Lazio – Celtic: Fogadási Tippek és Bajnokok Ligája Előzetes – 2023.11.28.

Olvasd el 6 perc alatt szerző Bartos László 2023 november 27.
2023. november 28. kedd, 18:45 Stadio Olimpico
Lazio
vs
Celtic

A legjobb fogadóirodák szerintünk:

Jó ideje nem volt mérkőzés a legrangosabb kupában, hát tessék, most itt van nyolc. Szerdán meg megint jön majd egy halom találkozó. Szóval lesz dolga a sportfogadás szerelmeseinek. Meg nekünk is. Mondjuk az ugyanaz…

A BL ötödik fordulója következik, sokan már kvalifikálták magukat a legjobb tizenhat közé, azok a meccsek azért lesznek nehezek, mert nem tudni, a tét nélkül játszó együttesek mennyire fogják komolyan venni a meccsüket, és vannak még, akik küzdenek az első, a második helyért, vannak, akik a harmadikat veszik célba.

A Lazio – Celtic nem lefutott, még a skótok is továbbjuthatnak, de arra azért nagyobb esély van, hogy ott maradnak, ahol most vannak, a negyedik helyen.

A Lazio pedig a továbbjutásra hajt, nagyon izgalmas mérkőzés várható Rómában.

Az Unibetnél 1.54 a hazai siker, 4.40 az iksz, 6.50 a vendéggyőzelem.

Lazio

Maurizio Sarri együttese olyan, mint Robin Hood. Aki elvette a gazdagok pénzét, hogy a szegényeknek adja. Nos, a fővárosi együttes, a tavalyi ezüstérmes most valami hasonlót csinál a Serie A-ban. Itt nem pénzt, hanem pontokat vesz el, többek között legyőzték a Napolit, a Fiorentinát és az Atalantát, hogy aztán elszórja ezeket a pontokat, és a szegényeknek adja.

A Salernitanának egészen tegnapig nem volt bajnoki győzelme, és az utolsó helyen szerénykedtek. Szombaton azonban megszületett az első sikerük, miután 1-0-s hátrányból tudtak fordítani Giláék ellen. Ciro Immobile büntetőjével még a Lazio vezetett, a második félidőben jött a fordítás.

A csapat egyébként is nagyon hektikusan teljesít ebben az idényben, ez a szombati csak ráerősített erre. Bár most a BL-ről van szó, szerintem sokat elárul a csapatról, ha megnézzük, az olasz első osztályban hányadik helyen állnak. Míg az előző szezonban a bajnoki címre hajtottak, most csak a 10. hely az övék.

De nézzük már meg azt is, mi a helyzet a BL E jelű csoportjában. Ez egy kiegyenlített csoport, ahol a Lazio most a második helyen áll két győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel. Megverték a Feyenoordot és idegenben a Celticet, kikaptak az Atletico Madridtól és a hollandok elleni odavágón is.

Előttük egy ponttal az éllovas, mögöttük egy pontra a Feyenoord, a továbbjutásuk tehát még nem dőlt el. De ebben a körben eldőlhet. Ha ugyanis verik a Celticet, a Madrid pedig legyőzi a Feyenoordot, akkor már nem érheti be őket a holland együttes, függetlenül attól, hogy mit játszanak az utolsó fordulóban a Wanda Metropolitanoban.

Szóval extra fontos meccs előtt áll Sarri, ám belső védő párosa nem lesz bevethető sérülés miatt. Alessio Romagnolit és Nicoló Casalet a hétvégén Patric és Mario Gila helyettesítette, és hát voltak problémák, maradjunk annyiban.

Aki pihent még, az Luis Alberto, ő azonban ott lesz majd a kezdőcsapatban, ugyanis csak a sárga lapjai miatt maradt ki a salernói gárda ellen.

A várható kezdőcsapat:

Provedel – Hysaj, Patric, Gila, Marusic – Guendouzi, Cataldi, Luis Alberto – Felipe Anderson, Immobile, Zaccagni

Egymás elleni meccsek

Íme a két együttes legutóbbi három egymás elleni mérkőzésének eredménye:

Előző meccs eredménye
2023.10.04.Bajnokok Ligája
celtic
1:2
lazio
Bajnokok Ligája
2019.11.07.Európa-liga
lazio
1:2
celtic
Európa-liga
2019.10.24.Európa-liga
celtic
2:1
lazio
Európa-liga
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline.com játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.

Celtic

A hétvége a Celticnek sem jött annyira össze, Brendan Rodgers együttese csak egy döntetlenre volt képes a Motherwell ellen, hazai pályán. Ám ez a döntetlen számukra nem annyira fájó, mint a Lazio veresége a Salernitana ellen.

Hiszen vezetik a bajnokságot, toronymagasan a Glasgow Rangers előtt, úton vannak a címvédés felé, és egy ilyen pontvesztés nem fogja őket megállítani. Jó, azt azért tegyük hozzá, hogy két mérkőzéssel többet játszottak, mint ősi riválisuk, ha a Rangers mindkettőt megnyeri, elolvad az előny, csak hárompontnyi marad belőle…

De ennél sokkal kritikusabban állnak a Bajnokok Ligájában, ahol egyszerűen ez a csapat képtelen valami kiugróan jót teljesíteni. Ahogy az elmúlt idényekben, úgy most sem lesz meg a továbbjutás, négy kör után Maedáék csak egy pontot szereztek, és bár matematikai esélyük még van a második helyre, az EL-re meg még annál is több, egyik sem lesz meg, ebben biztos vagyok.

Idegenben legutóbb egy hatost kaptak az Atleticotól, és bár biztosak vagyunk abban, hogy a Lazio nem fogja őket megszórni, azért a győzelmükre nem sok esélyt adnak a bukik.

A hétvégén Liel Abada, Hatate Reo, Maeda Daizen és James McCarthy nem játszhattak sérülés miatt.

A várható kezdőcsapat:

Hart – Ralston, Carter-Vickers, Scales, Taylor – O’Riley, McGregor, Turnbull – Yang, Furuhashi, Palma

Tippelde

A Celtic legutóbb meg tudta szorongatni a Laziot, de az még a sorozat elején, hazai pályán történt. A visszavágón sokkal sanszosabb, hogy az olaszok nyernek. Bár elnézve a formájukat, náluk már sosem lehet tudni…

Tippjeink a következők:

1.: Lazio győzelem

2.: Két és fél gól alatti eredmény

Tombolázz és nyerj! A Rabona 5.000 Ft után egy tombolaszelvényt ad, a fődíj pedig 820.000 Ft

A magyar kormány egy évtizede folytat boszorkányüldözést a külföldi fogadóirodák ellen. Mára ez odáig jutott, hogy az olyan oldalakat is blokkolják, mint a miénk. Ha te is hiszel a szabad internetben, ha szeretnél továbbra is olvasni minket, légy naprakész, használj VPN-t (amely legális módszer a blokkolás kikerülésére), illetve légy tagja Discord-csapatunknak!

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső