PSG – Inter Miami Tipp | Felállások és Esélyek 2025.06.29.
Vasárnap is két nyolcaddöntőt rendeznek, ezekre is ránézünk. Különlegesnek is mondható a PSG – Inter Miami, ennek oka pedig egy játékos, amely mindkét csapatban megfordult, de mély nyomot inkább a mostani együttesében tett. Lionel Messiről van szó, aki anno a Barcától való távozása után igazolt Párizsba, de nem igazán úgy jöttek össze a dolgok, ahogy azt a vezetőség szerette volna. Hamar le is lépett az argentin, most pedig már – közel a negyvenhez – levezet az Inter Miamiban. Amelynek persze ő a vezére. És a csapat már most megkereste jó pár bajnoki cím árát azzal, hogy elindultak a tornán, számukra ez már most sikertörténet. Hát még mekkora lenne, ha legyőznék a BL-győztest…
PSG
Mindenkit sikerült sokkolni a második fordulóban Luis Enriquének és csapatának. Még saját magukat is sokkolták a franciák. A kutya nem hitte volna, hogy az Atletico Madrid fölényes, 4-0-s legyőzése után majd a Botafogo fogja őket megállítani. Talán egy picit el is bízta magát a spanyol msester, illetve játékosai is. Enrique több játékost is lecserélt a jól működő gépezetből, gondolván, hogy az is elég lesz. Aztán hát nem lett.
Az 1-0-s vereséggel magukkal vitték a Botafogot, mivel – mint már mondtam – kiütötték a PSG-t, és az utolsó körben simán nyertek a Seattle Sounders ellen. Első gólját lőtte a tornán Khvicha Kvaratskhelia, valamint Achraf Hakimi is.
Ezen a mérkőzésen is kicsit váratlant húzott a PSG azzal, hogy Senny Mayulu egyfajta hamis kilencesként kapott szerepet. Ugyebár Ousmane Dembélé nem tud játszani, míg Goncalo Ramos – vélhetően, láthatóan – nincs olyan formában, hogy kezdjen. Ezért próbálkozik Luis Enrique mindenfélével.
Egy jó befejező csatárra azért szükség lenne, mert látható, ha nincs Dembélé, akkor nagyon nincs kihez nyúlni. Kolo Muani hiába tér vissza – papíron – rá nem számít a mester, más meg nincs nagyon. Csak félmegoldásai vannak a spanyolnak.
Közelít a visszatéréshez az aranylabda egyik legfőbb (?) várományosa, rajta kívül nem lesz hiányzó.
A teljes keret:
Kapusok: Gianluigi Donnarumma, Matvei Safonov, Lucas Lavallee, Arnau Tenas
Védők: Achraf Hakimi, Presnel Kimpembe, Lucas Beraldo, Marquinhos, Lucas Hernández, Nuno Mendes, Yoram Zague, Noham Kamara, Naoufel El Hannach, Willian Pacho
Középpályások: Fabian Ruiz, Vitinha, Lee Kang-in, Gabriel Moscardo, Senny Mayulu, Warren Zaire-Emery, Joao Neves
Támadók: Khvicha Kvaratskhelia, Goncalo Ramos, Ousmane Dembélé, Desiré Doué, Bradley Barcola, Ibrahim Mbaye
A várható kezdőcsapat:
Donnarumma – Hakimi, Marquinhos, Pacho, Mendes – Vitinha, Neves, Ruiz – Doué, Ramos, Kvaratskhelia
Egymás elleni meccsek
A két együttes korábban még sosem találkozott egymással.
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Inter Miami
A minap olvastam, hogy az Inter Miami már most 21,5 millió dollárt keresett a klubvilágbajnokságon. 10-et az indulásért, 4-et a csoportkörben nyújtott 1-2-0-ért, 7,5-et pedig a továbbjutásért. Ez felér 71 bajnoki címmel az MLS-ben. Mármint a pénzügyi részét tekintve. Megérte…
És lehet, hogy még nincs vége, bár azért reálisan nézve Messiék nagy pofont kaphatnak. Javier Mascherano csapata az első körben nem bírt az Al-Ahlyval, az egyiptomi bajnokkal, ami után nagyjából mindenki le is írta őket. Csakhogy ezt követően 2-1-re megnyerték az FC Porto elleni találkozót, majd ikszeltek a Palmeirassal. A brazilok ellen már 2-0-ra is vezettek, remek gólt szerzett a nagy öreg, Luis Suárez, valamint betalált még Tadeo Allende, a vége mégis döntetlen lett.
Ha megnyerték volna a meccset, most nem a PSG-re, hanem a Botafogóra készülnének. És talán több esélyük volna.
Sérülte Drake Callender, David Ruíz és Ian Fray.
A teljes keret:
Kapusok: Drake Callender, Oscar Ustari, William Yarbrough, Rocco Rios Novo
Védők: Gonzalo Lujan, Tomas Aviles, Hector Martínez, Ryan Sailor, Ian Fray, Jordi Alba, Tyler Hall, Noah Allen, Maximiliano Falcon, Marcelo Weigandt, Israel Boatwright
Középpályások: Sergio Busquets, Telasco Segovia, Baltasar Rodríguez, Benjamin Cremaschi, David Ruiz, Yannick Bright, Federico Redondo, Santi Morales
Támadók: Fafa Picault, Luis Suárez, Lionel Messi, Tadeo Allende, Leo Afonso, Allen Obando
A várható kezdőcsapat:
Ustari – Weigandt, Aviles, Falcon Picart, Allen – Allende, Cremaschi, Busquets, Segovia – Messi, Suárez
Tippelde
Biztosan lesz némi plusz amiatt, hogy Lionel Messi mindkét csapatban megfordult, de meg lennék lepődve, ha a Miami meg tudná a PSG-t szorongatni.
Fő tippek:
1.: PSG győzelem
2.: Két és fél gól feletti eredmény
3.: Gól az első félidőben