legdrágább játékossá vált a világon) nagyon igyekezett, jól is játszott, a Pool pedig sok helyzetet hagyott ki a mérkőzés egészét nézve. Egyszer a kapuba is betaláltak, de Ibrahima Konaté kézzel szerzett találatát nem díjazta a játékvezető.
Lényegében a Pool számára a BL jelent most mindent. Ha ott elbuknak, akkor a szezon hátralévő részét meg kell nyomniuk a PL-ben, máskülönben marad nekik az EL, vagy még az sem.
Ugyanis a bajnokságban a címvédő mindössze a hatodik helyen tartózkodik, ugyanannyi pontot szereztek, mint a Chelsea, előttük hárommal az Aston Villa és a Manchester United. Szóval ebből még dobogó is lehet, de azt mondom, annál följebb már számukra nincs hely idén, ebben a szezonban.
A hétvégén bajnoki forduló nem volt, az FA Kupában lépett pályára Arne Slot legénysége, méghozzá a Wolverhampton ellen. Akiket most simán elvertek, egy pár nappal korábban (a Premier League-ben) ez nem jött össze.
A gárda mérlege 14-6-9, otthon 8-3-3.
Sérült Giovanni Leoni, Stefan Bajcetic, Conor Bradley, Endo Wataru, Alexander Isak, Alisson Becker, Federico Chiesa. Utóbbi kettő vasárnapra felépül.
A várható kezdőcsapat:
Alisson – Frimpong, Konaté, van Dijk, Kerkez – Mac Allister, Gravenberch – Szalah, Szoboszlai, Gakpo – Ekitiké
Egymás elleni meccsek
Íme a két együttes legutóbbi öt egymás elleni mérkőzésének eredménye:
Tottenham
Antonin Kinsky lett az új Loris Karius. Baromi bosszantó látni, mennyire együgyű emberek hányják tele az internetet mások ekézésével. Anno Karius is kapta az ívet, most Kinsky hibázott két akkorát, hogy negyedóra után edzője lecserélte. És látva az Atleti gúnyos szurkolóit, nos… kicsit úgy elegem lett a fociból.
A cseh kapus anno Vicario helyére érkezett, remekelt is egy ideig, majd az olasz felépülését követően kispadra szorult. Most pedig a hírek szerint véget is érhet a karrierje az angol fővárosban. Látva a Tottenham teljesítményét, talán ezt ő sem bánja.
Alig pár hete került kinevezésre Igor Tudor, de javítani nem, csak rontani tudott a Spurs helyzetén. A horvát még meccset sem nyert, de még egy iksz sem került a neve mellé. Mióta itt van, a Tottenham négyből négyet bukott el, szedik szét őket, mint Morzsi a lábtörlőt. Az Arsenal négyet rúgott nekik, a Fulham kettőt, a Crystal Palace hármat, az Atletico Madrid pedig ötöt.
A BL-ből gyakorlatilag kiestek, mert az 5-2-es odavágó után kétlem, hogy tudnának 3-4 gólt rúgni a visszavágón, miközben egyet sem kapnak. Azon a találkozón már lehet, nem is a horvát edző ül majd a padon, pletykálnak róla, hogy egy Liverpool elleni vereség után menesztenék is Tudort.
A Tottenham baromi közel van a Championshiphez. Konkrétan egyetlen ponttal vannak a West Ham előtt, akár már a hétvégén a piros vonal alá kerülhetnek. Mérlegük 7-8-14, idegenben 5-4-5. Bajnoki meccset három hónappal ezelőtt nyertek, azóta a lejátszott 11 meccsen 4 pontot sikerült gyűjteniük.
Sérült James Maddison, Ben Davies, Dejan Kulusevski, Mohammed Kudus, Wilson Odobert, Lucas Bergvall, Destiny Udogie, Rodrigo Bentancur, kétséges Joao Palhinha és Cristian Romero szereplése, eltiltott Micky van de Ven.
A várható kezdőcsapat:
Vicario – Porro, Danso, Romero, Spence – Gray, Sarr, Gallagher – Kolo Muani, Richarlison, Simons
Tippelde
Nincs mese, ezt a meccset nyernie kell a hazaiaknak. A több gól szinte tuti, mióta megérkezett Tudor, a vendégek védelme még rosszabb lett.
Fő tippek:
1.: Liverpool győzelem (0-1-es hendikep)
2.: Három és fél gól feletti eredmény
3.: Gól az első és a második félidőben
Az RTbet irodájánál 30.000 Ft-os freebetet szerezhetsz, ha focimeccsekre fogadsz!