Southampton – Arsenal Tipp | Felállások és Esélyek 2026.04.04.
- St. Mary Stadium
- április 04. 21:00
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
A mai napot az angol és az olasz futball fogja uralni. Főszerepben az FA Kupa, valamint a Serie A, előbb az angolok jönnek. A Southampton – Arsenal mérkőzést szombat este rendezik meg, akkor már tudni fogunk két csapatról, amelynek sikerült bejutnia az elődöntőbe. Valójában még két olyan csapat van jelenleg, amely nem tagja az élvonalnak, a Soton az egyik. Tavaly még itt voltak, most pedig azért küzdenek, hogy egyből vissza is kerüljenek. A Championship azonban nem könnyű meló. Ahogy az Arsenal elleni kupameccs sem lesz az.
Southampton
Játékosként nem ért a csúcsra Tonda Eckert, a Southampton decemberben kinevezett menedzsere, viszont edzőként erre még bőven van lehetősége. A német hatodosztályban szereplő Arnoldsweiler futballistájaként vonult vissza 2017-ben, de eközben már bőven bontogatta a szárnyait máshol. Dolgozott a német szövetségnél, mint match analyst, aztán játékosmegfigyelők főnöke lett a Fortuna Kölnnél.
Onnan átnyergelt az FC Kölnhöz, mint asszisztens, eljutott Salzburgba, onnan a Leipzighez, de még az FC Bayern Münchennél is megfordult, az U17-es csapatnál. Kipróbálta magát Angliában (Barnsley) és Olaszországban (Genoa), mielőtt a Sotonhoz került.
Előbb az U21-es csapat menedzsere lett, majd Will Still menesztését követően ideiglenesen a nagyokhoz került fel. Öt meccs kellett, hogy meggyőzze a vezetőket, ő lesz az emberük. A szentek pedig most ott vannak az FA Kupa legjobb nyolc csapata között, ami fontosabb, hogy rájátszást érő helyen állnak a Championshipben.
Tonda Eckert eddig 24 meccsen ült a kispadon, ebből 14-et megnyertek, a Soton pedig egyre feljebb került a tabellán.
Az alapszakasz 46 körből áll, maradt még 7, hatalmas csatát vívnak a Wrexhammel, illetve még a Derby Countynak sem kell lemondani a play-offról.
A szünet előtti utolsó meccsüket otthon, az Oxford Utd. ellen játszották, Cyle Larin és Shea Charles negyedórányi játék után elintézték ellenfelüket.
Hazai pályán igazán erősek, igaz, a Championshipben nincs az Arsenaléhoz fogható csapat. Mindenesetre 10-6-3-mal állnak most.
Az FA Kupában idáig három kört mentek, megküzdöttek a Doncaster csapatával (2-3), aztán a Leicester következett (hosszabbítás után 2-1), végül az első osztályú Fulham otthonában nyertek (0-1).
Sérült Welington, Mads Roerslev Rasmussen, kétséges Leo Scienza, Alex McCarthy és Jay Robinson játéka, eltiltott Flynn Downes és Matsuki Kuryu.
A várható kezdőcsapat:
Peretz – Bree, Harwood-Bellis, Stephens, Manning – S. Charles – Archer, Azaz, Jander, Edozie – Larin
Egymás elleni meccsek
Íme a két együttes legutóbbi öt egymás elleni mérkőzésének eredménye:
Arsenal
Nem annyira régen mindössze egyetlen sérült szerepelt az Arsenalnál, azt tudni lehetett, hogy Mikel Merino ebben az idényben már nem fog pályára lépni. Azóta kicsit megsokasodtak a lehetséges hiányzók, és egy ilyen durva hajrá előtt nagyon erősen kétlem, hogy Mikel Arteta akármelyik játékosának testi épségét meg fogja kockáztatni.
Nem azt mondom, hogy a spanyol számára egyáltalán nem fontos az FA Kupa, csak azt, hogy van annál fontosabb, a bajnokság és a Bajnokok Ligája is.
Utóbbiban már a legjobb nyolc között járnak, és konkrétan már csak ketten vannak az angolok közül versenyben. A negyeddöntőt a Sporting CP ellen vívják.
A bajnokságban egyelőre kilenc pont az előnyük, ám ez egy illékony dolog, többször láthattuk már. Amennyiben kiesnek kulcsemberek, megtorpanhatnak, amit a Man City ki is használhat.
Ezért akit csak lehet, Arteta pihentetni fog. És akkor nézzük, hogy Merino mellett kik maradnak ki. Biztos kieső Martin Ödegaard, Noni Madueke illetve Eberechi Eze, míg William Saliba és Gabriel Magalhaes közel a visszatéréshez. Egy fokkal bizonytalanabb Leandro Trossard, Bukayo Saka, Piero Hincapié, Martin Zubimendi vagy Declan Rice játéka.
Az ágyúsok nemrég döntőt játszhattak egy kupában, a Ligakupa finálét azonban 2-0-ra elbukták, így egyelőre csak egy ezüstérmet szereztek. Abból meg azért akad néhány az elmúlt évekről…
A szentekhez hasonlóan ők is három győzelmet arattak, a Portsmouth és a Wigan könnyű ellenfélnek számított (4-1; 4-0), viszont a Mansfield feladta a leckét (1-2).
A várható kezdőcsapat:
Kepa – White, Saliba, Mosquera, Lewis-Skelly – Ibrahim, Nörgaard, Havertz – Dowman, G. Jesus, G. Martinelli
Tippelde
Eddig még csak másodosztályú csapattal sem találkozott az Arsenal, és tényleg kétlem, hogy nagyon meg akarná kockáztatni Arteta bizonyos játékosok újabb sérülését. Ezért valamennyit muszáj lesz rotálnia. Ez lehetőséget teremthet a Southampton játékosainak.
Fő tippek:
1.: Mindkét fél szerez majd gólt
2.: Döntetlen
3.: Döntetlen vagy Arsenal győzelem
Nem úgy alakul a fogadásdod, ahogy vártad? Próbáld ki a Betista cashout funkcióját!