Lens – PSV Eindhoven: Fogadási Tippek és Bajnokok Ligája Előzetes – 2023.10.24.

Olvasd el 5 perc alatt szerző Bartos László 2023 október 23.
2023. október 24. kedd, 21:00 Estadio Bollaert-Delelis
Lens
vs
PSV

A legjobb fogadóirodák szerintünk:

Gondolkoztam valami erős bevezetőn, de ennél jobb nem jutott eszembe: Fekete lovak csatája kedden este. A Bajnokok Ligájában először szereplő Lens a gyenge kezdés után elkezdte összeszedni magát, ám a Ligue 1-ben még mindig az alsóházban foglalnak helyet. Viszont a Bajnokok Ligájában sokkal előkelőbb pozíciót vettek fel, az itt még soha nem szereplő kiscsapat egy iksszel és egy győzelemmel vezeti saját csoportját, és jó esélyük van arra, hogy a legjobb 16 közé kerüljenek.

Most a sereghajtó PSV Eindhovennel fognak játszani, akik nem vitás, tavalyhoz képest meggyengültek. Eddig egy vereség és egy döntetlen a mérlegük, persze még korai volna messzemenő következtetéseket levonni. Hiszen hazai pontvadászatukban szárnyalnak. Ami azzal egyenlő, hogy azért nem ok nélkül vannak itt, jó csapat a holland.

A Lens otthonában megszenvedett az Arsenal, nem számíthatnak könnyű meccsre Peter Boszék, és a sportfogadás kedvelői sem.

Egyébként a bukmékerek itt gondolnak leginkább háromesélyes meccsre, a Campobet oldalán 2.40 a hazai siker, 2.90 a vendég, 3.50 az iksz.

Jöjjön a Lens – PSV Eindhoven találkozó!

Lens

Borzalmasan kezdte meg a szezont a Lens, amely tavaly hatalmas eredményt ért el: Második lett a Ligue 1-ben, és ezzel története során harmadszor elindulhatott a Bajnokok Ligájában. Húsz éve voltak itt legutóbb, azóta megjárták a másodosztályt, majd feljutásuk után azonnal tényezőivé váltak az élvonalnak, tavaly pedig jött az első nagy siker.

Csakhogy a kezdés idén elmaradt az elvárttól, Franck Haise együttese az első hat meccsét nem tudta megnyerni. Sokan ilyenkor már edzőt cserélnének, Haise viszont bír akkora megbecsüléssel, hogy kapott még egy kis időt. És a Lensnak csak erre volt szüksége. Az utóbbi hat meccsén nem kapott ki a gárda, ikszeltek a Sevillával a BL-ben, aztán meg még az Arsenalt is legyőzték. A 2-1-es mérkőzésen hátrányból fordítottak, Adrien Thomasson és Elye Wahi találataival.

Tegyük hozzá, az utolsó két meccsükön annyira nem jött ki a lépés, döntetlen a Lille ellen, döntetlen a Le Havre ellen.

Hazai mérlegük idén két győzelemből, két döntetlenből és egy vereségből áll, Bölöni László csapata, a Metz tudott nyerni itt.

Jimmy Cabot és Wuilker Farinez nem játszhat sérülés miatt, míg Deiver Machado kihagyta a Le Havre elleni meccset, mert előtte ért vissza a válogatottjából. Sanszos, hogy ez alkalommal már ott lesz a kezdőcsapatban.

A várható kezdőcsapat:

Samba – Gradit, Danso, Medina – Frankowski, Fulgini, Abdel Samed, Machado – Thomasson, Sotoca – Wahi

Egymás elleni meccsek

A két csapat korábban még sosem találkozott egymással.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

**Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline.com játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

PSV Eindhoven

Ahogy fent is említettem, a PSV Eindhoven együttese jelenleg a tabella utolsó helyén áll, hiszen az első meccsüket 4-0-ra bukták el az Arsenal ellen, majd ezt követően 2-2-es döntetlent játszottak a Sevillával. Izgalmas meccs volt, ahol lehetett örülni az egy pontnak is. A hajrában vált hihetetlenül izgalmassá a találkozó, hiszen Gudelj góljával vezettek a vendégek, aztán jött Luuk de Jong egyenlítése. Az iksz egy percig tartott, mert En-Nesyri megint a vendégeket juttatta előnyhöz, végül Jordan Teze, a hazaiak jobbhátvédje a 95. percben egyenlített.

Egyébként botorság lenne azt mondani, hogy a hollandok gyengék, vagy hogy rossz formában vannak, ugyanis az utolsó tíz meccsükből nyolcat megnyertek, egyszer döntetlent játszottak, és csak az Arsenal tudta őket elkapni.

A hétvégén a Fortuna Sittardot otthon verték 3-1-re, Guus Til, André Ramalho és Johan Bakayoko találtak be az ellenfélnek.

Kétségtelen, hogy győzelmi kényszerben kell játszaniuk, ha ezúttal sem jön össze a győzelem, távolabb kerülnek a legjobb tizenhattól.

Noa Lang sérült, mellette még két védő, Armando Obispo és Mauro Junior játéka kérdéses.

A várható kezdőcsapat:

Benítez – Teze, Ramalho, Boscagli, Dest – Veerman, Schouten – Bakayoko, Til, Lozano – de Jong

Tippelde

Okozott már meglepetést a Lens idén, de az Arsenal talán kicsit nagy mellénnyel ment neki annak a meccsnek. Nem mondom, remek együttes a francia, és ezúttal is jók lehetnek akár egy pontra .

Tippjeink a következők:

1.: Döntetlen vagy PSV Eindhoven győzelem

2.: Két és fél gól feletti eredmény

3.: Mindkét fél szerez majd gólt

4.: Pontos eredmény: 1-2

Nem úgy alakul a fogadásdod, ahogy vártad? Próbáld ki az Ivibet cashout funkcióját!

A magyar kormány egy évtizede folytat boszorkányüldözést a külföldi fogadóirodák ellen. Mára ez odáig jutott, hogy az olyan oldalakat is blokkolják, mint a miénk. Ha te is hiszel a szabad internetben, ha szeretnél továbbra is olvasni minket, légy naprakész, használj VPN-t (amely legális módszer a blokkolás kikerülésére), illetve légy tagja Discord-csapatunknak!

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső