Watford – Chelsea: Fogadási Tippek és Premier League Előzetes

Olvasd el 10 perc alatt szerző Bartos László 2021 november 30.
Watford
Teljesítmény:
V N V V N
  • Vicarage Road
  • December 01. 20:30
Nézd élőben itt:
20BET
Chelsea
Teljesítmény:
D N N D N
Watford
Fölött 2.51.70
Chelsea
Élő fogadás:
Igen
Fizet

Folytatjuk ma is a hétközi fordulók tippjeit, Angliából három, Franciaországból kettő, Spanyolországból pedig egy mérkőzést hoztunk mára nektek. A Watford – Chelsea találkozóval indítunk, ezt követi majd a sirályok londoni vendégjátéka, vagyis a West Ham United – Brighton, végül az Aston Villa – Manchester City mérkőzéssel búcsúztatjuk ideiglenes formában a ködös Albiont.

Papíron egy könnyű mérkőzés vár fővárosiakra, Thomas Tuchel együttese az élről várja az összecsapást, ellenfele pedig az a Watford, akik az edzőváltás után is többnyire szenvednek. Ami az érdekes Claudio Ranieri csapatában, hogy képesek igazán jó focira is, négyet rúgtak a Manchester Unitednek, ötöt az Evertonnak, sokkal többször mutatják azonban a rosszabbik arcukat.

Igaz, a sorsolás sem nagyon szól mellettük, egy Arsenal – Manchester United – Leicester – Chelsea négyes bárkit meg tudna viselni, szóval talán még azt is lehet mondani, hogy jól jöttek ki a dologból egyelőre.

A bajnokságban a tabella hátsó részében foglalnak helyet, viszonylag biztonságos helyen vannak, de ez egy-két forduló alatt teljesen megváltozhat.

Senki nem várja, hogy brillírozzanak, senki nem várja, hogy otthon tartsák a három pontot, azt viszont minden szurkolójuk elvárja, hogy a tudásuk legjavát nyújtva próbáljanak meg helyt állni a Bajnokok Ligája legutóbbi győztesével szemben.

Mi történt az előző fordulóban?

Röviden összefoglaljuk a két csapat elmúlt bajnoki mérkőzését, hogy tisztább képet kapjunk a formájukról.

Leicester – Watford: 4-2

G.: Vardy (2), Maddison, Lookman ill. King, Dennis

A Leicester képes otthon bukdácsolni, tavaly is előfordult, idén is, de most nem volt kegyelem, a Watfordot viszonylag simán küldték haza üres kézzel. A meccs hőse James Maddison volt, aki gólja mellett kiosztott két gólpasszt is. Claudio Ranieri csapatáról pedig lassan elmondható, hogy vagy nagyon nyer, vagy nagyon kikap…

A kezdők:

Leicester:

Schmeichel – Castagne, Evans, Söyüncü, Thomas – Soumaré, Ndidi – Lookman, Maddison, Barnes – Vardy

Watford:

Bachmann – Kiko, Cathcart, Troost-Ekong, Masina – Louza – Cucho, Cleverley, Sissoko, King – Dennis

A mérkőzést megelőző pillanatok elég érzelemdúsra sikeredtek, amikor Claudio Ranieri kilépett a játékoskijáróból a Leicester közönsége állva tapsolta a mestert, aki elhozta a rókák számára a bajnoki címet cirka hat évvel ezelőtt. Láthatóan Ranieri meg volt illetődve, el is érzékenyült. A hosszú tapsvihart követően aztán útjára indult a mérkőzés.

Ahol nem volt hiány a gólokban, összesen hatot láthatott a közönség olyan felosztásban, ami nekik is kedvükre való volt. Az első egy hatalmas hiba után született, egy felívelt labdát Troost-Ekong engedett el azzal a tudattal, hogy majd Bachmann összeszedi. Csakhogy a védő nem vette észre, hogy James Maddison mögötte van, a támadó középpályás pedig kapásból a jobb alsóba lőtt. Hatalmas hiba volt egy egyébként megbízhatóan teljesítő játékostól. Maddison több gólt nem rúgott, de kettőt még rúgatott csapattársával, Jamie Vardyval.

De előtte még ejtsünk szót a Watford egyenlítő találatáról, amit Josh King szerzett a 30. percben büntetőből. Emmanuel Dennis vezette be a labdát a tizenhatoson belülre, érkezett Wilfred Ndidi és kihúzta a lábát honfitársának. Kasper Schmeichel a sarkot ugyan eltalálta, de hárítani nem tudott, 1-1.

Hamar válaszolt a Leicester, Jamie Vardy a 34. percben Maddison kiugratását követően emelte át a kifutó Bachmannt, 2-1.

A félidő előtt Vardy újra lecsapott, a 42. percben Maddison újabb gólpasszal rukkolt elő, most egy szögletet ívelt rá a társa fejére, a röviden levő csatár szép mozdulattal csúsztatott a kapuba.

A második félidőre a szakadó hó ellepte a pályát, alig lehetett látni a játékosokat, valamint a labdát, Emmanuel Dennis viszont látta, hol van a játékszer, hol van Kasper Schmeichel, és ziccerét nem hibázta el a 61. percben, közelebb kerültek a darazsak.

De ismét csak egy rövid ideig örülhettek, mert a 68. percben Ademola Lookman visszaállította a kétgólos differenciát, a szélső Harvey Barnes lövésének kipattanóját kotorta az üres kapuba.

Több találat már nem esett, a Leicester magabiztos játékkal múlta felül a vendégeket, akik ezen az estén nagyon szellősen és rosszul védekeztek.

Előző 5 meccs eredménye
2020.07.04.Premier League
chelsea
3:0
watford
Premier League
2019.11.02.Premier League
watford
1:2
chelsea
Premier League
2019.05.05.Premier League
chelsea
3:0
watford
Premier League
2018.12.26.Premier League
watford
1:2
chelsea
Premier League
2018.02.05.Premier League
chelsea
4:1
watford
Premier League
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Chelsea – Manchester United: 1-1

G.: Jorginho ill. Sancho

Nagy rangadót rendeztek a Premier League 13. fordulójában, az edzőváltáson túlesett Manchester United látogatott a Stamford Bridge-re. Nem bírtak egymással a felek, Michael Carrick így jónak mondható mérleggel búcsúzhat a kispadról, az ideiglenes edzőt egy másik ideiglenes edző, Ralf Rangnick váltja a szezon végéig.

A kezdők:

Chelsea:

Mendy – Chalobah, Silva, Rüdiger – James, Loftus-Cheek, Jorginho, Alonso – Zijes, Hudson-Odoi – Werner

Manchester United:

De Gea – Wan-Bissaka, Lindelöf, Bailly, Telles – McTominay, Matic, Fred – B. Fernándes – Sancho, Rashford

Mindkét együttesben ültek olyanok a kispadon, akiknek alapjáraton talán a kezdőben lenne a helyük. A hazaiaknál Romelu Lukaku, Kai Havertz vagy éppen Mason Mount mondható ilyen spílernek, a vendégeknél meg Cristiano Ronaldo.

A játék képét látva, a statisztikát böngészve egyértelmű, hogy egy győzelmet szalasztott el a hazai csapat, akik a 90 perc alatt látványosan nyomtak, összesen 24-szer próbálkoztak kapura lövéssel. Az első félidőben a MU-nak momentumai sem voltak, folyamatosan a Chelsea támadott.

A gólhoz is nagyon közel kerültek két alkalommal: Első alkalommal Callum Hudson-Odoi tört be a tizenhatoson belülre, majd lövését David de Gea lábbal hárította. Timo Werner látványos „hisztit” mutatott be, amiért a támadó középpályás nem passzolt neki, inkább önző módon kapura lőtt. Igaza volt a németnek.

