Évértékelő: EFL Championship 2022/2023 – II. Rész

Olvasd el 5 perc alatt szerző Bartos László 2023 július 04.

Az előző részben már megmutattuk, kik lesznek, akik jövőre csatlakoznak a Premier League-hez, és kik lesznek, akik a League One-t erősítik. A második és harmadik részben többek között szó esik majd a bajnokság meglepetéscsapatáról, a legnagyobb csalódásokról, később pedig a szezon legjobb játékosát, edzőjét is megválasztjuk, valamint megmutatjuk nektek az idény legszebb találatát is.

Újoncok

Mindezek előtt azonban még egy dologgal adós vagyok nektek: Meg kell mutatnom, kik azok, akik a következő idényben már a másodosztályban fognak játszani. Három csapat kiesett, ami azt jelenti, hogy három feljutott. De kik is ők?

Plymouth

A bajnokcsapat. Buzsáky Ákos egykori együttese mélyrepülésben volt az elmúlt időszakban, 2014 óta a harmad-, és negyedosztályban szerepeltek felváltva. A javulás azután következett be, hogy Steven Schumacher, a csapat menedzsere megérkezett az együtteshez. A 2020/2021-es idényben még a 18. helyen zártak, egy évvel később már hetedikek lettek, idén pedig már megnyerték a bajnokságot. Akárcsak a Burnley egy ligával feljebb, ők is 101 pontot gyűjtöttek, de mögöttük végig ott voltak szorosan a többiek.

Ipswich

Például a második helyezett Ipswich, amely 98 ponttal zárt, ergo a legvégéig megvolt az esélyük a bajnoki címre. Ám mindez nem számít (annyira), a lényeg, hogy ismét a Championshipben szerepelhetnek, a 2018/2019-es idény óta először.

Sheffield Wednesday

Nem maradunk sheffieldi csapat nélkül a másodosztályban az előttünk álló idényben sem, hiába jutott fel a United a PL-be. A Championship harmadik feljutója ugyanis a Sheffield Wednesday, egy egykor szebb napokat látott, hatalmas tradíciókkal és múlttal rendelkező klub.

Nekik rájátszás útján kellett kiharcolni a feljutást, noha csak öt ponttal maradtak le a Plymouthtól és kettővel az Ipswichtől. A Sheffield Wednesday mutatta be minden idők egyik legnagyobb fordítását, a rájátszás elődöntőjének első mérkőzésén ugyanis 4-0-ra kikaptak a Peterboroughtól, ám a visszavágón 4-0-ra szó szerint visszavágtak. A hosszabbításban mindkét oldalon esett egy gól, végül a Sheffield büntetőkkel jutott a döntőbe, ahol a Barnsley együttesét verték meg 1-0-ra.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

**Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline.com játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Meglepetéscsapatok

De most még vissza az előző idényre, és vissza a Championshipre! Több jó teljesítmény is volt a mögöttünk hagyott szezonban, nekünk nagyon tetszett, hogyan szedte össze Russell Martin a Swansea-t, tetszett a Millwall egész szezonban nyújtott teljesítménye, és nagyon szimpatikus futballt játszott a Middlesbrough és a rájátszás döntőjében elbukó Coventry is.

Azonban nem közülük választottuk ki a szezon meglepetéscsapatát. Az a Sunderland lett a nyertes, akik újoncként majdnem feljutottak a legjobbak közé. Tony Mowbraytől senki nem várt feljutást vagy play-offot, a lényeg az volt, hogy a Sunderlandnek sikerüljön megragadni a másodosztályban.

A fekete macskák azonban ennyivel nem érték be, és végül a hatodik helyen zártak, a rájátszás elődöntőjében a későbbi győztes Lutonnal szemben estek ki.

Nem csak csapatként szuperált jól a Sunderland, de felfedezhettünk magunknak kiváló játékosokat is. Amad Diallo, Ellis Simms, Trai Hume vagy Ross Stewart olyan játékosok, akikre a jövőben nem árt majd odafigyelni.

Csalódások

A kellemes meglepetések mellett volt jó néhány kellemetlen is. Mindezek közül a legkínosabb szereplést a Huddersfield együttese mutatta be. A gárda Carlos Corberánnal a 2021/2022-es idényben még a feljutást célozta meg, és csak a rájátszás döntőjében kaptak ki, egy évvel később pedig annak kellett örülniük, hogy bent maradtak a Championshipben.

Szinte a teljes szezonban kiesőhelyen voltak, de a legvégén, amikor nagyon nagy szükségük volt a pontokra, jött Neil Warnock és megmentette őket.

Én még a csalódást keltő csapatok közé sorolnám a Blackburnt és a Millwallt is, de csak azért, metr véleményem szerint megérdemelték volna, hogy a play-offig eljussanak, de saját maguk miatt erről lemaradtak.

Hamarosan jövünk a harmadik résszel!

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső