Átigazolási Hírek és Pletykák: Serie A – 2023.07.16.

Olvasd el 6 perc alatt szerző Bartos László 2023 július 16.

Folytatjuk a heti átigazolási összefoglalónkat, most az olasz csapatok kerülnek a távcsövünkbe. Zajlik azért itt is az élet, bár véleményem szerint nem úgy repkednek a nagy nevek meg a nagy igazolások, mint Angliában. Azért lesz itt is miről beszélnünk.

Tények

A hét sztorija mindenképp a Lazio csapatához köthető. Maurizio Sarri legnagyobb sztárja, a szerb óriás, Sergej Milinkovic-Savic úgy döntött, dacára az éveknek, amit a Lazioban töltött el, dacára annak, hogy sztárcsapatok egész sora szerette volna őt leigazolni, ő inkább Szaúd-Arábiát (meg a sok pénzt) választotta. Érdekesség, hogy Claudio Lotito, a Lazio elnöke éveken át ágált Milinkovic-Savic távozása ellen, még 80 millió euróért sem volt hajlandó őt elengedni, most pedig megtette 40-ért.

Beszéljünk egy kicsit az Interről, mert ott is folyik némi nagytakarítás. A legfrissebb távozó Zinho Vanheusden, akit megint kölcsön adott a csapat, hogy fejlődjön. Valahol érthető a döntés, nincs túl sok tapasztalata, és többen is előtte állnak a sorban. A kispadról pedig nem tud jobbá válni.

Érkezőből is van kettő, a pletykák itt is igaznak bizonyultak, és Marcus Thuram, valamint a fiatal német, Yann Aurel Bisseck is aláírt. Kérdés, hogy utóbbi mennyit fog játszani, hiszen Vanheusden is hasonló korban van…

Tegnap érkezett a hír, miszerint a Juventus csapata két korábbi meghatározó játékosnak mutatott ajtót. Weston McKennie-ről sejteni lehetett, hogy nem marad a Juvéban, hiszen már a legutóbbi szezonban is inkább kölcsönadták a Leeds Unitednak. A másik játékos távozásán viszont meglepődtünk: A csapatkapitányt, Leonardo Bonuccit tették ki, elmondták neki, hogy a következő szezonban már nem számítanak rá, így új csapat után kell néznie.

Megvan José Mourinho harmadik nyári igazolása: Evan Ndicka és Houssem Aouar leigazolása után Rasmus Kristensent, a Leeds szélső védőjét jelentették be. Kristensen szerződésében volt egy kitétel, ha kiesnek a PL-ből, Kristensen ideiglenesen távozhat. Ezzel élt a Roma.

Szintén van egy új arc az AC Milannál is, Christian Pulisic, az amerikai szélső írt alá a héten.

További érdekesebb transzferek:

Pletykák

A Serie A eddigi átigazolásai:

CSAPAT Távozók Érkezők
Andrea Petagna, Sebastiano Luperto, Karim Zedadka, Davide Marfella, Antonio Vergara Giacomo Raspadori, Giovanni Simeone
Gonzalo Escalante, Emanuele Cicerelli, Stefan Radu, Luka Romero, Riza Durmisi, Francesco Acerbi, Pedro, Sergej Milinkovic-Savic Matteo Cancellieri, Diego González, Romano Floriani
Andrea Pinamonti, Lorenzo Pirola, Dalbert, Milan Skriniar, Roberto Gagliardini, Edin Dzeko, Danilo D’Ambrosio, Marcelo Brozovic, Samuele Mulattieri, Andi Hoti, Marco Pompetti, Edoardo Sottini, Mattia Zanotti, Alex Cordaz, Samir Handanovic, Lorenzo Peschetola, Marco Pompetti, Zinho Vanheusden Kristjan Asllani, Francesco Acerbi, Davide Frattesi, Raffaele Di Gennaro, Marcus Thuram, Yann Aurel Bisseck
Zlatan Ibrahimovic, Ciprian Tatarusanu, Marco Brescianini, Sandro Tonali, Daniel Maldini, Gabriele Bellodi Marco Sportiello, Ruben Loftus-Cheek, Luka Romero, Christian Pulisic
Matteo Pessina, Sam Lammers, Simone Muratore, Khadim Ndiaye, Ruslan Malinovsky, Marco Sportiello, Giorgio Cittadini, Marco Carraro, Andrea Oliveri, David Heidenreich Vanja Vlahovic, Mitchel Bakker, Michel Adopo, Sead Kolasinac, Lorenzo Bernasconi
Benjamin Tahirovic, Ruben Providence, William Bianda, Ante Coric, Justin Kluivert, Cristian Volpato, Carles Pérez, Ebrima Darboe Houssem Aouar, Evan Ndicka, Rasmus Kristensen
Dejan Kulusevski, Radu Dragusin, Ángel Di Maria, Juan Cuadrado Moise Kean, Manuel Locatelli, Arkadiusz Milik, Timothy Weah
Youssef Maleh, Szymon Zurkowski, Lorenzo Venuti, Riccardo Saponara, Salvatore Sirigu, Alessandro Blanco, Toni Fruk, Jacob Rasmussen Fabiano Parisi
Nicola Sansone, Gary Medel, Francesco Bardi, Denso Kasius, Ebenezer Annan, Matteo Angeli, Musa Juwara, Lorenzo De Silvestri, Kacper Urbanski, Sebastian Breza Stefan Posch, Nikola Moro, Sam Beukema
Matthew Garbett, Ola Aina, Michel Adopo, Armando Izzo, Christian Celesia, Nicola Rauti, Giorgio Savini, Kevin Haveri Ivan Ilic, Nemanja Radonjic, Kevin Haveri, Mihai Popa, Raoul Bellanova
Luca Mazzitelli, Luca Marrone, Giulio Donati, Andrea Barberis, Christian Gytkjaer, Leonardo Mancuso, Tommaso Morosini Matteo Pessina, Andrea Petagna, Gianluca Caprari, Pablo Marí, Alessio Cragno, Armando Izzo, Giorgio Cittadini, Roberto Gagliardini
Tolgay Arslan, Roberto Pereyra, Ilija Nestorovski, Marvin Zeegelaar, Cristo González, Mattia Damiani, Filip Benkovic Brenner, Jordan Zemura, Oier Zarraga, Domingos Quina, Lorenzo Lucca, Etienne Camara
Kristjan Asllani, Nedim Bajrami, Leo Stulac, Guglielmo Vicario, Samir Ujkani, Mattia Destro, Andrea La Mantia, Nicoló Evangelisti, Fabiano Parisi Andrea Pinamonti, Nedim Bajrami, Cristian Volpato, Samuele Mulattieri, Filippo Missori, Daniel Boloca, Mattia Viti, Kevin Miranda
Kristjan Asllani, Nedim Bajrami, Leo Stulac, Guglielmo Vicario, Samir Ujkani, Mattia Destro, Andrea La Mantia, Nicoló Evangelisti, Fabiano Parisi Sebastiano Luperto, Sebastian Walukiewicz, Francesco Caputo, Alberto Grassi, Daniel Maldini
- Lorenzo Pirola, Antonio Candreva, Boulaye Dia
Fabio Lucioni, Alessandro Tuia, Ilario Monterisi, Tommaso Cassandro Youssef Maleh, Patrick Dorgu, Pontus Almqvist, Marin Pongracic, Lorenzo Venuti
Ivan Ilic, Giovanni Simeone, Matteo Cancellieri, Gianluca Caprari, Ivor Pandur, Panagiotis Retsos, Ibrahim Sulemana, Mert Cetin, Philip Yeboah, Miguel Veloso Yayah Kallon, Ondrej Duda, Jayden Braaf, Jordi Mboula
Luca Matarese, Marko Bozic, Luigi Canotto, Matteo Cotali, Federico Bevilacqua, Marcus Rohdén, Michele Volpe, Giuseppe Marciano, Daniel Boloca, Roberto Insigne, Matteo Ricci, Alexander Satariano Gennaro Borrelli, Luca Mazzitelli, Marvin Cuni, Marco Brescianini, Giorgi Kvernadze, Riccardo Marchizza, Stefano Turati, Abdou Harroui, Ilario Monterisi
Yayah Kallon, Domenico Criscito, Giacomo Calo, Daniel Fossati, Rok Vodisek, Aleksander Buksa, Patrizio Masini, Stefano Sturaro, Alessandro Marcandalli, Lennart Czyborra, Adrian Semper Radu Dragusin, Josep Martínez, George Puscas, Aarón Martín, Nicola Leali, Kevin Strootman, Daniele Sommariva, Mattia Aramu
Alessio Cragno, Sebastian Walukiewicz, Alberto Cerri, Vincenzo Millico, Raoul Bellanova, Nik Prelec Alessandro Di Pardo, Christian Travaglini, Ibrahim Sulemana, Simone Scuffet
A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső