Katar 2022: A Negyeddöntők Álomcsapata

Olvasd el 7 perc alatt szerző Bartos László 2022 december 12.

Utolsó előtti alkalommal állítottuk össze a „forduló” álomcsapatát. Azonban ez annyira bejött nekünk (meg talán nektek is), hogy később a Bajnokok Ligájában is csinálunk ilyen kis irományokat. Úgy gondoltuk, az elődöntőben és a döntőben már nem lenne sok értelme az álomcsapatnak, ott majd külön fogjuk osztályozni a csapatok játékosait. Aztán később jön egy álomcsapat, amelyben a torna legjobbjait hozzuk egy kalap alá.

Most jöjjenek a negyeddöntők legjobbjai!

A kapus

Dominik Livakovic

Már az előző fordulóban is őt választottuk, és akarunk mi változatosabbak lenni, de nincs mit tenni, ezúttal is ő volt a legjobb hálóőr minden meccset és minden csapatot figyelembe véve. Végig nagy nyomás alatt tartották őt Neymarék, a PSG támadójával különmeccset vívott Livakovic, de mindvégig állta a sarat. Összesen tíz (!) védést mutatott be, és a büntetőpárbajban megfogta Rodrygo tizenegyesét. Szerintem nincs vita, hogy ő volt a legjobb.

A védők

Nahuel Molina

Lionel Scaloni eddig a négyvédős rendszert használta, de a hollandok ellen 3-5-2-re váltott. Így Nahuel Molina feljebb léphetett, és a szárnyvédő helyén sokkal aktívabb volt. Nem csoda, Diego Simeone is ott számít rá a legtöbbször. Bejátszotta az egész jobboldalt, támadásban sokkal aktívabb volt, mint korábban. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy Lionel Messi passzából eredményes volt, ő indította meg a csapatot az elődöntő felé vezető úton.

Thiago Silva

Nem rajta múlt, hogy Brazília nincs a legjobb négyben. A veterán védő az egész tornán nagyon kiegyensúlyozott teljesítményt tudott felmutatni, egyetlen hibájára sem emlékszem, pedig szinte minden mérkőzésen az elejétől a végéig pályán volt. A horvát támadásokat jól megszűrte, mellette nem lehetett elmenni. Petkovic góljáról nem tehetett, ott a középpályások hagyták magára az egész brazil védelmet.

Jawad El Yamiq

A Real Valladolid védője eddig sokat nem játszott. Nem is meglepő ez, hiszen Nayef Aguerd és Romain Saiss mellett bekerülni a kezdőbe szinte lehetetlen. De azzal, hogy Aguerd megsérült, El Yamiqnak be kellett ugrania. És ha már ott volt, hozta azt a minőséget, amit a West Hamben játszó társától megszokhattunk. Jól megfogta Goncalo Ramost, és habár néha a szerencsére is szüksége volt, Marokkó újabb meccset hozott le gól nélkül.

Marcos Acuna

Nagyjából ugyanazt lehet elmondani róla, mint honfitársáról, Nahuel Molináról. Jobban állt neki a szárnyvédő poszt, ő is megbízhatóbb volt, többet tudott fellépni a támadásokhoz, több területe volt, amit ki is tudott használni. Ő is benne volt egy gólban, a második gól előtt vele szemben szabálytalankodott Denzel Dumfries.

A középpályások

Aurélien Tchouaméni

Bevallom, kisebb ellenérzéseim vannak azzal kapcsolatban, hogy Tchouaménit a csapatba tegyem. Mert különösebben nem játszott jól. Nem volt kiemelkedő. Ha az egész tornát nézzük, az angolok elleni nem a jobb meccsei közé tartozott. Mégis itt van, mert nagyon fontos gólt szerzett. A 22 esztendős középpályásnak ez volt a második gólja a francia felnőttválogatottban. Nem is lehetett volna ezt jobban időzíteni. Apró szépséghibája egyébként Tchouaméni szombati teljesítményének, hogy az angol egyenlítést ő idézte elő, ő buktatta ellenfelét a tizenhatoson belül, ami miatt Anglia tizenegyest kapott. És még ennek ellenére is volt olyan fontos az a gól, hogy bekerült a csapatunkba.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

**Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline.com játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Luka Modric

„Lukita”, ahogy a Real Madridnál hívják, egészen elképesztő. Már elmúlt 37 esztendős, a fizikuma mégis olyan, mint egy 25 évesnek. A brazilok ellen 120 percig robotolt a középpályán, osztogatott, labdát szerzett. Hihetetlen technikával és játékintelligenciával rendelkezik, nélküle ez a horvát válogatott csak félszemű óriás. Gondban lesznek Dalicék, amikor Modric úgy dönt, hogy befejezi a karrierjét a nemzeti csapatban…

Azzedine Ounahi

A múltkor a középpályáról Amrabatot dicsértem, holott már akkor szót kellett volna ejteni Azzeline Ounahiról. Maga Luis Enrique is őt magasztalta a nyolcaddöntő után, és ezúttal is ugyanazt a játékot hozta. A középpályás mindenhol feltűnt, mégis észrevétlen maradt. Robotolt, labdát szerzett, és ő volt az egyik kulcsjátékos a gyors kontrák felépítésében, hiszen pillanatok alatt jutott el – sokszor labdával – a saját térfeléről az ellenfél tizenhatosáig. Most még az Angers csapatát erősíti, de a nyáron már egy nagyobb csapatban fog játszani, ezt mindenkinek garantálom.

A támadók

Lionel Messi

Bár az argentin csapat sok kritikát kap, valakit nem lehet bántani a teljesítménye miatt, és az Lionel Messi. Ezúttal is a hálóba talált, és ez már a negyedik gólja volt a 35 esztendős játékosnak. Egyértelműen a hátán viszi az argentin csapatot, és Hollandia ellen nem csak a technikai képességére volt szükség. Sokkal inkább kellett mentálisan segítenie a társakat, főleg azt követően, hogy az oranje 101 perc után egyenlített. A tizenegyespárbajban is szerepelt, az első értékesített büntetővel meg tudta nyugtatni a csapatát.

Wout Weghorst

Kétlem, hogy Weghorst és Messi valaha egy csapatban akarnak játszani, főleg azután, ami a negyeddöntőben és azután történt, de a szintén veteránkorba lépő Besiktas-támadót nem lehetett kihagyni az együttesből. Louis van Gaal nem igazán számított rá a világbajnokság során, az argentinok elleni meccs előtt összesen 22 perc jutott neki. Ez sem számított, beállása után rögtön szépített, majd egy trükkös góllal egyenlített. Érdekesség, anno a Wolfsburgban is lőtt egy ugyanilyen gólt két évvel ezelőtt.

Antoine Griezmann

Most egy kicsit kénytelenek vagyunk csalni. Mivel ezen a világbajnokságon Antoine Griezmann visszavontabb szerepkörben játszik, és nem is a baloldalon. De őszintén mondom, nem találtunk senkit, aki kiemelkedett volna a mezőnyből, és balszélsőként bevethető. Griezmann meg azért az Atletiben és a Barcában is előfordult ott. Az angolok elleni mérkőzésen remekelt a középpályás, a labdáinak szeme volt. Annyira szeme volt, hogy két gólpasszt osztott ki az a játékos, akiről sokan már lemondtak. Csak Deschamps nem.

A mai napon olvashatjátok az első elődöntőről írt cikkünket is.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső