Ferencváros – Young Boys: Fogadási Tippek és Bajnokok Ligája Előzetes

Olvasd el 8 perc alatt szerző Bartos László 2021 augusztus 23.
2021. augusztus 24. kedd, 21:00 Ferencváros Stadion
Ferencváros
vs
Young Boys

A legjobb fogadóirodák szerintünk:

Holnap eldől, hogy a Ferencvárosnak melyik kupasorozat jut idén. Természetesen mi azt szeretnénk, ha a Bajnokok Ligája csoportkörébe jutnának a zöld-fehérek, ám a Young Boys ellen ez nagyon kemény menet lesz, és az esélyek nem a Fradi mellett szólnak.

Ugyanis az első mérkőzésen Bernben úgy szenvedett vereséget a magyar csapat, hogy a 24. percben a hazaiak megfogyatkoztak, és még egy tizenegyes is járt mellé grátiszba. Ez azonban kimaradt, a YB két góllal elhúzott, és csak az eredményt sikerült szorosabbá tenni. A mérkőzés hosszabb összefoglalóját hamarosan elolvashatjátok.

Peter Stöger együttese már így is nagyot ment, a Slavia Praha legyőzése után biztossá vált, hogy az Európa-liga csoportkör már megvan. Azonban a mester is elmondta: A cél a Bajnokok Ligája.

A Groupama Arénában a szurkolókon biztosan nem fog múlni semmi, már a csehek elleni meccsen is nagyon odatették magukat. A szurkolóknak a szurkolás, a focistáknak pedig a továbbjutás kiharcolása a feladat. Nekünk pedig az, hogy adjunk egy – vagy több – jó tippet a Ferencváros – Young Boys mérkőzésre.

Mi történt az odavágón?

Röviden felelevenítjük az első mérkőzést. Összefoglaljuk a találkozó legfontosabb történéseit, valamint a gólokat.

Young Boys – Ferencváros

Az odavágót is magától értetődő módon megtippeltük, ahogy eddig szinte az összes Bajnokok Ligája mérkőzést. És tippünk nagyon közel állt a valósághoz, ugyanis azt mondtuk, hogy a felek döntetlennel fejezik be a meccset. Kár érte, de remélhetőleg a visszavágón már beletalálunk a közepébe.

A két vezetőedző ezt a kezdőt küldte pályára:

Young Boys:

Faivre – Hefti, Camara, Zesiger, Garcia – Fassnacht, Sierro, Martins Pereira, Moumi Ngamaleu – Elia, Siebatcheu

Ferencváros:

Dibusz – Wingo, Blazic, Kovacevic, Botka – Laidouni, Haratin, Somália – Uzuni, Boli, Zubkov

Mindkét csapatban akadtak hiányzók, a hazaiak von Ballmoost és Michel Aebischert hiányolhatták (többek között), a Fradinál pedig Tokmac Nguen volt a legnagyobb hiányzó, de jó lett volna a pályán látni Eldar Civicet és Sammy Mmaet is.

Bekerült a kezdőbe az a Franck Boli, aki Stöger – és Ryan Mmaee – érkezésével kiszorult a kezdőből, ám az elefántcsontparti nem hisztizett, tette a dolgát, megkapta az esélyt a Mezőkövesd ellen, és egy duplával mutatta meg Stögernek, hogy lehet rá számítani.

Most szintén nagyot játszott, a Fradi egyik legjobbja volt. A 14. percben épp ő volt az, aki elhalászta Camara passzát a Young Boys tizenhatosának közelében. Boli egy kicsit kivárt, majd a pattogó labdát elemi erővel bombázta Faivre szeme közé. A kapusnak esélye sem volt.

Viszont két perccel később a gyönyörű gólt egy szerencsés követte. Meschack Elia a 16. percben távolról vállalkozott lövésre, a labda Christian Fassnacht hátán megpattant, így Dibusz hiába vetődött és ért is oda, a labdába csak belepaskolni tudott.

Nagyon pörgős első félidőt láthattunk, ahol a 24. perc ismét fordulatot hozott. Vagy fordulatot hozhatott volna. Botka Endre kapott remek mélységi passzt, amivel kapura tört, ám Silvan Hefti visszarántotta őt. A védő elesett, a bíró a sípjába fújt, Hefti lement, Myrto Uzuni meg a kezébe fogta a labdát, hogy a tizenegyest ő végzi el. Kár volt hagyni, a Prishtina elleni hibája után most megint nem tudott 11 méterről betalálni, ezúttal nem a kapus, hanem a kapufa fogott ki rajta. Az esetet még egy kaotikus jelenet követte, ami után Laidouni – vagy a védő – lábáról a gólvonal mögé csorgott a labda, de a játékvezető nem adta meg.

Ez jelentette a fordulópontot. A Young Boyson szinte meg sem látszott az emberhátrány, egy picikét volt többet a Fradinál a labda, a gólt viszont nem ők, hanem svájci ellenfelük szerezte. Szerzője Vincent Sierro, aki már a CFR Cluj elleni mérkőzésen is betalált, most azért kezdett, mert Aebischer az eltiltását tölti. A gól elkerülhető lett volna, sorozatos vendéghibák vezettek a Young Boys vezetéséig.

A helyzet a szünet után tovább romlott, senki nem vette komolyan azt, hogy Ulisses Garcia kapura tör. Egy embert kicselezett, majd még egyet, aztán szépen tekert a bal alsóba.

A harmadik gól után Stöger behozta Ryan Mmaeet, valamint Robert Makot, hogy legalább zárkózni tudjon a csapat, előbbi végül egy gólpasszal zárt. A 82. percben Franck Boli még az elsőnél is nagyobb bombagólt szerzett, amivel a reményeket egy kicsit felerősítette… De piszok nehéz feladata lesz a Ferencvárosnak…

Előző meccs eredménye
2021.08.18.Bajnokok Ligája
young boys
3:2
ferencváros
Bajnokok Ligája
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline.com játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.

Mi várható a visszavágón?

Kissé pesszimisták vagyunk, ám ebből az állapotból ki lehet minket rángatni. Az örömteli, hogy Sammy Mmaee visszatérhet, bár Kovacevicet is jó védőnek tartjuk, de a Blazic – Sammy Mmaee páros egyszerűen jobbnak tűnik.

Botka Endre kényszerből játszott balbekket, így jó, hogy Eldar Civic eltiltását letöltötte, bizonyára ő fog majd kezdeni. Nem lesz pályán viszont Tokmac Nguen, ami nagy érvágás, gyorsasága, játékintelligenciája nagyon fontos a zöld-fehérek számára. Aki még nagyon fog hiányozni az Igor Haratin, az ukrán középpályás sárga lapjai miatt lesz kénytelen kihagyni a visszavágót.

A túloldalon Michel Aebischer játékra kész, ám von Ballmoos, Jean Pierre Nsame, Fabian Lustenberger és Joel Monteiro továbbra sem bevethető. És ne feledjük Silvan Heftit, a jobbhátvédet Quentin Maceiras helyettesítheti.

Nincs mese, a Fradinak támadni kell. Ez pedig a lehető legjobb a Young Boys számára. Félelmetesen gyorsak, Elia és Siebatcheu olyan, mint a kengyelfutó gyalogkakukk, előbbi távolról is jól lő, utóbbi fejjel és lábbal is veszélyes. Nagyon kell figyelni rájuk, mert egy zsebkendőnyi területen is képesek veszélyt teremteni.

Egy bekapott gól mindennek a végét jelentheti, főleg, ha az a mérkőzés elején születik.

Nagy szükség lenne Uzuni mellett még valakire, aki jó formában van. Az ideális választás persze Tokmac Nguen lenne, ám a norvégot most pótolni kell. Olekszandr Zubkovnak nem igazán ment, Robert Mak lehet az egyik alternatíva, a másik pedig Ryan Mmaee, aki a befejező csatár mögött, vagy a széleken is jól érzi magát.

Bolit most vétek lenne kihagyni, és szívesen látnánk a kezdőben Kristoffer Zachariassent vagy Stjepan Loncart is. Utóbbival nem tudom, mi lehet, de a lehető legritkábban lépett eddig pályára, holott egy vagyont kifizettek érte.

A hétvégén egyébként sem a Young Boys, sem pedig a Ferencváros nem lépett pályára hazája bajnokságában.

Lehetséges, hogy az álom nem teljesül be, érzelmek ide vagy oda, a Young Boys még úgy is esélyese a továbbjutásnak, hogy a Fradi hazai pályán játssza a visszavágót. Mi azért bízunk bennük, és lehet, nyugtatólag mondjuk, de az Európa-liga szereplés is nagy szó. De ne elégedjünk meg ennyivel.

Mivel a hazaiaknak muszáj támadni, ez egy kicsit felboríthatja a pályát. Ezért első tippünk, hogy mindkét együttes betalál, a másik pedig az, hogy nem fogunk unatkozni, gólokat fogunk látni. Remélhetőleg minél többet. 2,5 feletti gólszám a másik választásunk.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső