Katar 2022: Megint Nem Tér Haza – Kiesett Anglia

Olvasd el 8 perc alatt szerző Bartos László 2022 december 12.

Egy hely volt kiadó az elődöntőben, pár órával korábban Marokkó, előtte nap pedig Horvátország és Argentína jutott a legjobb négy közé. Szombat este nyolc órától az Európa-bajnokságon második helyezett Anglia a négy évvel ezelőtti világbajnokkal, vagyis a címvédő Franciaországgal találkozott. Minőségi találkozót, de kevés gólt vártunk. A csapatok keresztül húzták a számításainkat.

Sérültek itt, hiányzók ott

Anglia táborát elhagyta Ben White, valamint Raheem Sterling is. Volt arról szó, hogy nem tér vissza a Chelsea támadója, majd arról is, hogy visszatér. Végül aztán visszatért, de csak csereként lépett pályára, és gondolatai bizonyára nem csak a mérkőzésen jártak. A franciáknál a rengeteg sérülttel foglalkoztunk már korábban, Didier Deschamps azonban jól pótolta a kieső játékosokat, minden posztra minőségi helyettes érkezett.

Két meglehetősen erős együttes feszült egymásnak, kicsit az idegek harca volt ez a meccs…

Anglia – Franciaország: 1-2

G.: Kane ill. Tchouaméni, Giroud

Azt mondom, egyik kezdőben sem volt meglepetés. Azt már megszoktuk, hogy jobbhátvéd poszton Kyle Walker bejátszotta magát a kezdőbe, azt is, hogy Raheem Sterlinget Phil Fodennel pótolták, a középpályán Mason Mount helyett Jordan Henderson játszott, ahogy arra lehetett is számítani. A másik oldalon még annyi meglepetés sem volt, mint az angoloknál.

A kezdőcsapatok:

Anglia: Pickford – Walker, Stones, Maguire, Shaw – Henderson, Rice, Bellingham – Saka, Kane, Foden

Franciaország: Lloris – Koundé, Varane, Upamecano, T. Hernández – Tchouaméni, Rabiot – Griezmann – Dembélé, Giroud, Mbappé

Pályára léptek még: Grealish, Mount, Rashford, Sterling ill. Coman

Ahogy arra lehetett is számítani, nem estek egymásnak a felek, az első tíz percben óvatosak voltak, felmérték a másikat, már amennyire ezt tíz perc alatt fel lehet mérni. A lényeg viszont az volt, hogy helyzet egyáltalán nem volt ezekben a percekben. Első alkalommal Jordan Pickfordnak kellett védenie, aki egy Olivier Giroud által megfejelt labdára dobta magát rá. Az Everton portásának szerencséje volt, mivel a Milan játékosának próbálkozása pont középre tartott.

Maradt támadásban a francia együttes, az angolok kissé bátortalanul passzolgattak, a gallok pedig igyekeztek már a félpályánál labdát szerezni. A 16. percben nem ott, hanem saját tizenhatosuknál szerzett labdát Dayot Upamecano, megindult előre, és az angolokat kipasszolva el is jutottak a tizenhatosig. Dembélétől Griezmannhoz, Griezmanntól pedig Aurélien Tchouaménihez került a játékszer, aki átvette, felnézett, és jó húsz méterről kilőtte a jobb alsót.

A kapott gól miatt az angolok kicsit összeszedték magukat és magukhoz tértek, jött is az első helyzet: A 22. percben Harry Kane csinált helyet magának a tizenhatoson belül, jött is a labda Sakától, a Tottenham támadója viszont az elé vetődő klubbéli csapattársán, Llorison nem tudta már átpasszírozni magát.

Három perccel később ismét Kane tört be a tizenhatoson belülre, vagyis nem tudott betörni, mert Dayot Upamecano megállította. Első látásra tizenegyesnek kellett volna következnie, de a VAR-szobában úgy döntöttek, ez nem ér tizit. Büntetőt szerintem sem, csak szabadrúgást, szerintem kint rúgta meg a Bayern München védője az angolt.

A 39. percben volt egy újabb helyzet, egy szép szabadrúgás-kombináció végén Kylian Mbappé lőhetett kapura, de nem szorította le eléggé a lábát, méterekkel fölé szállt a lövése.

A 47. percben, már a második félidőben Hugo Lloris bemutatta a negyeddöntők talán legszebb védését, egy kifejelt szögletet Jude Bellingham 16 méterről óriási erővel lőtt kapura, a bal felsőbe tartó labdára valahogy még odaért Lloris.

Nagyon nyomtak az angolok, és öt perccel a második félidő kezdése után össze is jött az egyenlítés: Tchouaméni indokolatlanul akasztotta meg Bukayo Sakát a francia büntető területen belül, a játékvezető be is fújta a szabálytalanságot, Harry Kane pedig magabiztosan értékesítette a tizit.

Szinte a középkezdés után visszavehette volna a vezetést Franciaország, egy angol zavart kihasználva Adrien Rabiot lőhetett 18 méterről, de Pickford védett.

Jót tett a gól a meccsnek, pörögtek a csapatok, veszélyesebbé vált a játék. A 77. percben ismét a francia szurkolók foghatták a fejüket, Olivier Giroud ugyanis hat méterről nem tudta bevenni az angol kaput, pedig senki sem zavarta lövés közben. Az AC Milan támadója viszont egy perccel később már nem hibázott, ismét Antoine Griezmann adott egy gólpasszt, Giroud pedig magabiztosabb volt fejjel, mint lábbal.

De itt még mindig nem volt vége az izgalmaknak. Ismét egy perc telt el, egy feívelt labdát Mason Mount szeretett volna megszerezni, ám érkezett Theo Hernández, és – nem tudok mást mondani, csak azt, amit az első tizenegyesnél is – teljesen indokolatlanul a földbe döngölte a Chelsea játékosát. A játékvezető először nem fújt, de a VAR segítségével visszanézte az esetet, és ismételten tizenegyest ítélt.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

**Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline.com játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Harry Kane másodszor is odaállt a labda mögé, és ez a gól több lehetett volna egy sima gólnál. Egyenlítést ért volna tíz perccel a vége előtt, valamint Kane megelőzhette volna Wayne Rooney-t az angol góllövők ranglistáján. Nem tette meg. Nem Hugo Lloris védett, hanem Kane hibázott, kilőtte a 45. sor 8-as székén levő szurkolót. Egyszerűbben fogalmazva: Fölé bombázott.

A kimaradt tizenegyes után más már nem történt, Anglia ismét cím nélkül, érem nélkül tér haza. És ebből a szurkolóknak egy kicsit már elege van. Mert azt gondolták: Mikor, ha nem most?

A mérkőzés után

Gareth Southgate és az egész angol csapat csalódottan nyilatkozott a sajtónak, vagy írt a Twitteren/Instagramon/Facebookon.

A szövetségi kapitány kitért a jövőjére is egyebek mellett, valamint a hibák ellenére méltatva beszélt a játékosairól.

„Amikor kiesel egy tornáról, akkor nagyon nehéz örülni, de büszke vagyok a játékosokra és arra, ahogyan odatették magukat, az egész csapat fantasztikus volt, beleértve a stábot is. Megmutatták az egységet ma, megmutatták a karaktert, megmutatták azt, hogy kell egy nagy csapat ellen játszani.”

„Nagyszerű, hogy újra a legjobb négy között lehetünk. Volt egy kis szerencsénk is, két büntetőt adtunk az ellenfélnek, de a szívünk vitt előre bennünket, és megőriztük a vezetést.” – ezt már Didier Deschamps mondta.

Harry Kane, a tizenegyest elhibázó angol támadó a Twitteren osztotta meg érzéseit a meccsről:

„El vagyok keseredve. Mindent megtettünk, de egy apróság miatt veszítettünk, amiért vállalnom kell a felelősséget. Nem titkolom, fáj, és időbe telik, míg túl leszünk rajta, de ez a sport része.”

A győztes gólt szerző Olivier Giroud röviden értékelt:

„Anglia többet érdemelt volna, de ezen a szinten apróságok döntenek. Megmutattuk ma is mindenkinek. Hatékonyak voltunk, és csak ez számít. A futballban az ilyen apróságok döntő tényezők lehetnek.”

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső