Braga – Napoli: Fogadási Tippek és Bajnokok Ligája Előzetes – 2023.09.20.

Olvasd el 5 perc alatt szerző Bartos László 2023 szeptember 19.
2023. szeptember 20. szerda, 21:00 Estádio Municipal de Braga
Braga
vs
Napoli

A legjobb fogadóirodák szerintünk:

Ez a mostani meccsünk sem lesz piskóta, dörzsölhetik a tenyerüket a jó foci és a futball szerelmesei. A Bajnokok Ligája C csoportjában a Real Madrid – Union Berlin mellett még a Braga – Napoli találkozót rendezik meg. Két játszó csapat, két offenzív együttes, amelynek lételeme a gólszerzés, így a semleges szurkoló csak jól szórakozhat.

A Napoli több mint harminc év után nyert újra olasz bajnokságot, ám azóta Luciano Spalletti távozott, és a szurkolói ellenérzések ellenére Rudy Garcia foglalta el a helyét. A francia mester valóban nem a világelithez tartozik, és bár még kevés idő telt el, az látszik, hogy a Napoli idén nem lesz annyira erős.

A Braga eddig kétszer szerepelt a Bajnokok Ligájában, tizenhárom és tizenegy éve, szóval nem siették el a harmadik indulásukat. Jó focit játszottak tavaly is, láthattuk őket hazájuk bajnoksága mellett az Európa-ligában is.

Ami a szorzókat illeti: a sportfogadás egyik új tagjánál, a Quickwinnél 1.80 a vendégek sikere, 4.50 a hazaiaké, 4.00 a döntetlen.

Braga

Az egyik portugál után most jöjjön a másik, a Braga, amely nagyon szép eredményekkel hívja fel magára a figyelmet. Nehéz kitűnni Portugáliában a három nagy mellett, ez a csapatnak most mégis sikerült azzal, hogy bronzérmesek lettek, és ezáltal elindulhattak a BL-selejtezőben. Ahol egyből egy patinás együttessel, a Panathinaikosszal kellett meccselniük. Kleinheisler Lászlóék ellen végül aztán kettős győzelemmel jutottak tovább, a hazai meccsüket 2-1-re, az idegenbelit 1-0-ra nyerték meg.

Kissé változatos formában a Braga, a legutóbbi három bajnoki fordulóban csak négy pontot gyűjtöttek a kilencből, ikszeltek a Sportinggal, valamint kikaptak a Farensétől 3-1-re. A vendégek hamar kétgólos hátrányba kerültek, és Simon Banza gólja csak a közelítéshez volt elég.

Tavaly megmutatták az Európa-ligában, hogy képesek remek játékra a legnagyobbak ellen is, és azt is, hogy mennyire szét tudnak esni. Épp egy olasz csapat, a Fiorentina ejtette ki őket úgy, hogy a portugál odavágón négyet rúgtak Matheus kapusnak.

A hírek szerint nincs sérült a Braga csapatánál.

A várható kezdőcsapat:

Matheus – Gómez, Oliveira, Fonte, Borja – Moutinho, Musrati – Horta, Djaló, Bruma – Banza

Egymás elleni meccsek

Íme a két együttes legutóbbi három egymás elleni mérkőzésének eredménye:

Előző meccs eredménye
2012.08.04.
napoli
3:1
braga
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline.com játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.

Napoli

Fentebb már kifejtettem, hogy azért a címvédésre a Napoli részéről én sok esélyt nem adok. Nem tudok, mert láthatóan ez a mostani keret egy kicsit gyengébb, egy kicsit kevésbé motivált. Vagy nem tudom, lehet, csak nem ízlik nekik Rudi Garcia taktikája, edzési módszerei…

Az biztos, hogy a csapat már nem veretlen, a bajnokságban a Lazio verte meg őket 2-1-re a Maradonában, majd ezt követően a Genoa otthonában kellett pontot menteniük, az újonc már 2-0-ra is vezetett. Giacomo Raspadori és Matteo Politano voltak azok, akik betaláltak a hajrában, az égést így elkerülték a vendégek.

A nyáron igazából egy meghatározó játékos távozott, Kim Min-jae, akit házon belül tudtak pótolni, hiszen ott van Rrahmani mellett Juan Jesus vagy épp Leo Östigard.

Szintén fájó távozó lehet Hirving Lozano, de tény, hogy a mexikói már létszámon felülivé vált azzal, hogy Jesper Lindström is csatlakozott a csapathoz. Lindström akár kezdhetne is, de Matteo Politano a padról beszállva pontot érő gólt szerzett, így inkább rá szavaznánk.

Az egyedüli hiányzó Pierluigi Gollini, a cserekapus, aki megsérült.

A várható kezdőcsapat:

Meret – Di Lorenzo, Juan Jesus, Östigard, Olivera – Zielinski, Lobotka, Zambo Anguissa – Politano, Osimhen, Kvaratskhelia

Tippelde

Egyelőre láthatóan valami nem stimmel a Napolinál. Mondom, lehet, hogy Rudi Garcia az ok, lehet, hogy valami egészen más. És lehet, hogy csak belelátom, hogy valami nincs rendben.

Victor Osimhen a kulcs, őt kell megfognia a hazai védőknek, mellette pedig még Kvaratskheliát, ha ez megvan, akkor bravúros eredményt is elérhetnek a hazaiak.

Tippjeink a következők:

1.: Döntetlen

2.: Két és fél gól alatti eredmény

3.: 4,5-nél több sárga lap

Vegyél részt az Unibet ingyenes tippjátékán, amelyen akár 8.000.000 Ft is ütheti a markod!

A magyar kormány egy évtizede folytat boszorkányüldözést a külföldi fogadóirodák ellen. Mára ez odáig jutott, hogy az olyan oldalakat is blokkolják, mint a miénk. Ha te is hiszel a szabad internetben, ha szeretnél továbbra is olvasni minket, légy naprakész, használj VPN-t (amely legális módszer a blokkolás kikerülésére), illetve légy tagja Discord-csapatunknak!

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső