PSG – Borussia Dortmund: Fogadási Tippek és Bajnokok Ligája Előzetes – 2023.09.19.

Olvasd el 6 perc alatt szerző Bartos László 2023 szeptember 18.
2023. szeptember 19. kedd, 21:00 Parc des Princes
PSG
vs
Borussia Dortmund

A legjobb fogadóirodák szerintünk:

Már csak két meccsünk van, és a keddi játéknappal meg is volnánk. A Bajnokok Ligájában általában jellemző, hogy van egy kőkemény csoport, ez idén is összejött. Ebben a kvartettben a Newcastle United, az AC Milan, a PSG és a Borussia Dortmund kapott helyet. Utóbbi kettő most egymás ellen fog játszani.

Érdekes csoport lesz ez, megjósolhatatlan, hogy melyik együttes hol fog végezni. Mindenki a franciákat várja az első helyre, de ez a Luis Enrique-féle csapat már köszönőviszonyban sincs azzal a PSG-vel, amelyben még Messi, Neymar és Mbappé rohamozott, és amely legyőzhetetlennek tűnt a francia bajnokságban. Még soha – azóta, hogy megérkeztek a mostani tulajdonosok – nem kezdett ennyire gyengén a csapat, Neymar már Szaúd-Arábiában, Messi Amerikában, Mbappé fejben már Madridban (vagy valahol máshol), az új igazolások pedig messze nem olyan szintet képviselnek, mint a régi csapat.

Gyengébb azért a Dortmund is, kétségtelen, hogy az évek során nagy értékeiket adták el busás haszonnal. Erling Haaland vagy Jude Bellingham úgy hiányzik, mint faluból az áram, mint Rómeónak Júlia, mint lombkoronasétánynak a fa.

Edin Terzicék mégis azzal a céllal lépnek pályára, hogy ponttal távozzanak a Parc des Princes-ből. Erre az online sportfogadás szakértői szerint van egy kis esélyük, de a favorit akkor is a PSG.

A GGbet oldalán található szorzók a következők: 1.80 a hazai győzelem, 4.50 a vendég, 3.80 a döntetlen.

Jöjjön a PSG – Borussia Dortmund találkozó!

PSG

Kylian Mbappé lehet, már megbánta, hogy a hűségbónuszt választotta, mert ennyire gyengén játszó PSG-t nem mostanában láttam. Tény és való, hogy kellett a vérfrissítés, de egyelőre ez nagyon kevés.

A francia csapat világsztárjai szép lassan eltűnnek, helyüket olyanok veszik át, akik persze maguk is jó futballisták, de valahogy mégis az az ember érzése, hogy nem lett velük erősebb a PSG.

Ousmane Dembélé például remek játékos, de mentálisan nem túl erős, ráadásul sérülékeny is. Goncalo Ramos a portugál bajnokságban szórta a gólokat, de azért az nem egy Ligue 1. Marco Asensio csak kiegészítő ember volt a Real Madridban, itt több alkalommal kezdett, és a sort még lehetne folytatni. Luis Enrique csapata a pénteki napon a Nice ellen lépett pályára, és bevallom, mi is túlzottan megbíztunk a hazaiakban, az ő győzelmükre számítottunk, a Nice azonban 3-2-re nyert a Parc des Princes-ben. A hazai gólokat Kylian Mbappé szerezte.

A PSG öt fordulóból kettőt nyert meg, kétszer ikszeltek, és most már van egy vereségük is, ez nem vet jó fényt a spanyol edzőre…

Hosszú a lista, kik nem léphetnek pályára holnap: Nuno Mendes, Alexandre Letellier, Fabián Ruiz, Sergio Rico, Nordi Mukiele, Marco Asensio és Presnel Kimpembe is sérült.

A várható kezdőcsapat:

Donnarumma – Hakimi, Marquinhos, Skriniar, Hernández – Zaire-Emery, Ugarte, Vitinha – Dembélé, Ramos, Mbappé

Egymás elleni meccsek

Íme a két együttes legutóbbi négy egymás elleni mérkőzésének eredménye:

Előző meccs eredménye
2020.03.11.
psg
2:0
dortmund
2020.02.18.
dortmund
2:1
psg
2010.11.04.
psg
0:0
dortmund
2010.10.21.
dortmund
1:1
psg
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline.com játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.

Borussia Dortmund

Kicsit döcögött a szekér a szezon kezdetén, a Dortmund ugyan veretlen tudott maradni, de két könnyű győzelem helyett két döntetlenük volt az elmúlt két fordulóban. A Freiburg ellen viszont kiszakadt a gólzsák, és 4-2-re győztek az Europa-Parkban, Sallai Rolandék hiába vezettek a félidőben.

A gólgazdag találkozó első gólját a vendégek részéről Mats Hummels szerezte, aki védő létére aztán duplázni tudott a meccsen. A védő mellett Donyell Malen és Marco Reus talált még kapuba.

Tudom, már sokszor elmondtam, de nagyon látszik, hogy Edin Terzic keresi Jude Bellingham utódját, akit azért nem egyszerű pótolni. Marcel Sabitzer, Salih Özcan vagy Emre Can mind jó játékosok, de azért az angolt nem hiába tartják a világ egyik legtehetségesebb középpályásának. Szóval, ha van gyenge pontja a csapatnak, az a középpálya. Illetve kissé bosszantó, hogy a támadóknak nem megy mostanában. Hiába kapja meg a lehetőséget folyton Karim Adeyemi és Sebastian Haller, a gólok elmaradnak. Várom, hogy újra csúcsformában legyen a két támadó.

Három biztos sérült a vendégeknél, Thomas Meunier, Mateu Morey és Gio Reyna nem játszhat, Julien Duranville még nincs megfelelő fizikai formában a játékhoz, míg Niclas Füllkrug kapott egy kisebb rúgást, ami miatt lehet, csak a padról fog – megint – beszállni.

A várható kezdőcsapat:

Kobel – Wolf, Hummels, Schlotterbeck, Bensebaini – Brandt, Can, Sabitzer – Malen, Haller, Adeyemi

Tippelde

Próbálunk óvatosak lenni ezúttal. Nem igazán bízunk ugyanis a hazaiak győzelmében, nem lennénk meglepődve, ha a franciák idén sehol sem lennének nemzetközi szinten. Azonban játszani itt még nem láttuk őket, ami kicsit megnehezíti a döntést…

Tippjeink a következők:

1.: Két és fél gól feletti eredmény

2.: Mindkét fél szerez majd gólt

3.: Kylian Mbappé bármikor gólt szerez

Szerezz ingyenes fogadást az OlympusBet oldalán! A sikertelen tipped után 10.000 Ft-ot is visszakaphatsz a bukmékertől.

A magyar kormány egy évtizede folytat boszorkányüldözést a külföldi fogadóirodák ellen. Mára ez odáig jutott, hogy az olyan oldalakat is blokkolják, mint a miénk. Ha te is hiszel a szabad internetben, ha szeretnél továbbra is olvasni minket, légy naprakész, használj VPN-t (amely legális módszer a blokkolás kikerülésére), illetve légy tagja Discord-csapatunknak!

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső