Salzburg – Inter: Fogadási Tippek és Bajnokok Ligája Előzetes – 2023.11.08.

Olvasd el 5 perc alatt szerző Bartos László 2023 november 07.
2023. november 08. szerda, 21:00 Red Bull Arena
Salzburg
vs
Inter

A legjobb fogadóirodák szerintünk:

A tavalyi ezüstérmestől a minimum elvárás az, hogy a legjobb tizenhat közé kerüljenek, de véleményem szerint azzal még nem lennének elégedettek a szurkolók. Mindenesetre az első cél már karnyújtásnyira, és most még közelebb kerülhetnek hozzá Simone Inzaghiék.

Az Inter eddig veretlen mérleggel a tabella második helyén áll, igazából csak azért állnak ott, mert a Real Sociedad eggyel kevesebb gólt kapott, kettejük egymás elleni mérkőzése pedig döntetlennel végződött.

De ezen lehet változtatni, és kell is változtatni. A legfiatalabb együtteshez, a Salzburghoz utaznak, akik idén talán egy fokkal gyengébbek, mint mondjuk tavaly Mathias Jaissle irányításával. De ez már megszokott, fel kell futtatni az új ifjoncokat, hogy aztán el lehessen őket adni jó sok pénzért.

Az esély az EL-re még így is bőven megvan, hiszen a Benfica magához képest sehol sincs, ezt pedig a Salzburg használja ki.

Sportfogadás tekintetében simának tűnik, de nagyon meg lennék lepve, ha könnyedén nyernének a taljánok.

A Betrophy oldalán 1.60 a vendégsiker, 5.80 a hazai, 4.20 a döntetlen.

Következzen a Salzburg – Inter találkozó!

Salzburg

A korábbi szezonokkal ellentétben a Salzburg mostani bajnoki szereplése nem annyira meggyőző. Ugyan a vezetést most átvették a Sturm Graztól, de többször botlottak meg, mint tavaly a teljes idényben. Már két vereségük van, ami a Bundesligában nem jellemző rájuk, most viszont érthető. Hiszen Mathias Jaissle távozott (nem önszántából, hanem kirúgták, de ha nem rúgják ki is lelépett volna, hiszen Szaúd-Arábiával fizetés terén nem könnyű versenyezni), illetve a játékoskeretből is több alapjátékos távozott, mint Nicolas Seiwald vagy Benjamin Sesko, esetleg Junior Adamu.

A Salzburg egy nagyon fiatal, rutintalan csapat, ami a BL-ben azért meglátszik. Eddig egyedül a Benficát győzték le, de felvették a kesztyűt a Real Sociedaddal és az Interrel is.

A harmadik hely meg lehet, kérdés, hogy a portugálok összeszedik-e magukat a második félidőre.

Utoljára a Tirolt verték idegenben Kamir Konaté két góljával, akinek eddig a Bajnokok Ligájában nem igazán ment, de talán most ez a két találat neki is önbizalmat ad.

Mint mindig, most is hosszú a csapat sérültlistája. Nem szerepelhetnek az alábbi játékosok: Aleksa Terzic, Maurits Kjaergaard, Fernando, Sékou Koita, Lukas Wallner, Justin Omoregie, Bryan Okoh, Kamil Piatkowski.

A várható kezdőcsapat:

Schlager – Capaldo, Baidoo, Pavlovic, Guindo – Sucic, Gourna-Douath, Bidstrup – Gloukh – Simic, Konaté

Egymás elleni meccsek

Azért mondtam, hogy nem gondolok könnyed sikerre, mert az előző meccsük sem volt annyira sima. Ugyan Alexis Sánchez találatával megszerezték a vezetést, később az izraeli foci legnagyobb talentuma, Oscar Gloukh egyenlített.

A győzelmet az Inter csak egy tizenegyesnek köszönheti, Hakan Calhanoglu talált be, miután Lucas Gourna-Douath vágta fel Davide Frattesit.

Előző meccs eredménye
2023.10.24.Bajnokok Ligája
inter
2:1
salzburg
Bajnokok Ligája
2023.08.09.Barátságos Mérkőzés
salzburg
3:4
inter
Barátságos Mérkőzés
2022.12.07.Barátságos Mérkőzés
inter
4:0
salzburg
Barátságos Mérkőzés
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

*Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline.com játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.

Inter

Nem érdemes tagadni, hogy remek formában van az Inter együttese. Simone Inzaghi csapata a BL-ben továbbjutó helyen, az olasz bajnokságot pedig vezetik. Egyelőre ennél többet nem nagyon lehetne tenni.

A hétvégén nagy rangadót nyertek, szomszédvári rangadót, ugyanis az Atalantához utaztak, és 2-1-gyel tértek onnan haza. Megint Lautaro Martínez szállította a győzelmet, no meg Hakan Calhanoglu, aki ezen a találkozón is értékesített egy tizenegyest.

Az Inter az utolsó tíz meccséből egyet, egy Sassuolo elleni bajnokit veszített el, az utóbbi időben viszont egymást érik a győztes meccsek, ráadásul nehéz ellenfelekkel szemben.

Idegenben idén még nem kaptak ki, pontot is csak egyszer, a Sociedad ellen veszítettek. Inzaghi most aggódhat, nyári szerzeménye, Benjamin Pavard ugyanis a hétvégén megsérült, nem is lesz bevethető, ahogy Marko Arnautovic és Juan Cuadrado sem. Mindenki más viszont bevethető.

A várható kezdőcsapat:

Sommer – Darmian, Acerbi, Bastoni – Dumfries, Barella, Calhanoglu, Mkhitaryan, Dimarco – Martínez, Thuram

Tippelde

Ez a mostani Salzburg is azért egy láthatóan erős csapat, ám nem annyira, mint a tavalyi. Ráadásul most még fontos sérültjeik is vannak, mint Terzic vagy Kjaergaard. Így nem sok esélyt tudunk adni nekik a jól játszó Inter ellen.

Tippjeink a következők:

1.: Inter győzelem

2.: Két és fél gól feletti eredmény

3.: Inter góljainak száma: Másfél felett

A Hotbetnél mindig nyersz! Szerezz egy ingyenes fogadást akár 10.000 Ft értékben a következő sikertelen fogadásod után, és térj újra vissza a játékba!

A magyar kormány egy évtizede folytat boszorkányüldözést a külföldi fogadóirodák ellen. Mára ez odáig jutott, hogy az olyan oldalakat is blokkolják, mint a miénk. Ha te is hiszel a szabad internetben, ha szeretnél továbbra is olvasni minket, légy naprakész, használj VPN-t (amely legális módszer a blokkolás kikerülésére), illetve légy tagja Discord-csapatunknak!

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső