Los Angeles FC – Flamengo Tipp | Felállások és Esélyek 2025.06.25.
Van ennek a csoportnak egy biztos kiesője meg egy biztos továbbjutója. Ők ketten fognak most találkozni. A Los Angeles FC még csak gólt sem rúgott idáig, ami azért is csalódást keltő, mert papíron a csoport leggyengébbjével már találkoztak. Pozitív csalódásnak mondható azonban a Flamengo (meg eddig az összes brazil csapat!), amely biztosan ott lesz a legjobb tizenhatban, és most a csoportelsőségre hajtanak. Egy döntetlen is elég, de látva a lelkesedésüket, ott nem fognak megállni.
Következzen a Los Angeles FC – Flamengo összecsapás!
Los Angeles FC
Csalódást keltő nem csak a Los Angeles FC elért eredménye, de a játék is. Az első fordulóban a Chelsea-vel játszottak az észak-amerikaiak, a papírformának megfelelően 2-0-s vereséget szenvedtek. Ez azonban vállalható volt, erre számított mindenki. Még úgy sem érheti szó a ház elejét, hogy nagyjából a Chelsea 60-70%-on pörgött. De van ekkora különbség a két csapat között.
A második meccsen viszont az múlt, versenyben lesznek-e még a harmadikon. Nos, azóta már tudjuk, nem lesznek versenyben, a Los Angeles biztosan búcsúzik a klubvilágbajnokságtól.
Történt ugyanis, hogy az Esperance Tunis ellen 1-0-s vereséget szenvedtek. Nem lett volna megérdemelt a pontszerzés, a győzelem meg főleg nem. Az afrikai csapat gólja mellett két kapufát is lőtt, míg Olivier Giroud-ék egészen passzívak voltak a kapu előtt.
Mégis esélyük nyílt legalább egy pontot megszerezni. A 97. percben befújtak nekik egy tizenegyest, Denis Bouanga lába viszont megremegett, gyenge, lapos lövését Ben Said kivédte.
A harmadik meccsen esélyt kaphatnak azok, akik idáig nem játszottak. De a mester, Steve Cherundolo dönthet úgy is, hogy becsületből megpróbálják legyőzni a csoportelsőt.
Ezúttal is Nathan Ordaz maradhat ki a csapatból, aki még az első mérkőzésen sérült meg.
A teljes keret:
Kapusok: Hugo Lloris, Thomas Hasal, David Ochoa, Cabral Carter
Védők: Eddie Segura, Marlon, Sergi Palencia, Lorenzo Dellavalle, Ryan Raposo, Ryan Hollingshead, Maxime Chanot, Artem Smoliakov, Aaron Long, Kenny Nielsen, Nkosi Tafari
Középpályások: Igor Jesus, Marky Delgado, Timothy Tillman, Yaw Yeboah, Frankie Amaya, Adam Saldana, Jude Terry, Matt Evans, Odin Holm
Támadók: Olivier Giroud, Jeremy Ebobisse, Javairo Dilrosun, Nathan Ordaz, David Martínez, Adrian Wibowo, Denis Bounga
A várható kezdőcsapat:
Lloris – Palencia, Long, Segura, Hollingshead – Tillman, Igor Jesus, Delgado – Martínez, Giroud, Bouanga
Egymás elleni meccsek
A két együttes korábban még sosem találkozott egymással.
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Flamengo
Mint azt a bevezetőben mondtam, minden brazil csapat eddig nagyon kellemes meglepetés. Nem kivétel ez alól a Flamengo sem, amely már két kör után elérte a továbbjutást, sőt, a csoportelsőséget is. Hiszen pontegyenlőség esetén az egymás elleni meccsek számítanak, és a brazilok legyőzték a Chelsea-t és a Tunist is, szóval őket már nem lehet megelőzni.
Az Afrikaiak ellen 2-0-ra nyertek (Giorgian de Arrascaeta, Luis Araujo), míg a Chelsea-t hátrányból győzték le 3-1-re (itt Bruno Henrique, Danilo és Wallace Yan találtak be).
Harmadik meccsükön így nem lenne meglepő a teljes sorcsere sem, hiszen számukra ennek a mérkőzésnek semmi tétje nincs.
A brazil együttesnek egy kétséges játékosa van, Nicolas de la Cruz.
A teljes keret:
Kapusok: Agustin Rossi, Matheus Cunha, Dyogo Alves, Leo Nannetti
Védők: Guillermo Varela, Leo Ortiz, Leo Pereira, Ayrton Lucas, Danilo, Matias Vina, Alex Sandro, Cleiton, Wesley, Daniel Sales, Joao Victor
Középpályások: Erick Pulgar, Gerson, Giorgian De Arrascaeta, Nicolas De La Cruz, Matheus Goncalves, Jorginho, Allan, Evertton Araujo, Pablo Lucio, Joshua
Támadók: Luiz Araujo, Pedro, Everton, Lorran, Juninho, Bruno Henrique, Michael, Guilherme Gomes, Gonzalo Plata, Wallace Yan
A várható kezdőcsapat:
Cunha – Wesley, Danilo, Pereira, Vina – Allan, Gerson – Goncalves, Everton, Wallace Yan – Bruno Henrique
Tippelde
Ha valóban pihenteti legjobbjait a Flamengo, akkor nem biztos, hogy ez egy színvonala mérkőzés lesz. A brazilok mindenesetre így is nyerhetnek a gyenge Los Angeles FC ellen.
Fő tippek:
1.: Flamengo győzelem
2.: Két és fél gól alatti eredmény
Az aktív 20BET felhasználók 35.000 Ft-os újratöltési bónuszt tehetnek zsebre az iroda promóciójának köszönhetően.