Másodszor már egy német játékos szerzett kis híján gólt, de nem Timo Werner, hanem Antonio Rüdiger. A belső védő gondolt egy merészet a 31. percben, és 22 méterről irtózatos bombát eresztett meg. A labdába – talán – egy kicsit bele tudott érni de Gea, így vágódott az a felsőkapufára.

A második félidőben egy egészen elképesztő hiba után szerzett vezetést a vendégcsapat, ami – nem túlzás – odáig semmit nem tett a gólszerzés érdekében. Egy hosszan, cél nélkül előrevágott labdát a félpályánál biztosító Jorginho rosszul vett át, Jadon Sancho pedig elvette tőle a játékszert, és Marcus Rashforddal az oldalán kapura tört. Végül a Borussia Dortmundtól szerződtetett támadó nem passzolt, egyedül fejezte be az akciót, 0-1. Ez közvetlenül egyébként a fordulás után volt, az 50. percben esett a találat.

A bronzlabdás olasz szűk húsz perccel később jóvá tette bűnét, egy szöglet után Wan-Bissaka rúgta agyon Thiago Silvát, amiért Anthony Taylor tizenegyest ítélt. Jorginho szokásosan higgadt volt, a jobb alsóba lőtt.

A hátralévő időben is a hazai gárda nyomott, Rüdiger révén a győzelmet is megszerezhették volna, végül be kellett érniük egy ponttal…

Összefoglalás

Nem elég, hogy a Watford a Leicester ellen kikapott 4-2-re, de még több játékosukat is elveszítették. Egyáltalán nem biztos a játéka Adam Masinának, valamint Emmanuel Dennisnek, mindkettejüket le kellett cserélni a rókák ellen. És ez csak a jéghegy csúcsa: Nicolas Nkoulou, Francisco Sierralta, Peter Etebo, Ken Sema és Kwadwo Baah szintén nem bevethető, ahogy Ben Foster és Ismaila Sarr játékára is kevés esély mutatkozik. Ha csak egy-két játékos nem tud szerepelni közülük, már az is hatalmas hátrány Claudio Ranieri együttesének.

Daniel Bachmann tehát teljes készültségben, Danny Rose pótolhatja a balbekk szerepében Masinát, de hogy elől ki fog játszani Sarr és Dennis helyett? Mindenképp valami olyat kell kitalálnia a mesternek, ami eddig nem tűnt valószínűnek.

A Chelsea elveszítette Ben Chilwellt idénre, mellette két belső középpályás, N’Golo Kanté és Mateo Kovacic fog hiányozni. Szegény Kanté egyre gyakrabban köt ki az orvosi szobában…

Saúl Niguez nem nyerte el Tuchel tetszését, pedig az egyik legtehetségesebb középpályásnak tartották anno. Most pedig már Ruben Loftus-Cheek is előtte van a rangsorban. Ezzel persze nem az angolt szerettem volna degradálni…

Romelu Lukaku visszatért a Manchester United ellen, csereként kapott pár percet, nem tartom észszerűnek, hogy a német mester most a kezdőbe jelölje, apránként kell terhelni, nehogy újra megsérüljön.

A legjobb idegenbeli mérleggel a Chelsea rendelkezik, hat meccsükből ötöt megnyertek (a Pool ellen játszottak 1-1-es döntetlent), összesen egy gólt kaptak hat fellépésen, de rúgtak cserébe tizenhármat. Elég meggyőző…

Nincs semmi jele annak, hogy a meglepetés leghalványabb esélye is meglenne ezen a mérkőzésen. Így nem árulunk zsákbamacskát mi sem: Vendég sikert várunk. Emellett pedig azt, hogy a két együttes gólokban gazdag mérkőzést játszik, ahol legalább két és fél gól születik, csak úgy, mint legutóbbi tíz találkozójuk szinte mindegyikén.

Bukméker Oddsok Bónusz* Megtekintés
20BET
Oddsok: Bónusz: 35,000Ft
Rabona
Oddsok: Bónusz: 35,000Ft
+ 4000Ft free bet
Campobet
Oddsok: Bónusz: 35,000Ft
+ 4000Ft free bet
A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső