River Plate – Urawa Tipp | Felállások és Esélyek 2025.06.17.
Zárásként pedig még egy kontinens megmutatja magát. Ázsiai csapat még nem volt az eddigiek során, most a japán Urawa Red Diamonds mutatkozik be. A Maciej Skorza által irányított együttes Argentina egyik legsikeresebb és legnépszerűbb csapatával csap össze, a River Plate-tel. Amely épp a napokban ütött nyélbe egy fontos transzfert, Franco Mastantuonot adták el a Real Madridnak. Róla azt mondják, még Lionel Messinél is jobb lehet. Meglátjuk.
A meccsre visszatérve, a River abszolút favorit, és ezt meg is fogják mutatni. Bár – ismerve a japán hozzáállást – az Urawa nem fogja könnyen adni magát.
Következzen a River Plate – Urawa összecsapás!
River Plate
Az egyik argentin csapat után következzen a másik. Az, amelyik a közelmúltban elég sokat szerepelt a hírekben. Kineveltek egy korszakos tehetséget, akiről már évek óta beszélnek (ami azért is nagy szó, mert mindössze 17 esztendős), és akit Lionel Messihez hasonlítanak. Utolsó meccseit játssza a River Plate-ben Franco Mastantuono, aki ezt követően a Real Madridhoz csatlakozik.
Marcelo Gallardo vezetőedző és csapata abszolút hozható csoportba kerültek az Ulsan, valamint a mexikói Monterrey és az olasz Inter mellé.
Reálisan nézve a második hely összejöhet, nyilván ehhez a gyengébbet (Ulsan) és a hasonló kaliberűt (Monterrey) verni kell.
A csapat az argentin bajnokságban egy hónapja végzett az aperturával, győzni nem sikerült. A másik nagyhoz hasonlóan ők is a negyeddöntőben estek ki, a Platense csapata tizenegyesekkel verte őket. Amúgy az alapszakaszt a második helyen zárták a Rosario Central mögött.
Jól állnak viszont a Libertadores-kupában, ahol a csoportkör május végén ért véget. A River az élen végzett veretlenül, 3 győzelemmel és 3 döntetlennel.
Nem Mastantuono az egyetlen, aki távozik/távozott, Augusto Batalla a Rayohoz, Agustín Palavecino a Necaxához igazolt. Új érkező egyelőre nincs.
A keret új igazolások nélkül is erős, több olyan játékos is van, akik korábban megfordultak más kontinensen is. A Fiorentinában volt évekig Lucas Martínez Quarta, a Sevillában Marcos Acuna és Gonzalo Montiel, a Real Betisben Germán Pezzella, a sort pedig még lehetne folytatni.
A felnőtt csapat egyetlen sérültje Agustín Ruberto, aki el sem utazott a torna helyszínére.
A teljes keret:
Kapusok: Franco Armani, Jeremias Ledesma, Lucas Lavagnino, Santiago Beltran
Védők: Federico Gattoni, Gonzalo Montiel, German Pezzella, Lautaro Rivero, Leandro González Pirez, Fabricio Bustos, Paulo Diaz, Milton Casco, Marcos Acuna, Lucas Martínez Quarta
Középpályások: Matias Kranevitter, Matias Rojas, Maximilanoz Meza, Manuel Lanzini, Gonzalo Martínez, Kevin Castano, Enzo Perez, Ignacio Fernández, Rodrigo Aliendro, Santiago Simon, Guiliano Galoppo, Giorgio Costantini, Santiago Lencina
Támadók: Miguel Borja, Facundo Colidio, Sebastian Driussi, Gonzalo Tapia, Bautista Dadin, Franco Mastantuono, Ian Subiabre
A várható kezdőcsapat:
Armani – Bustos, Martínez Quarta, Pezzella, Acuna – Fernandez, Perez, Castano – Mastantuono, Driussi, Colidio
Egymás elleni meccsek
A két együttes korábban még sosem találkozott egymással.
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Urawa
Talán nem sértődnek meg a japánok, ha azt mondom, innen kissé kilógnak. Mindhárom riválisuk erősebb, mint ők, ettől függetlenül az esélyt meg kell adni nekik is.
Utoljára 2006-ban tudtak bajnokok lenni Japánban, tavaly csak a középmezőnyben, a 13. helyen végeztek. Idén jobban állnak, Maciej Skorzának sikerült egy picit felpörgetni a játékosokat.
No meg az is számított, hogy néhány minőségi játékost sikerült a csapathoz hozni. Ki ne tudná, kicsoda Haraguchi Genki. Aveterán támadó középpályás például új igazolásnak mondható.
Ahogy Danilo Boza vagy Kaneko Takuro is.
Formájuk ingadozó, az utolsó öt bajnokiből kettőt nyertek, kettőn ikszeltek, egyszer kikaptak. A Yokohama FC ellen léptek pályára utoljára, őket 2-1-re győzték le Samuel Gustafson duplájának köszönhetően.
Nekik is egy sérültjük van, Shibato Kai, aki viszont elutazott a csapattal.
A teljes keret:
Kapusok: Nishikawa Shusaku, Niekawa Ayumi, Yoshiad Shun, Alex Keita Malcolm
Védők: Danilo Boza, Ishihara Hirozaku, Marius Hoibraten, Ogiwara Takuya, Nemoto Kenta, Inoue Rikito, Tanaka Yoshitaka
Középpályások: Matsumoto Taishi, Matheus Savio, Haraguchi Genki, Nakajima Shoya, Samuel Gustafson, Watanabe Ryoma, Sekine Takahiro, Okubo Tomoaki, Shibato Kai, Matsuo Yusuke, Yasui Kaito, Hayakawa Jumpei, Wada Takeshi, Kaneko Takuro, Naganuma Yoichi
Támadók: Abe Hiroki, Thiago Santana, Komori Hiiro, Takahahi Toshiki, Teruuchi Toshikazu, Nitta Rio
A várható kezdőcsapat:
Nishikawa – Ishihara, Danilo Boza, Hoibraaten, Ogiwara – Yasui, Gustafson – Kaneko, Watanabe, Matheus Savio – Matsuo
Tippelde
Egy japán ellenfél mindig nehéz, mert nagyon kitartóak, és nem tudják, mikor kell valamit feladni. A River viszont mérföldekkel jobb csapat, aminek a pályán meg kell látszania.
Fő tippek:
1.: River Plate győzelem
2.: Két és fél gól feletti eredmény
3.: Mindkét fél szerez majd gólt
Találd el az összes meccset, és nyerd meg a Legend Play jackpotját, ami 5.200.000 Ft!