Crvena zvezda – RB Leipzig: Fogadási Tippek és Bajnokok Ligája Előzetes – 2023.11.07.

Olvasd el 5 perc alatt szerző Bartos László 2023 november 06.
2023. november 07. kedd, 21:00 Rajko Mitic Stadium
Crvena Zvezda
vs
Leipzig

A legjobb fogadóirodák szerintünk:

Ötödik mérkőzésünk következik, ezt még három másik követi, és akkor azután elmondhatjuk, hogy a keddi játéknap összes meccséről szó esett. Az azonban még kevés a sikerhez, jó lenne jó tippeket is adni nektek. Talán segít, hogy a következő mérkőzés a Crvena zvezda – RB Leipzig lesz. Noha a vendégek tűnnek esélyesnek, a hétvégén az edzőváltáson átesett Mainz bánt el velük, nem is kicsit.

Közben pedig szomorú dolgokat is hallani a csapat háza tájáról, mégpedig azt, hogy Gulácsi Péter lejátszotta utolsó mérkőzését a Leipzigben. A magyar hálóőr a súlyos sérülése után nem tudta beverekedni magát a kezdőbe, Janis Blaswich helye megingathatatlan, és a magyar válogatott játékosa távozásra szánta el magát.

A másik oldalon a belgrádiak a csoport utolsó helyén, ahogy arra számítani lehetett, de még lehetnek harmadikak, és folytathatják az Európa-ligában.

Nem ez lesz valószínűleg a döntő meccs e szempontból, hanem majd a Young Boys elleni…

A sportfogadás szakértői ezúttal is a német csapatot favorizálják:

Az Ivibet csapata 1.54-et ad a vendégekre, 5.50-et a hazaiakra, 4.50-et a döntetlenre.

Crvena zvezda

Annyira azért bennünket nem győzött meg a Crvena zvezda idén. Végre itt vannak, az örömteli, de ugyebár ez annak köszönhető, hogy változtattak a szabályokon, és most már a szerb liga győztese automatikusan a csoportkörbe kerül. Lehet, hogy selejtező útján nem sikerült volna ideérniük.

Mielőtt azonban az eddigi teljesítményükről beszélnénk a BL-ben, essen szó a bajnoki szereplésükről meg a mostani formájukról. A Super Liga 14 forduló után úgy néz ki, hogy a Partizan vezet, a Red Star a második, mögöttük lemaradva egy kicsivel a Topolya.

Barak Bakhar együttese már két vereséget szenvedett el, így hátrányuk három pont az éllovashoz képest.

A hétvégén a Radnik együttese nem okozott problémát, de azért a tökutolsó is be tudta venni a hálójukat egyszer. Mivel a Red Star hármat vágott, a pontok otthon maradtak. Egyébiránt Jovan Mijatovic, Uros Spajic és Guelor Kanga találtak a kapuba.

A BL-ben eddig egy pontot gyűjtöttek: Kikaptak a Man Citytől idegenben, ikszeltek a Young Boysszal otthon, legutóbb pedig kikaptak 3-1-re a Lipcsétől.

Ha minden igaz, egyetlen sérült sincs a hazaiaknál.

A várható kezdőcsapat:

Glazer – Djiga, Dragovic, Rodic – Mijailovic, Stamenic, Hwang, Ivanic, Mitrovic – Olayinka, Ndiaye

Egymás elleni meccsek

Simán és megérdemelten nyerte legutóbbi meccsét a Lipcse a BL-ben, de azt sem lehet mondani, hogy a Red Star elveszett lett volna a pályán. Támadásban meglehetősen aktívak voltak, ám 16 lövésükből 3 ment kapu felé, és abból 1 lett gól. A túloldalon a Leipzig jobban teljesített, hiszen 27 lövésből 10 kaput talált, 3 pedig gól lett.

A hazai gólokat David Raum, Xavi Simons és Dani Olmo szerezték.

Előző meccs eredménye
2023.10.25.Bajnokok Ligája
leipzig
3:1
crvena zvezda
Bajnokok Ligája
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline.com játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.

RB Leipzig

A Mainz edzőváltása azonnal megtette a hatását. A hétvégén a jóval esélyesebb Lipcse érkezett hozzájuk, és Bo Svensson utódja, Jan Siewert, tett róla, hogy ne legyen olyan kellemes az Opel Arénában töltött idő. Nem is lett, a sereghajtó 2-0-ra legyőzte a bajnoki címre hajtó vendégeket.

Gulácsi Péter a kispadról nézte végig a találkozót, míg Willi Orbán valószínűleg otthon, a tévé előtt követte az eseményeket, ő ugyanis sérült.

Nem ez volt az egyetlen kínos eredménye a csapatnak: A kupából a Wolfsburg ellen kikaptak és kiestek, noha az elmúlt két évben ők nyerték meg ezt a sorozatot. Idén nem fogják, ez eldőlt.

Ha már a sérültek szóba kerültek: Orbán mellett Dani Olmo és El Chadaille Bitshiabu nem játszhatnak.

A várható kezdőcsapat:

Blaswich – Henrichs, Simakan, Lukeba, Raum – Forsberg, Kampl, Schlager, Simons – Openda, Poulsen

Tippelde

Nehéz a mainzi vereség után mit mondani. Hiszen adná magát a vendégek győzelme, mégis benne van a pakliban, hogy Rose és csapata ezúttal is elbukik…

Tippjeink a következők:

1.: Döntetlen

2.: Mindkét fél szerez majd gólt

Az aktuális ajánlatokért látogasd meg a bukméker weboldalát.

A magyar kormány egy évtizede folytat boszorkányüldözést a külföldi fogadóirodák ellen. Mára ez odáig jutott, hogy az olyan oldalakat is blokkolják, mint a miénk. Ha te is hiszel a szabad internetben, ha szeretnél továbbra is olvasni minket, légy naprakész, használj VPN-t (amely legális módszer a blokkolás kikerülésére), illetve légy tagja Discord-csapatunknak!

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső