Real Madrid – Al-Hilal Tipp | Felállások és Esélyek 2025.06.18.
A nap végére megjelenik a címvédő illetve az azt megelőző győztes is! A Manchester City az utolsó, aki a régi rendszerben klubvilágbajnok lett, mégis dukál nekik ez a kifejezés. Előtte pedig a királyi gárdának sikerült győznie. Most új edzővel, sok fiatallal és néhány új igazolással érkeztek meg az Egyesült Államokba, ami több játékos számára is az utolsó lehetőség lesz. Vegyük például Luka Modricot vagy Lucas Vazquezt.
Az ellenfél neve ismert előttünk évek óta, az Al-Hilal azzal kerül általában az újságok címlapjára, hogy irtózatos sok pénzért szerződtetnek valakit. Most épp Simone Inzaghit tették meg a világ egyik legjobban fizetett edzőjének.
A madridiaknak és a szaúdiaknak is iparkodniuk kell, mert az új edzőnek muszáj bizonyítani. Ezért nem fog csalódást okozni a Real Madrid – Al-Hilal mérkőzés.
Real Madrid
A legnagyobb változás a Real Madrid keretében az edző személye. Carlo Ancelotti második regnálása során szép pillanatokat okozott, csapata azonban repetitív, kiszámítható és unalmas lett az utolsó szezonban. Állítólag a taktikai részét már inkább fia, Davide vitte, ha volt valamiféle fellendülés, akkor az neki volt köszönhető. A mester azóta már Brazíliát juttatta ki a VB-re, a helyét pedig Xabi Alonso vette át.
A fiatal tréner azonnal a keret átalakításába fogott, a védelem megerősítése pedig már meg is történt. Hamarosan hosszabbítani fognak Raúl Asencióval, leigazolták Dean Huijsent és Trent Alexander-Arnoldot. Ők már a kerettel, a harmadik igazolás, Franco Mastantuono a torna után fog csatlakozni.
Lesznek/vannak távozók is, hiszen Jesús Vallejo már nincs a kerettel, Luka Modric és Lucas Vazquez pedig a sorozat után lép le.
A lecke fel van adva a királyi gárda számára, tavaly négyből négy meccset buktak el a rivális ellen, nem tudták megvédeni a címüket sem a BL-ben, sem a bajnokságban. A kupadöntőben is a második helyet szerezték meg, a Barca – illetve a BL-ben az Arsenal – minden tekintetben föléjük tudott nőni.
A Real Madridnál a legtöbb a sérült, nem épült még fel Toni Rüdiger, Dani Carvajal, Eduardo Camavinga, David Alaba, Ferland Mendy, Endrick és Eder Militao sem. Ez jó lehetőség a fiataloknak, mint amilyen Jacobo Ramon, Jesus Fortea, Chema Andres, Mario Martin vagy Gonzalo García.
A teljes keret:
Kapusok: Thibaut Courtois, Andriy Lunin, Fran González, Sergio Mestre
Védők: Dani Carvajal, Eder Militao, David Alaba, Trent Alexander-Arnold, Lucas Vazquez, Fran García, Antonio Rüdiger, Ferland Mendy, Dean Huijsen, Youssef Enriquez, Jacobo Ramon, Raúl Asencio, Jesus Fortea, Diego Aguado
Középpályások: Jude Bellingham, Eduardo Camavinga, Federico Valverde, Luka Modric, Aurélien Tchouaméni, Arda Güler, Dani Ceballos, Chema Andres, Victor Munoz, Mario Martin
Támadók: Vinicius Jr., Kylian Mbappé, Rodrygo, Endrick, Brahim Díaz, Gonzalo García
A várható kezdőcsapat:
Courtois – Alexander-Arnold, Huijsen, Asencio, García – Rodrygo, Valverde, Tchouaméni, Bellingham – Mbappé, Vinicius Jr.
Egymás elleni meccsek
Íme a két együttes legutóbbi egymás elleni mérkőzésének eredménye:
Al-Hilal
Az Al-Hilal volt az egyik úttörő, amely elkezdte szórni a pénzt európai sztárjátékosokra. Rögtön az elején csatlakozott a csapathoz például Aleksandar Mitrovic, Malcom, Sergej Milinkovic-Savic, Ruben Neves vagy Yassine Bono. Onnantól kezdve szépen jöttek a bajnoki címek, bár az Al-Ittihad néha elrontotta a csapat örömét. Például idén is, az Al-Hilal csak második lett Laurent Blanc együttese mögött.
Az elmúlt hetekben azzal kerültek a címlapokra, hogy a világ egyik legjobban fizetett edzőjévé tették Simone Inzaghit, ő két évre 50 millió körüli fizetést kapott. Euróban.
Egyelőre nagy igazolások még nem voltak, de gőzerővel dolgoznak a keret megerősítésén. Hiába utasítják el őket a nagy sztárok, mindig tudják emelni a tétet a fizetést illetően. Például Victor Osimhen nemet mondott az évi 30 millióra, most tettek megint egy ajánlatot, ami már 50 millióról szól. De szó van Darwin Núnez, sőt még Viktor Gyökeres megszerzéséről is.
A keretben az összes nagyobb név megtalálható, mellettük pár hazai játékos, sőt az utánpótlásból is kerültek be az utazó keretbe.
A teljes keret:
Kapusok: Mohammed Alyami, Yassine Bono, Ahmad Aburasyin, Abdulelah Alghamdi
Védők: Kalidou Koulibaly, Khalifah Aldawsari, Ali Albulayhi, Yasser Alshahrani, Joao Cancelo, Moteb Alharbi, Rayan Alghamdi, Saleh Barnawi, Saud Harun, Saad Almuthary, Ali Lajami, Hassan Altambakti, Hamad Alyami
Középpályások: Renan Lodi, Khalid, Alghannam, Ruben Neves, Mohammed Alqahtani, Nasser Aldawsari, Musab Aljuwayr, Sergej Milinkovic-Savic, Kaio Cesar, Mohamed Kanno, Salem Aldawsari, Mohammed Muhaysh, Abdulaziz, Hadhood, Malcom, Abdulelah Almalki
Támadók: Aleksandar Mitrovic, Marcos Leonardo, Turki Alghumayl, Abdullah Alhamddan
A várható kezdőcsapat:
Bono – Cancelo, Koulibaly, Al Bulayhi, Lodi – Neves – Malcom, Milinkovic-Savic, Marcos Leonardo, Al Dawsari – Mitrovic
Tippelde
Alonso első próbatételére készül, ahogy Simone Inzaghi is. Előbbinek több ideje volt a felkészülésre, utóbbinak kevesebb a sérültje. Akármennyire is jobb csapat a Real Madrid, a szaúdiak meglepetést is okozhatnak. Akár azzal, hogy pontot rabolnak, akár azzal, hogy nagyon kikapnak.
Fő tippek:
1.: Real Madrid győzelem
2.: Két és fél gól feletti eredmény
3.: Mindkét fél szerez majd gólt
Heti Cashback a 22bet oldalán! Kapj pénzt a fogadásaid után, akár 350.000 Ft is a markod ütheti.