Benfica – Salzburg: Fogadási Tippek és Bajnokok Ligája Előzetes – 2023.09.20.

Olvasd el 5 perc alatt szerző Bartos László 2023 szeptember 19.
2023. szeptember 20. szerda, 21:00 Estadio do SL Benfica
Benfica
vs
Salzburg

A legjobb fogadóirodák szerintünk:

Ötödik mérkőzésünk következik, és még mindig messze az utolsó meccs… A Bajnokok Ligája csoportköre ilyen, ennyire sűrű, melós, cserébe megéri, ha ügyesek vagyunk.

Most következik a Benfica – Salzburg találkozó, amely két nagyon ügyes csapat találkozója lesz. Ügyes alatt azt értem, hogy remekül bánnak a tehetségekkel, felismerik, megveszik őket, beépítik a csapatukba, majd busás haszonnal továbbadják. És közben uralják hazájuk bajnokságát. Jó látni az ilyet, mint az én kölyökkoromban az Ajax, olyan most a Benfica és a Salzburg. Utóbbi egyébként edzőjét bukta a nyáron, Matthias Jaissle azóta már Szaúd-Arábiában edzősködik. Van fájó távozó a hazaiaknál is, de arról majd lentebb beszélek.

Vannak, akik úgy hiszik, a Salzburg Jaissle nélkül nem tudja majd ugyanazt nyújtani, ám mi ezt nem gondolnánk. Mindenesetre a sportfogadás szakértői bőven a portugálok győzelmét gondolják valós eredménynek. A Librabetnél 1.44 a hazai siker, 4.33 a döntetlen, 7.50 a vendéggyőzelem.

Benfica

Roger Schmidt a bajnoki cím megszerzése után sem pihent, a német edző az egész nyarat a keret megerősítésével, átalakításával töltötte. Nem szokványos, hogy egy bajnokcsapatnál ekkora legyen a mozgás, de a Benficánál egymásnak adták a kilincset az érkezők meg a távozók.

Beszéljünk először a távozókról, számomra megdöbbentő, hogy két alapemberéért összesen 5 milliót kapott a csapat, ugyanis Alex Grimaldo ingyen távozott a Bayer Leverkusenhez (mivel lejárt a szerződése), míg Odysseas Vlachodimos mindössze 5 millióért váltott klubot. Bocsánat, hogy megint a MU-ba rúgok egyet, de azért Vlachodimos van olyan jó kapus, mint André Onana, akiért meg egy vagyont fizettek ki.

Akit még ki kell emelni, az Goncalo Ramos, aki a PSG-be ment, egyelőre kölcsönben. Viszont vannak érdekes érkezők, visszatért Ángel Di Maria, kölcsönvették Goncalo Guedest és Juan Bernatot, szerződtették Kerkez Milos helyett David Juráseket, illetve csatlakozott a kerethez Anatoliy Trubin, Arthur Cabral és Orkun Kökcü.

A cél ezúttal sem lehet más, mint a bajnoki cím megszerzése, és az sem ártana, ha tavalyhoz hasonlóan idén is tudnának menetelni a BL-ben. Eddig hat meccset játszottak, melyből ötöt megnyertek, köztük a Porto elleni Szuperkupa-döntőt is.

Egyedül a Boavista tudta őket megverni, de az meglepetés volt a javából. A hétvégén a Vizela otthonában győztek 2-1-re Petar Musa és Ángel Di Maria góljaival.

Egy játékos van, aki lehet, hogy kimarad, ő pedig nem más, mint David Jurásek.

A várható kezdőcsapat:

Trubin – Bah, Silva, Otamendi, Aursnes – Neves, Kökcü – Di Maria, Rafa Silva, Joao Mário – Musa

Egymás elleni meccsek

A két csapat korábban még sosem találkozott egymással.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

**Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline.com játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Salzburg

Matthias Jaissle az eredményeit figyelembe véve méltatlanul távozott a Salzburg kispadjáról röviddel a szezon kezdése előtt. A fiatal szakember hibázott, mivel a szaúdi Al Ahli megkereste őt, Jaissle pedig nyitott volt az ajánlatra, tárgyalt a klubbal. És ennyi elegendő volt a Salzburgnak, hogy azonnali hatállyal menesszék.

Ez kavarta fel leginkább a port, de ezen kívül is voltak változások a nyáron. Egyrészt hat alapembert adtak el (ez mondjuk megszokott), valamint távozott a sportigazgató is.

Nincs pótolhatatlan ember a klubnál, azóta persze vannak új játékosok, új edző és új sportigazgató is, a csapat pedig ott folytatta, ahol abbahagyta, hiszen azóta is folyamatosan jönnek az eredmények.

Igaz, most hétvégén a Sturm Graz otthonában megbotlott a Salzburg, csak döntetlent értek el, ám így is magabiztosan vezetik a bajnokságot. A négygólos meccsen Samson Baidoo és Sekou Koita találtak be.

Figyelemre méltó a gárda játéka, eredményei, hiszen Noah Okafor, Junior Adamu, Nicolas Seiwald, Philipp Köhn, Bernardo és Benjamin Sesko is eligazoltak.

Gerhard Stuber, az új edző nagyon hosszú sérültlistával kellett, hogy szembesüljön, kétséges a szereplése Strahinja Pavlovicnak, mellette pedig szinte biztosan kimarad Bryan Okoh, Petar Ratkov, Nicolás Capaldo, Mamady Diambou, Fernando, Lukas Wallner, Moussa Yeo és Daouda Guindo.

A várható kezdőcsapat:

Schlager – Dedic, Piatkowski, Baidoo, Terzic – Kjaergaaard, Gourna-Douath, Bidstrup – Gloukh – Simic, Konaté

Tippelde

Nagy változások voltak a vendégeknél, amihez azért ők hozzá vannak szokva, de ettől függetlenül a BL-ben ez érezhető lesz. A Benfica hazai pályán komoly erőt képvisel, hatalmas meglepetés lenne a vendégek pontszerzése.

Tippjeink a következők:

1.: Benfica győzelem

2.: Két és fél gól feletti eredmény

3.: 7,5 szögletnél több

Tippelj és nyerj! A Betrophynál most 12.500 Ft-ot kaphatsz, ha megjósolod a BL egyik csoportgyőztesét!

A magyar kormány egy évtizede folytat boszorkányüldözést a külföldi fogadóirodák ellen. Mára ez odáig jutott, hogy az olyan oldalakat is blokkolják, mint a miénk. Ha te is hiszel a szabad internetben, ha szeretnél továbbra is olvasni minket, légy naprakész, használj VPN-t (amely legális módszer a blokkolás kikerülésére), illetve légy tagja Discord-csapatunknak!

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső