Manchester United – Arsenal Tipp | Felállások és Esélyek 2025.08.17.
- Old Trafford
- Augusztus 17. 17:30
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Van most már az angol élvonal annyira erős, hogy minden fordulóra jusson legalább egy igazán nagy meccs. A Premier League idei kiírása úgy alakul, hogy itt – ha igazán szigorú vagyok, akkor is – van rögtön kettő. A Villa – Newcastle mellett a forduló igazi rangadóját Manchesterben rendezik, a United csap össze az Arsenallal.
Mindketten úgy szórták a pénzt, mintha muszáj lenne, de valószínűleg Mikel Arteta jobb igazolásokat hozott tető alá. Ez a keret már tényleg alkalmas lehet a bajnoki címre, amire három ezüstös szezon után már nagyon vágynak a játékosok.
Amellett, hogy ez egy nagy rangadó még különleges is, Ruben Amorimnak és Viktor Gyökeresnek mindenképp. Az edző és játékos tavaly ilyenkor még Portugáliában élt, céljuk pedig közös volt. Most pedig ellenfelekként fognak találkozni.
Következzen a Manchester United – Arsenal mérkőzés!
Manchester United
Pocsék döntések sorozata juttatta el idáig a Manchester Unitedot. Ez a csapat manapság sokakat inkább csak megmosolyogtat, sokan élcelődnek az elmúlt időszak eredményeivel. De a szurkolók csendben várják kedvenceik magukra találását. Mindig van egy „talán majd idén”. Talán ez az új játékos, talán ez az új edző. Talán a tulajváltás. Mindet hallották már.
Ezen a nyáron (eddig) újabb 230 millió eurót költöttek el, összesen négy embert vásároltak belőle. Diego León volt a legolcsóbb, azonban Matheus Cunha, Bryan Mbeumo és Benjamin Sesko fejenként 70-70 millióba került. Veszélyes üzem, ezt Joshua Zirkzee vagy Rasmus Höjlund után már tudni kellene…
Apropó, Höjlund és Zirkzee is mehet Isten hírével, egyikükre sem tartanak igényt. A maradék egy hónapban Ruben Amorim elkezdi a tisztogatást, mert eddig alig léptek le. Victor Lindelöf, Marcus Rashford és Christian Eriksen azok a nagyobb nevek, akiknek új csapatot kell(ett) találni.
Minden idők leggyengébb PL-szereplése, egy elbukott EL-finálé után a MU-nak egy feladata van, hogy minél jobb eredményt érjenek el a bajnokságban, hogy újra a Bajnokok Ligájában szerepeljenek. Minden más másodlagos.
A nyár jól sikerült e szempontból, a négycsapatos Premier League Summer Seriest hibátlanul megnyerték.
Sérült Lisandro Martínez és Noussair Mazraoui, kétséges André Onana és Joshua Zirkzee játéka.
A várható kezdőcsapat:
Bayindir – Yoro, Maguire, Heaven – Dalot, Ugarte, B. Fernandes, Dorgu – Mbeumo, Cunha, Sesko
Egymás elleni meccsek
Íme a két együttes legutóbbi öt egymás elleni mérkőzésének eredménye:
Arsenal
Ha sorrendbe kéne rakni, hogy melyik angol együttes erősített a legjobban a nyáron, nálam az Arsenal minimum dobogós lenne. Mikel Arteta 224 milliót költött, olyan játékosokat igazolt, akiknek többsége már jócskán bizonyított.
A legtöbbet Martin Zubimendiért fizetett, aki így újra párba állhat Mikel Merinoval. Ők ketten nem csak a spanyol válogatottban játszanak együtt, de a Real Sociedadban is együtt fociztak. Nem volt olcsó Viktor Gyökeres sem, de most végre kapott a spanyol egy gólvágót. A magyar felmenőkkel rendelkező svéd támadó szórta a gólokat, bárhol is járt, ahhoz képest még viszonylag olcsón sikerült megszerezni.
Noni Madueke, Cristhian Mosquera a jövő emberei lehetnek a jelenben, míg Kepa Arrizabalaga és Christian Nörgaard remek kiegészítő játékosok lehetnek.
Lelépett az erőszakkal vádolt Thomas Partey, valamint Tomiyasu Takehiro, Jorginho, Kieran Tierney, Marquinhos és Nuno Tavares. Vagyis minden kulcsjátékos itt van.
Öt mérkőzésből kettőt veszített el a csapat, a Tottenham meg a Villarreal elleni felkészülési meccseket. Viszont az Emirates Cupon 3-0-ra nyertek a Bilbao ellen, Gyökeres, Saka és Havertz is eredményes volt.
Nagyon sokat bajlódtak tavaly sérülésekkel az ágyúsok, most azonban csak Gabriel Jesus fog hiányozni.
A várható kezdőcsapat:
Raya – Timber, Saliba, Gabriel Magalhaes, Lewis-Skelly – Ödegaard, Rice, Zubimendi – Saka, Gyökeres, Martinelli
Tippelde
Ha a játékerőből indulok ki, akkor nem sokáig fognak a MU-nál reménykedni. A valóságban viszont nehéz terepre téved az Arsenal csapata. Viszont még így is őket tartom esélyesebbnek.
Fő tippek:
1.: Döntetlen vagy Arsenal győzelem
2.: Arsenal győzelem
3.: Két és fél gól feletti eredmény
4.: Viktor Gyökeres bármikor gólt szerez
Az aktív 20BET felhasználók 35.000 Ft-os újratöltési bónuszt tehetnek zsebre az iroda promóciójának köszönhetően.