Svájc – Svédország Tipp | Felállások és Esélyek 2025.11.15.
- Stade de Genéve
- November 15. 20:45
*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért
Ismét egy olyan mérkőzés következik, ahol az egyik csapatnak még van tét, a másiknak már nincs. És mennyire érdekes, hogy Svédország az, amelyiknek csoportutolsóként semmi esélye sincs már.
Gyorsan kapitányt is váltottak, Jon Dahl Tomasson hiába ért el nagy sikereket a Malmö kispadján, a válogatottal ugyanilyen sikeres nem tudott már lenni. A helyét az a Graham Potter vette át, akinek az utóbbi években nem igazán jött ki a lépés.
Svájc válogatottja jelenleg az első, az is akar maradni, és egy győzelem esetén vélhetően meg is lesz.
Jöjjön a Svájc – Svédország mérkőzés!
Svájc
A csoportot elnézve akadnak meglepetések, de az nem tartozik közéjük, hogy Svájc az első helyen áll. Koszovó, Szlovénia és a mostani ellenfél, Svédország van még a B jelű csoportban, Murat Yakin csapata pedig egyelőre veretlen. Ha megőrzik a veretlenségüket vélhetően csoportelsők lesznek, gólkülönbségük ugyanis nagyon jó, és ezt Koszovó nem hozhatja be.
Eddig a csapat kilenc gólt szerzett, és Gregor Kobel hálóját egy alkalommal sem vették be.
Októberben Stockholmban nyertek 2-0-ra, majd Ljubljanában gól nélküli döntetlent játszottak.
Yakin mester a mostani kerethirdetésnél húzott néhány érdekest. Véleményem szerint Noah Okafornak és Marc Giger-nek itt lenne a helye, a mester azonban máshogy döntött. Mint elmondta, folyamatosan figyelik őket, és persze van jövőjük a nemzeti keretben, de most más mellett döntöttek.
Szintén nincs itt Remo Freuler, akinek hiánya viszont nagyon fájó Murat Yakinnak, akinek egyébként korábbi segítőjét, Giorgio Continit nemrégiben menesztették a Young Boys éléről.
A kerettel kapcsolatos hír még, hogy két régi szereplő újfent meghívásra került, Christian Fassnacht mellett Michel Aebischer is itt van.
A teljes keret:
Kapusok: Marvin Keller, Gregor Kobel, Yvon Mvogo
Védők: Manuel Akanji, Auréle Amenda, Adrian Bajrami, Nico Elvedi, Luca Jaquez, Miro Muheim, Ricardo Rodríguez, Isaac Schmidt, Silvan Widmer
Középpályások: Michel Aebischer, Christian Fassnacht, Johan Manzambi, Fabian Rieder, Vincent Sierro, Djibril Sow, Simon Sohm, Rubén Vargas, Granit Xhaka
Támadók: Breel Embolo, Cedric Itten, Dan Ndoye, Andi Zeqiri
A várható kezdőcsapat:
Kobel – Widmer, Elvedi, Akanji, Rodríguez – Sow, Xhaka, Rieder – Ndoye, Embolo, Vargas
Egymás elleni meccsek
Íme a két együttes legutóbbi öt egymás elleni mérkőzésének eredménye:
Svédország
Várható volt, hogy előbb vagy utóbb leváltják Jon Dahl Tomassont, ez az októberi sikertelen meccsek után meg is történt. A szurkolók nagyon nem kedvelték Janne Anderssont, a dán elődjét, akitől sokat vártak, miután a Malmövel már bizonyított.
Ám egymást érték a nagyobbnál nagyobb ütések, mígnem Svédország elbukta annak esélyét, hogy ott legyenek a vébén. Nem volt kérdés, váltani kellett.
Az utód az a Graham Potter lett, aki a Brightontól való távozása óta nem találja a helyét. Megjárta a Chelsea-t, ahonnan kirúgták, majd a West Ham United menedzsere lett, ahonnan szintén nem magától lépett.
A kapitány első kereténél feltűnő, hogy egyetlen „magyar” sincs, Anton Salétros, Sebastian Nánási és Viktor Gyökeres is kimaradt. Egyedül az utóbbi sérült. Bekerült viszont Alexander Isak annak ellenére, hogy a Poolban nem sokat mutatott eddig, és főként a pálya szélén maradt.
A megszokott nevek mellett olyanokkal is találkozhatunk, mint Isac Lidberg vagy Gustav Lundgren, utóbbi először került meghívásra.
Kisebb sérüléssel bajlódik, ahogy Lucas Bergvall is, de Potter mindkettejüket magával vitte.
Az eddigi négy forduló alatt egyetlen pontot szerzett a svéd nemzeti csapat, októberben kikaptak a svájciaktól, majd ugyancsak kikaptak Koszovótól.
A teljes keret:
Kapusok: Viktor Johansson, Kristoffer Nordfeldt, Noel Törnqvist, Jacob Widell Zetterström
Védők: Gabriel Gudmundsson, Isak Hien, Emil Holm, Gustaf Lagerbielke, Victor Lindelöf, Ken Sema, Carl Starfelt, Daniel Svensson
Középpályások: Taha Ali, Yasin Ayari, Jesper Karlström, Hugo Larsson, Mattias Svanberg, Besfort Zeneli, Gustav Lundgren
Támadók: Roony Bardghji, Alexander Bernhardsson, Anthony Elanga, Alexander Isak, Benjamin Nygren, Alexander Bernhardsson, Isac Lidberg
A várható kezdőcsapat:
Johansson – Svensson, Hien, Starfelt, Gudmundsson – Bergvall, Ayari – Bardghji, Larsson, Elanga – Isak
Tippelde
Új seprű esete, a svédek talán a végére megemberelik magukat. Nem mondom, hogy nyerni fognak, ám egy pontra jók lehetnek.
Fő tippek:
1.: Svájci győzelem vagy döntetlen
2.: Döntetlen
3.: Mindkét fél szerez majd gólt
Heti Cashback a 22bet oldalán! Kapj pénzt a fogadásaid után, akár 350.000 Ft is a markod ütheti.