Real Sociedad – Salzburg: Fogadási Tippek és Bajnokok Ligája Előzetes – 2023.11.29.

Olvasd el 5 perc alatt szerző Bartos László 2023 november 28.
2023. november 29. szerda, 21:00 Reale Arena
Real Sociedad
vs
Salzburg

A legjobb fogadóirodák szerintünk:

Egy mérkőzés maradt, amely az online sportfogadás szerelmesei számára lehet, hogy annyira nem lesz vonzó. Végtére is, az egyik csapat már eldőlt, hogy folytatja, a másik meg eldőlt, hogy nem. A Real Sociedad mindenkit meglepve jutott tovább, és akár még csoportelsők is lehetnek, a nyugati sógoraink meg az Európa-ligára hajtanak. És ami azt illeti, egy győzelemmel el is érhetik a céljukat, de még egy döntetlennel is.

Imanol Alguacilék egy kemény bajnokin vannak túl, nem lenne meglepő, ha némelyek, akik a Sevilla ellen pályára léptek, most pihennének.

A nyáron edzőváltáson áteső Salzburg eséllyel lép pályára, bár ezzel a bukik nem értenek egyet. Vegyük az OhMySpins szorzóit, ahol 1.50 a hazai siker, 4.40 a döntetlen, 7.00 a vendéggyőzelem.

Következzen a Real Sociedad – Salzburg találkozó!

Real Sociedad

Fontos győzelmet aratott a Real Sociedad a hétvégén, a Sevilla hiába gyengélkedik, azért mindig nehéz ellenük pályára lépni. Legyen szó hazai vagy idegenbeli meccsről. Imanol Alguacilék ezúttal San Sebastianban, vagyis otthon fogadták Diego Alonso csapatát, és hamar lefutballozták őket a pályáról, két gólt is szerezve az első félidőben. Előbb egy szerencsés (az ő számukra) öngól született, aztán pedig egy gyönyörű, Umar Sadiq pókhálózta ki a bal felsőt.

És itt egy kicsit megnyugodott az együttes, magára húzta a Sevillát, akik szépítettek is. A mérkőzés igazán balhésan alakult, a vendégektől két játékost is kiállítottak.

De megvan a győzelem, ahogy megvan a továbbjutás a Bajnokok Ligájában is. A Real Sociedad négy fordulót követően az élen áll jobb gólkülönbségének köszönhetően: Ikszeltek az Inter ellen, aztán legyőzték a Salzburgot, és egymás után kétszer a Benficát.

Mikel Oyarzabal felépült a sérüléséből, de most kiesett helyette Carlos Fernández. Mellette még Martin Merquelanz nem léphet pályára.

A várható kezdőcsapat:

Remiro – Traoré, Zubeldia, Le Normand, Munoz – Méndez, Zubimendi, Merino, Barrenetxea – Sadiq, Kubo

Egymás elleni meccsek

Íme a két együttes legutóbbi egymás elleni mérkőzésének eredménye:

Előző meccs eredménye
2023.10.03.Bajnokok Ligája
salzburg
0:2
real sociedad
Bajnokok Ligája
2018.02.22.Európa-liga
salzburg
2:1
real sociedad
Európa-liga
2018.02.15.Európa-liga
real sociedad
2:2
salzburg
Európa-liga
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline.com játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.

Salzburg

Mondhat bárki bármit, Mathias Jaissle nyár végi távozása a csapattól, igencsak megfogta a Salzburgot. A fiatal edző szót értett a játékosokkal, remekül együtt tudtak működni, a sógorok által kitalált modell pedig nagyszerűen működött. De elég volt egy tárgyalás egy szaúd-arábiai klubbal, hogy a vezetőség ajtót mutasson neki. Érkezett Gerhard Struber, akivel jobban döcög a szekér. A bajnoki tabellát ugyan vezetik, de nem olyan magabiztos az előnyük, mint korábban szokott lenni. Jelenleg ugyanannyi ponttal rendelkezik a Salzburg, mint a Sturm Graz, csak épp előbbinek jobb a gólkülönbsége.

A hétvégén a Hartberget nagyon nehezen, meglepően nehezen verték, Petar Ratkov, Oscar Gloukh és Dorgeles Nene alakították ki a 3-2-es eredményt.

Ebben az évben az igazi vezérek talán egy kicsit hiányoznak, nincs Seiwald, nincs Okafor és nincs Adamu sem, de még nagyon sok játékost fel lehetne sorolni, többek között Szoboszlai Dominikot is, aki nem a nyáron, hanem pár évvel azelőtt távozott.

A BL-ben három ponttal harmadikok, és ezt a helyet meg is kívánják őrizni, többre már biztosan nem fogja futni.

Amennyiben nyernek, és a Benfica nem nyer, megvan az EL. Amennyiben ikszelnek, és a Benfica kikap, megvan az EL. Szóval a sorsukról maguk dönthetnek.

Egy fél csapatra való hiányzó lesz szerdán, nem játszhat Lukas Wallner, Bryan Okoh, Dijon Kameri, Aleksa Terzic, Oumar Solet, Maurits Kjaergaard, Fernando, Samson Baidoo és Andreas Ulmer sem.

A várható kezdőcsapat:

Schlager – Dedic, Morgalla, Pavlovic, Guindo – Sucic, Gloukh, Bidstrup, Forson – Ratkov, Konaté

Tippelde

Fiatal és rutintalan csapat a Salzburg, de nem kevés tehetség szorult beléjük. A legfiatalabb átlagéletkor náluk, ami előny és hátrány egyben. Most inkább hátrány, mert San Sebastianban győzni irtó nehéz lesz az első helyet megtartani kívánó Sociedad ellen.

Tippjeink a következők:

1.: Real Sociedad győzelem

2.: Két és fél gól feletti eredmény

3.: Mindkét fél szerez majd gólt

Szerezz havonta 20.000 Ft értékű ingyenes fogadást az OlympusBet oldalán, és folytatódjanak nagyszerűen a kedvenc bajnokságaid!

A magyar kormány egy évtizede folytat boszorkányüldözést a külföldi fogadóirodák ellen. Mára ez odáig jutott, hogy az olyan oldalakat is blokkolják, mint a miénk. Ha te is hiszel a szabad internetben, ha szeretnél továbbra is olvasni minket, légy naprakész, használj VPN-t (amely legális módszer a blokkolás kikerülésére), illetve légy tagja Discord-csapatunknak!

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső