Salzburg – Benfica: Fogadási Tippek és Bajnokok Ligája Előzetes – 2023.12.12.

Olvasd el 5 perc alatt szerző Bartos László 2023 december 11.
2023. december 12. kedd, 21:00 Red Bull Arena
Salzburg
vs
Benfica

A legjobb fogadóirodák szerintünk:

Mai hetedik meccsünkön a tét a harmadik hely. Nem kell itt túlbonyolítani a dolgokat, ha nyer a Benfica legalább három góllal, akkor nincs kérdés, a Benfica az első öt fordulóban – vagy inkább négyben – mutatott teljesítménye ellenére is megy az Európa-ligába. Ha nem, ha győznek nyugati szomszédaink, esetleg születik egy iksz, akkor pedig a Salzburgé a harmadik hely.

Bár a csoportban lesz egy Inter – Real Sociedad, a sportfogadás kedvelői mégis több fantáziát látnak ebben a Salzburg – Benfica mérkőzésben.

És nem csak fantáziát, de egy kemény meccset is. A GGbetnél 2.43 a vendégsiker és 2.85 a hazai, 3.95 a döntetlen.

Salzburg

A fontos BL-meccs előtt nem igazán volt lehetősége a pihentetésre Gerhard Stubernek, a Salzburg edzőjének. A Rapid Wien ellen léptek ugyanis pályára, és a rangadót egy góllal tudták megnyerni, ami hozzásegítette őket, hogy maradjanak az élen, meghagyva a kétpontos előnyt a Sturm Graz-cal szemben.

A találkozón egyetlen gól született, melyet Kamil Piatkowski szerzett. A fiatal belső védő sérülés után tért vissza, és a legutóbbi három meccset egyaránt végigjátszotta, úgy tűnik, meggyőzte az edzőjét.

A bajnokság után most a BL-re kell figyelniük, mert még nincs meg a harmadik hely. Arról, hogy bejussanak a Bajnokok Ligája legjobb tizenhat csapata közé már nincs esélyük, a cél tehát az, hogy megtartsák a harmadik helyüket. Ehhez pedig annyit kell tenniük, hogy nem kapnak ki.

Az első fordulóban a tíz emberrel játszó Benfica ellen sikerült győzniük – Lisszabonban – 2-0-ra, ez pedig nagyban megkönnyíti a helyzetüket.

Az egymás elleni eredmények mellett a gólkülönbségük is jobb, tehát a portugáloknak legalább háromgólos különbséggel kell nyerniük Salzburgban. Fiatal csapat az övék, de nem rutintalanok és nem kutyaütők, erre azért nem sok esély van. Meg arra sem, hogy ne tudjanak gólt rúgni a vendégeknek, akik minden találkozón legalább egyszer kapituláltak.

A szurkolók örülhetnek annak, hogy Fernando visszatért, illetve játszhatott Lucas Gourna-Douath is, még így is sokan ki fognak maradni sérülés miatt. Nem játszhat Aleksa Terzic, Oumar Solet, Dijon Kameri és Maurits Kjaergaard sem.

A várható kezdőcsapat:

Schlager – Dedic, Piatkowski, Pavlovic, Ulmer – Gourna-Douath – Capaldo, Sucic – Gloukh – Simic, Konaté

Egymás elleni meccsek

Íme a két együttes legutóbbi egymás elleni mérkőzésének eredménye:

Előző meccs eredménye
2023.09.20.Bajnokok Ligája
benfica
0:2
salzburg
Bajnokok Ligája
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline.com játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.

Benfica

Roger Schmidt együttese tavaly nyerte a Liga Portugalt, a Bajnokok Ligájában pedig a legjobb nyolc közé jutottak. Vártuk, hogy ebben a szezonban is tudnak majd valami jót mutatni, de ez elmaradt. A bajnokságban is csak a harmadik helyen állnak, a BL-ben meg már biztosan kiestek, és ahogy említettem, az EL-re is nagyon halovány esélyük van.

Schmidték legutbb a Real Sociedadtól kaptak ki 3-1-re, azóta őrzik veretlenségüket, ám ez nem azt jelenti, hogy nyerik is a meccseiket. Legyőzték a Sporting CP-t és a kupában a Famalicaot, de aztán jött három döntetlen (Inter, Moreirense, Farense). Az Inter ellen 3-0-ról buktak, a Farensét meg azért illett volna legyőzni. Előbbi meccsről ki kell emelni Joao Mariot, aki volt csapatának mesterhármast rúgott, az utóbbi mérkőzésen pedig Rafa Silva volt az, aki egyenlíteni tudott.

Nincs sok sérült, de azért fontos játékosok nem tudják vállalni a játékot. Kiesett David Neres, Alexander Bah és Juan Bernat, míg Antonio Silva a csoportkör során a második piros lapját kapta, őt eltiltás miatt nélkülözni kell.

A várható kezdőcsapat:

Trubin – Aursnes, Otamendi, Morato, Jurasek – Florentino, Kökcü – Di Maria, Rafa Silva, Joao Mario – Musa

Tippelde

Nincs most klasszis csatárokkal eleresztve a Benfica, ez látszik a szerzett góljaik számán is. Ezért sem hiszem, hogy sikerülhet három góllal megverni a Salzburgot. Ez azonban nem jelent semmit, főleg nem azt, hogy sógoraink félvállról vehetik a mérkőzést.

Tippjeink a következők:

1.: Salzburg győzelem

2.: Két és fél gól feletti eredmény

3.: Mindkét fél szerez majd gólt

Szerezz havonta 20.000 Ft értékű ingyenes fogadást a Dream.bet oldalán, és folytatódjanak nagyszerűen a kedvenc bajnokságaid!

A magyar kormány egy évtizede folytat boszorkányüldözést a külföldi fogadóirodák ellen. Mára ez odáig jutott, hogy az olyan oldalakat is blokkolják, mint a miénk. Ha te is hiszel a szabad internetben, ha szeretnél továbbra is olvasni minket, légy naprakész, használj VPN-t (amely legális módszer a blokkolás kikerülésére), illetve légy tagja Discord-csapatunknak!

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső