Arsenal – PSV Eindhoven: Fogadási Tippek és Bajnokok Ligája Előzetes – 2023.09.20.

Olvasd el 5 perc alatt szerző Bartos László 2023 szeptember 19.
2023. szeptember 20. szerda, 21:00 Emirates Stadium
Arsenal
vs
PSV

A legjobb fogadóirodák szerintünk:

A következő meccsek már este kilenckor kezdődnek, gondoltam felhívom rá a figyelmet, nehogy valaki lemaradjon a kezdésről, vagy ott üljön a tv előtt háromnegyed hétkor, és ne értse, miért nem kezdődik…

Visszatér a Bajnokok Ligájába az Arsenal csapata, amely utoljára 2016-ban tudott bekerülni a legjobbak közé. Egymás után hét éven át a nyolcaddöntő jelentette számukra a végállomást, de az még mindig jobb volt, mint ami ezután jött. Merthogy az ágyúsok a bajnoki szereplésükkel nem tudták kivívni a csoportkört.

Ellenfelük a PSV, a holland ezüstérmes, amely selejtező útján került el idáig. Ők ketten egyébként tavaly az Európa-ligában is találkoztak, szóval nem lesznek egymásnak ismeretlenek.

Sportfogadás szempontjából hazai sikerre lehet számítani, de úgy hiszem, ebben a meccsben ott van a meglepetésfaktor.

A Powbetnél a hazaiakra 1.38 a szorzó, 5.40 az ikszre, 8.00 a vendégekre.

Jöjjön az Arsenal – PSV Eindhoven mérkőzés!

Arsenal

Mivel a hétvégén legyűrt egy vírus, más dolgom sem volt, mint meccseket nézni. Szerencsére egymás után jöttek a találkozók, vasárnap délután pedig láthattam, ahogy az Arsenal 1-0-ra legyőzi az Everton együttesét. Ezzel az ágyúsok egy hosszabb nyeretlen szériától szabadultak meg, ami az Everton elleni meccseket illeti, a liverpooli csapat ugyanis folyton borsot tört a favorit orra alá. A hős most Leandro Trossard volt, aki csereként, a sérült Martinelli helyére állt be.

Az Arsenal ott folytatta, ahol tavaly abbahagyták, láthatóan Artetáék idén is a bajnoki címért fognak küzdeni. És ebben a City meg a Liverpool akadályozhatja meg őket véleményem szerint. A Tottenham előbb vagy utóbb vissza fog esni, a MU – Chelsea kettős pedig sehol nincs.

Az Emiratesben eddig három meccset játszott le a csapat, két relatíve könnyebb ellenfél (Nottingham Forest, Fulham) a Manchester Unitedot fogadták. A fővárosiakkal ikszeltek, a másik két csapatot megverték.

Említettem, hogy Gabriel Martinelli megsérült az Everton ellen, a hírek szerint nem komoly a sérülés, de Arteta nem fogja megkockáztatni a játékát, főleg, hogy ott van Trossard.

Sérült, és biztosan nem játszhat, Thomas Partey, Jurrien Timber és Mohamed Elneny. Még egy apróság: A hétvégén David Raya váltotta a kapuban Aaron Ramsdale-t, és sok dolga ugyan nem volt, megbízhatóan játszott. Ezúttal viszont az angolt várjuk a kezdőbe.

A várható kezdőcsapat:

Ramsdale – White, Saliba, Gabriel Magalhaes, Zinchenko – Ödegaard, Rice, F. Vieira – Saka, G. Jesus, Trossard

Egymás elleni meccsek

Íme a két együttes legutóbbi három egymás elleni mérkőzésének eredménye:

Előző 5 meccs eredménye
2022.10.27.
psv
2:0
arsenal
2022.10.20.
arsenal
1:0
psv
2007.03.07.
arsenal
1:1
psv
2007.02.20.
psv
1:0
arsenal
2004.11.24.
psv
1:1
arsenal
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline.com játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.

PSV Eindhoven

A PSV csapatáról beszéltünk már ebben a szezonban, hiszen Peter Bosz legénysége részt vett a selejtezőben. Csak a döntő idején szálltak be a sorozatba, a Glasgow Rangersszel kellett eldönteniük, ki jön ide és ki megy az EL-be. Tavaly a PSV maradt alul, idén azonban remek játékkal 7-3-as összesítéssel győztek a hollandok.

Gólokban gazdag meccseket szokott játszani a csapat, a legutóbbi öt meccsükön összesen tizenhat gólt rúgtak, ami hármas átlagot jelent meccsenként… nem is rossz…

Legutóbb a Nijmegent intézték el 4-0-ra, ezúttal Luuk de Jong vágott két gólt, mellette pedig Noa Lang és Ricardo Pepi találtak be.

Az átigazolási időszak hajrájában érkezett a Napoli csapatától Hirving Lozano, így a támadó harmadban még több a lehetőség Bosz számára.

A védelem viszont kissé foghíjas, miután sem Mauro Junior, sem pedig Armando Obispo nem áll rendelkezésre, mellettük pedig még Fredrik Oppegard is sérült.

A várható kezdőcsapat:

Benitez – Teze, Ramalho, Bella-Kotchap, Dest – Veerman, Schouten – Bakayoko, Saibari, Lozano – de Jong

Tippelde

Tavaly az EL-ben a PSV jól játszott az Emirates-ben, és nem sok híja volt a pontszerzésnek. Idegenben pedig meg is verték az ágyúsokat. Szóval teljesen nem reménytelen ez a szitu. Ez az Arsenal azonban egy jobb Arsenal, és ez nem az EL, hanem a BL, amire az angolok már hét éve várnak… Szóval koncentráltabbak, komolyabbak, és jobbak lesznek…

Tippjeink a következők:

1.: Arsenal győzelem

2.: Két és fél gól feletti eredmény

3.: Gól a második félidőben

A Powbetnél most 6.000 Ft kockáztatásával egy 12.000 Ft-os freebet ütheti a markod, ha összeállítasz egy szelvényt!

A magyar kormány egy évtizede folytat boszorkányüldözést a külföldi fogadóirodák ellen. Mára ez odáig jutott, hogy az olyan oldalakat is blokkolják, mint a miénk. Ha te is hiszel a szabad internetben, ha szeretnél továbbra is olvasni minket, légy naprakész, használj VPN-t (amely legális módszer a blokkolás kikerülésére), illetve légy tagja Discord-csapatunknak!

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső