Újpest – Paks: Fogadási Tippek és NB1 Előzetes

Olvasd el 6 perc alatt szerző Bartos László 2020 november 25.
Újpest
Teljesítmény:
V V N V N
  • Szusza Ferenc Stadion
  • November 27. 20:00
Nézd élőben itt:
22bet
Paks
Teljesítmény:
V N N N D
Újpest3.096
Döntetlen 3.68
Paks2.112
Élő fogadás:
Igen
Fizet

Bátran mondhatom, hogy a jelenlegi NB1-es mezőnyben nincs olyan csapat, aki nagyon közel állna a szívemhez (az NB2-ben van egy ilyen gyermekkori, örök szerelem), de bátran ki merem jelenteni, hogy örülök az Újpest visszatérésének. Azt már korábban olvashattátok, hogy Újpesten óriási problémák voltak, szinte az egész keret elkapta a koronavírust, így voltak meccsek, amiket el kellett halasztani és voltak, ahol nem mentek bele a halasztásba. Az MTK ellen még egy csikócsapattal ki tudtak állni, de a Diósgyőr ellen már nem vállalták. A Budafok és a Zalaegerszeg előtt pedig le a kalappal ismételten!

Most a csapat nagy része visszatérhetett a pályára, de nagyon le vannak maradva erőnlétileg, ennek visszaszerzése pedig nem varázsütésre megy.

A Paks idén kifejezetten jól szerepel, a csupa magyarral felálló Bognár csapat viszont a hétvégén belefutott egy kellemetlen, és nem várt vereségbe Kisvárdán.

Most lesz lehetőségük javítani, jöjjön az Újpest – Paks beharangozója.

Mi történt az előző fordulóban?

Röviden összefoglaljuk a két csapat elmúlt bajnoki mérkőzését, hogy tisztább képet kapjunk a formájukról.

Diósgyőr – Újpest

Ez volt papíron az Újpest utolsó meccse, de mint tudjátok, nem tudtak kiállni, a DVTK pedig nem ment bele a halasztásba, 3-0-lal automatikusan megkapták a borsodiak a három pontot.

Sajnos arról semmiféle információt nem tudtam szerezni, hogy kik azok a játékosok, akiknek tesztje még mindig pozitív, az Újpest hivatalos oldala sem volt ebben a segítségemre, azonban megkérdezték a csapatorvost, hogy hogy is néz ki a visszatérés.

Voltak játékosok, akik teljesen tünetmentesen átvészelték a vírust, de olyanok is, akik komoly tüneteket produkáltak és ágynak estek. Számukra lesz nehezebb a visszatérés, amelyet szigorú intézkedések előznek meg, rengeteg vizsgálat, és persze két negatív teszt szükséges ahhoz, hogy újra edzésbe álljanak. És mivel heteket hagytak ki, emiatt fokozottan figyelni kell rájuk, ilyenkor nagyobb a sérülésveszély. Elindult végre pozitív irányba a történet, de még nincsenek túl az egészen a lila-fehérek. Megjósolhatatlan, hogy kik léphetnek pályára és hogy ők milyen erőben lesznek. Épp ezért sanszos, hogy a neheze még hátra van…

Előző 5 meccs eredménye
2020.08.15.OTP Bank Liga
paksi fc
1:2
újpest
OTP Bank Liga
2020.03.14.OTP Bank Liga
újpest
1:1
paksi fc
OTP Bank Liga
2019.11.30.OTP Bank Liga
paksi fc
2:4
újpest
OTP Bank Liga
2019.08.17.OTP Bank Liga
újpest
1:1
paksi fc
OTP Bank Liga
2019.03.30.OTP Bank Liga
paksi fc
0:2
újpest
OTP Bank Liga

Kisvárda – Paks

A végeredmény ellenére még mindig jobb csapatnak tartom a Paksot, de meg kell mondani, hogy a Kisvárda megérdemelten tartotta otthon a három pontot ellenük. Szép akciók után szép gólokat szereztek, míg a bombaformában levő Hahn János ezúttal nem tudott hálóba találni, ahogy a társak sem.

Az első gól a Sassa – Camaj – Bumba hármasnak volt köszönhető. Sassa cselezett, de hosszan tolta meg, Camaj viszont odaért és nagyon okosan nem a kapu felé fordult, hanem visszagurított az érkező Bumbának, aki a kapuba lőtte a Kisvárda vezető gólját.

Bő tíz perccel később egyenlítettek a vendégek: Bertus kereste Hahn János fejét egy beadással, helyette Rubusét találta meg, aki a kapu bal oldalába fejelt, 1-1. Mivel azonban Rubus a Kisvárda játékosa, így nem igazán örült ennek az amúgy szép fejesgólnak.

A szünet előtt újra lecsapott a Kisvárda egy rendkívül szép akciót követően: Camaj osztotta ki második gólpasszát, ügyesen ívelt a baloldalról Navratil elé, aki teljesen üresen várta a labdát. Elhúzta a kifutó Hegedűs mellett és a becsúszó lábak fölött a hálóba lőtt.

A második félidőben próbált egyenlíteni a Paks, ehhez nagyon közel is járt, de Sajbán Máté két méterről csak a kapufát találta el.

És minél jobban támadtak, annál jobban megnyíltak hátul, ennek köszönhető a 3. kisvárdai gól, amelyet Jelina szerzett. Egy rossz beadás után két passz után már Kovácsréti vezethette a labdát a kapura, középre passzolt, ahol Jelina érkezett és kialakította a végeredményt.

Megérdemelten nyert a Kisvárda.

Összefoglalás

Meg kell mondjam, hogy a Paks idei szereplése örömmel tölt el, mert szeretem, ha egy csapatban csupa magyar futballista kap szerepet a tucatlégiósok helyett, akik aztán egy vagy két kevésbé sikeres szezon után távoznak és soha az életben nem hallunk róluk.

Ezzel egyébként senkit nem szerettem volna megsérteni…

Lássuk, mi is volna a legjobb tipp ezen a meccsen?! Ez most egy viszonylag rövidebb összesítés lesz, mégpedig azért, mert az Újpest játékosai nincsenek a legjobb fizikai állapotban, a Paks pedig meccsben van és a várdai vereség ellenére a formája is teljes mértékben jónak mondható.

Nehezen képzelem el azt, hogy többhetes kihagyás után képesek lesznek az újpestiek olyan formába kerülni, hogy megnyerjék a meccset. Ezt a fogadóirodák is tudják, bár ők inkább a helyezés alapján lőtték be az oddsot, nem figyelve arra, hogy amúgy mi a helyzet…

Öt éve nyertek utoljára a zöldek az Újpest ellen idegenben, most nagyon jó esélyük van. Predrag Rogan csapatának pedig nem lehet más a célja, minthogy elkezdjenek visszarázódni. Hogy újra megízleljék, milyen a pályán lenni, erőnlétüket javítsák és megpróbáljanak pontot, pontokat szerezni. Ha bármi összejön, az óriási lökést adhatna nekik. Bár véleményem szerint nem fog sikerülni a bravúr.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső