Hollandia – Ukrajna: Fogadási Tippek és Euro 2020 Előzetes

Olvasd el 7 perc alatt szerző Bartos László 2021 június 10.
2021. Június 13. Vasárnap, 21:00 Johan Cruijff ArenA
Hollandia
vs
Ukrajna

A csoport favoritjával zárul a vasárnap, Frank de Boer együttese, az Oranje, vagyis Hollandia 21:00-tól lép pályára hazai közönség előtt Ukrajna ellen. A holland futball okádja magából a tehetségeket, így folyamatosan a világ futballelitjébe tartoznak, bár mutatkozott azért némi visszaesés náluk is. Ronald Koeman távozását követően egy kis szünet után Frank de Boer, az egykori legendás Ajax-játékos ült le a kispadra, és nagy általánosságban a csapat visszatért a helyes útra.

És mégis, vannak, akik aggódnak a válogatottért, vannak, akik szerint valami nem stimmel.

A csoport talán második legerősebb ellenfele ellen megmutathatják, bebizonyíthatják, hogy felesleges aggódni, és pontosan tudják, mit kell tenni a sikeres Európa-bajnoki szereplés érdekében.

De ez valóban nem lesz egyszerű, mert Andriy Shevchenko együttese a selejtező során olyat mutatott, amire nem sokan számítottak. Az Aranylabdát is megkaparintó szövetségi kapitány a selejtezőt veretlenül zárta, ami már csak azért is nagy szó, mert velük egy csoportban volt a regnáló Európa-bajnok, vagyis Portugália.

Cristiano Ronaldoék ellen négy pontot szedtek be, és végül hárompontos előnnyel meg is kaparintották az első helyet.

Közben a hollandok játéka annyira valóban nem meggyőző, de elég végignézni a lehetséges kezdőcsapatukon, és máris meglátjuk, hogy akik esélyesként tekintenek rájuk, azok nem állnak messze a valóságtól.

Kezdjük a Hollandia – Ukrajna beharangozóját!

Hollandia

Nézzük is, hogy milyen keretet rittyentett össze a korábbi hátvéd. Két változtatást kellett már eszközölnie, ugyanis Jasper Cillessenről az edzőtáborba érkezése után derült ki, hogy elkapta a koronavírust, a bő keretből kitett Marco Bizot váltotta a Valencia portását.

Tegnapelőtt pedig Donny van de Beeknek ért véget úgy az EB, hogy igazából még el sem kezdődött. A Manchester United középpályásának nem ez volt a legjobb éve, igazából ez a sérülés a cseresznye volt annak a bizonyos habnak a tetején.

De Boer van de Beeket nem pótolta, így 25 játékossal vág neki a kontinensviadalnak a holland csapat.

Kapusposzton nem túl erősek, ezt be kell valljuk, viszont a védelemtől felfelé már egyáltalán nincs gond.

Még úgy sem, hogy Virgil van Dijk felépülése ellenére nem kapott helyet, nem szerették volna elsietni a visszatérést, no meg egész évben nem is játszott, ki tudja, mennyit tudott volna segíteni.

Van helyette De Ligt, van helyette Nathan Aké, a széleken két fiatal(abb) játékos, Wijndal és Dumfries, ezzel a csapatrésszel nem hinnénk, hogy nagy gondok lennének.

A középpálya megint csak bomba, Frenkie De Jonggal, Gini Wijnaldummal, Ryan Graverberchcsel, Marteen de Roonnal és még sorolhatnánk.

Elől ott van Wout Weghorst, Luuk de Jong és a fél világ által vágyott Memphis Depay. Szóval egyénenként nincs gond, de mi van velük, mint csapat?

Az biztos, hogy volt egy kis kisiklás Koeman távozása után, még ha az eredmények tekintetében ez nem is nagyon látszik, a játékban azért igen.

Beszéljünk még a felkészülési meccsekről, aztán uzsgyi tovább!

Az Oranje Skóciával és Georgiával játszott a felkészülés során, gólokból nem volt hiány, a skótokkal 2-2-t játszottak (Memphis Depay a 90. percben egyenlített), míg a grúzokat simán, 3-0-ra verték. Depay ott is betalált, valamint Weghorst és Gravenberch is, az ifjú középpályás.

Előző meccs eredménye
2010.08.11.Barátságos Mérkőzés
ukrajna
1:1
hollandia
Barátságos Mérkőzés
2008.05.24.Barátságos Mérkőzés
hollandia
3:0
ukrajna
Barátságos Mérkőzés
22bet
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Ukrajna

Róluk is csupa pozitív dolgot tudunk csak elmondani, egyre inkább kezd beérni Andriy Shevchenko munkája, aki már 2016. óta irányítja a sárga-kékeket. Fomenko mester a franciaországi EB-t követően távozott, miután az ukránok a csoportjukban szerzett pont és rúgott gól nélkül zuhantak ki, ezt követően jött Sheva, és már a 2018-as VB-selejtezőn sem játszottak rosszul, végül Izland és Horvátország mögött a harmadik helyen végeztek, de a fejlődés egyértelműen látszott.

Aztán ahogy írtuk, a mostani selejtezőn már nem bíztak semmit a véletlenre, és első helyen kvalifikálták magukat.

Shevchenko javarészt a hazai bajnokságban szereplő játékosokra épít, senkit nem ér meglepetésként, hogy a Sahtar Donyeck és a Dinamo Kijev adja a keret nagy részét. 10 játékos érkezett a Kijevből, 7 a Donyeckből, ez a 26 fős keretnek a 65 százaléka, ami azért nem semmi…

A rangidős Andriy Pyatov az EB-n elérhetné a százados címet, amennyiben mindhárom csoportmérkőzésen ő kezdene, de erre kevés esély mutatkozik, Heorhiy Bushchan átvette tőle az elsőszámú kapus szerepét.

A legkiemelkedőbb játékosok közé tartozik Oleksandr Zinchenko, aki a BL-döntős Manchester Cityben balbekket, a válogatottban viszont középpályást játszik, a baloldalon és középen is bevethető, Shevchenko inkább középen szokta „használni”. Mellett Victor Tsygankov számít még kiemelkedő játékosnak, őt a legnagyobb ukrán tehetségnek tartják manapság.

Elől lehetnek kicsit szűken, mert bár Zubkov, Yaremchuk és Yarmolenko is megérdemli a helyét, de majd meglátjuk, a selejtezőben nem potyogtak a gólok az ukrán mérkőzéseken…

Összefoglalás

Úgy érezzük, hogy talán itt lehet az első meglepetés a torna folyamán. Először érezzük azt, hogy bár az egyik csapat esélyesebb, de a másik megcsípheti, megfoghatja. A holland csapat bár erős, de az ukránt sem szabad lebecsülni, még ha az oddsok azt mutatják, az Oranje simán győzni fog. Az oddsok sokszor becsapósak, nem szabad első látásra bedőlni nekik.

Yaremchukék az elmúlt hat mérkőzésüket lehozták veretlenül, utoljára még a Nemzetek Ligájában szenvedtek vereséget Svájctól. Azóta négy döntetlen és két győzelem a mérlegük, a felkészülési meccseik közül kettőt megnyertek (Ciprus ellen 4-0, Észak-Írország ellen 1-0), egy pedig 1-1-es döntetlennel ért véget… Bahrein ellen.

Ég a játékosokban a bizonyítási vágy – ez mindkettejükre igaz. A hollandok saját közönségük előtt játszhatnak, még ha nem is lehet tele a Johan Cruijff Aréna. Az ukránok pedig bizonyítani szeretnék, hogy a 2016-os viadal csak egy apró baki volt.

Jó eséllyel mindkét együttes kapuba talál, így elsősorban ezt ajánljuk, de ígértünk egy meglepetést is: Szerintünk nem tudják megnyerni a találkozót a hollandok, a rendkívül masszív ukrán együttes egy pontra jó lesz.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft
A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső