Olympique Marseille – Ajax Tipp | Felállások és Esélyek 2025.09.30.
Szebb napjai is voltak mostani főszereplőinknek, de azon dolgoznak, hogy visszatérjenek oda, a csúcsra. Sem Franciaországban a Marseille, sem Hollandiában az Ajax nem számít a legnagyobb klubnak jelenleg, és hát Európában sem tűnnek ki. Az utóbbi évek komoly nyomot hagytak mindkét csapaton, teszem hozzá, a Marseille vesszőfutása régebben kezdődött, és egy százmilliókkal megtámogatott PSG-vel szemben nincs is könnyű dolguk. Az Ajax már más tészta. Sikert sikerre halmoztak, nem volt csapat, amely felvette velük a versenyt az Eredivisie-ben, a BL-ben még az elődöntőig is eljutottak. Aztán puff, valami történt. Ebből kéne most felkelni.
Az első meccsen mind a hazai, mind a vendégcsapat vereséget szenvedett.
Folytassuk az Olympique Marseille – Ajax meccsel!
Olympique Marseille
Jelentős erősítések érkeztek Marseille kikötővárosába, amely éhezik a jó futballra, a jó eredményekre és a trófeákra. A PSG hatalomátvétele óta nem sok babér termett az OM-nek, szurkolóik pedig nem arról híresek, hogy nagyon türelmesek lennének.
Azért Roberto De Zerbinek sikerült élcsapatot faragnia belőlük, volt idő, amikor csak a középmezőnyben foglaltak helyet. Na jó, ez talán nem is az olasz érdeme elsősorban, az úton már az elődök elindították a csapatot. Kétségtelen tény azonban, hogy az utóbbi évek legjobb Marseille-ét De Zerbinek köszönhetik.
A kérdés, hogy ez elég lesz-e bárminemű trófeához. Akár a Ligue 1-ben, akár a kupában, akár a Bajnokok Ligájában. Reálisan nézve az utóbbinál maximum az egyenes kieséses szakasz kezdetére van esély, annál többre nem.
A nyitófordulóban felvették a kesztyűt a Real Madrid ellen, és voltak is sikerélmények, ám Tim Weah gólja után egy honfitársuk, Kylian Mbappé, két tizenegyesgóllal megfordította az állást.
A sikerek ezt követően nem maradtak el, legyőzték a szuperrangadón a PSG-t 1-0-ra, majd a mostani hétvégén a tehetséges fiatalokkal megtűzdelt Strasbourgot intézték el. Előbbi meccsen Marquinhos öngólja döntött, utóbbin Pierre-Emerick Aubameyang és Michael Murillo döntött.
Különösebb probléma nincs a hiányzókkal, Ruben Blanco, Pol Lirola és Darryl Bakola nem lett benevezve, míg Geoffrey Kondogbia és Hamid Traoré sérült.
A várható kezdőcsapat:
Rulli – Pavard, Balerdi, Aguerd – Weah, O’Riley, Höjbjerg, Emerson – Greenwood, I. Paixao – Aubameyang
Egymás elleni meccsek
Íme a két együttes legutóbbi öt egymás elleni mérkőzésének eredménye:
Ajax
Szintén kikapott az Ajax a BL nyitányán, de ők még csak pariban sem voltak az Interrel. Legalábbis a 0-2-es eredmény ezt mondatja velünk. A statisztika már mást mond, hiszen az xG ugyanannyi volt a két csapatnál, sőt a hollandoké picit még magasabb is.
Johnny Heitinga csapata most javíthat, de közben azért a bajnokságban is érik őket kellemetlen meglepetések, ami miatt azt mondhatjuk, ez a csapat nem fejlődött Farioli távozása óta. Sőt…
Vegyük csak a PSV Eindhoven elleni döntetlent (ez azért nem akkora csalódás, mégis csak a regnáló bajnokról beszélünk), vagy sokkal inkább a Volendam vagy a Go Ahead Eagles elleni ikszeket. Ha bajnokok akarnak lenni, ez nem fér bele.
Legutóbb viszont győztek, a NAC Bredát otthon verték 2-1-re. A játék megint akadozott, de Oscar Gloukh és Kenneth Taylor segítségével a pontok otthon, Amszterdamban maradtak.
Még nem az igazi ez a csapat, és a BL-ben kemény ellenfelekkel néznek szembe, így nem őket tartjuk ezúttal sem esélyesnek.
Sérült Branco van den Boomen, Kasper Dolberg és James McConnell.
A várható kezdőcsapat:
Jaros – Gaaei, Itakura, Baas, Wijndal – Gloukh, Klaassen, Taylor – Edvardson, Weghorst, Godts
Tippelde
Nagyon nem olajozott az Ajax játéka, a győztes meccseken sem igazán tudják meggyőzni a szurkolókat. A Marseille felvette a kesztyűt Madridban, legyőzték a PSG-t és a Strasbourgot, joggal gondolunk rájuk úgy, mint akik megnyerik a meccset.
Fő tippek:
1.: Olympique Marseille győzelem
2.: Két és fél gól alatti eredmény