Bajnokok Ligája: A Harmadik Kör Összefoglalója– IV. Rész

Olvasd el 6 perc alatt szerző Bartos László 2021 augusztus 05.

A Bajnokok Ligája mérkőzések nagy részét kedden bonyolították, de azért maradt izgalom meg fogadási lehetőség szerdára is, hiszen további három találkozóval folytatódott a sorozat. A Fradi meccsét külön már kitárgyaltuk, így mindössze két meccs maradt már csak. Nézzük, milyen eredménnyel végződött a Szpartak Moszkva – Benfica és a Dinamo Zagreb – Legia Varsó találkozó!

Dinamo Zagreb – Legia Varsó: 1-1

G.: Petkovic ill. Muci

Mi hittünk a horvátokban, így szomorúan konstatáltuk, hogy a mérkőzés hajrájában a Legia egyenlíteni tudott, ezzel pedig elrontotta a tippünket. Annyi baj legyen, lesz még időnk és lehetőségünk javítani, ráadásul elég pozitív a mérleg a Bajnokok Ligája selejtezőjében, egy-egy ilyen bakitól nem kell falra mászni, sajnos mindig nem lehet nyerni.

A másik két tippünk közül is „csak” egy volt jó, mégpedig az, hogy mindkét együttes a kapuba talál. Egyetlen hazai gól mindent megváltoztatott volna. Nézzük meg, milyen kezdők futottak ki a gyepre:

Dinamo Zagreb:

Livakovic – Ristovski, Theophile-Catherine, Lauritsen, Franjic – Jakic, Ivanusec, Misic, Majer, Orsic – Petkovic

Legia Varsó:

Boruc – Jedrzejczyk, Wieteska, Nawrocki – Juranovic, Slisz, Martins, Luquinhaas, Mladenovic – Emreli, Guimares Lopes

Bár elég sokan voltak a stadionban kezdésre, a hangulat mégsem volt jobb közepesnél. Pedig a Dinamo a tavalyi bukta után most reális eséllyel juthat a play off körbe… A játék a hangulatnak megfelelő volt, maradjunk annyiban. Húsz percig szinte semmi, majd végre életjelet adtak magukról a csapatok: Bruno Petkovic fordult kapura a tizenhatoson belül, lövését Boruc kiütötte. Ott érkezett amúgy Ivanusec, hálóba is lőtt, ám az asszisztens jelezte, a szélső lesen volt. Ivanusecnek nem tetszett a döntés, pedig, ha látta volna a visszajátszást, meggondolta volna magát.

Luka Ivanusec egyébként nagyon próbálkozott, nagyon bizonyítani akart, vagy csak szimplán lelkes volt, mindenesetre minden szögből próbálkozott, a 38. percben kapáslövését Boruc fogta és ölelte magához.

Jobban játszott egyébként a horvát együttes, több időt töltöttek a Legia kapuja előtt, félidőre mégis 0-0-val vonultak a csapatok.

A fordulás után sem változott semmi, mivel nagyon betömörültek a lengyelek, ezért főként átlövésekkel próbálkoztak a kékmezes hazaiak. Orsic kétszer, Lovro Majer pedig egyszer bombázott, utóbbié volt a legjobb, ott a veterán Borucnak nagy vetődést kellett bemutatni.

Ha nem megy lábbal, akkor próbáljuk meg fejjel – gondolták a hazaiak, és így is tettek. A mérkőzés 60. percében Luka Ivanusec beadására tökéletesen emelkedett Bruno Petkovic, és a kapu bal oldalába fejelt. Boruc nagyszerűen védett, erre azonban ő sem érhetett oda.

A Zagreb kétszer is befejezhette volna a meccset, ám – nincs jobb szó – lehetőségeiket elszórakozták. Az albán Ernest Muci pedig büntetett. A 82. percben távolról lőtte ki Livakovic kapujának jobb alsóját. A 20 esztendős támadónak ez volt a legfontosabb Legia Varsó mezben lőtt gólja. Főleg, mert ez volt az első.

Elszórakozták a horvátok, és saját magukat hozták kellemetlen helyzetbe. A visszavágón – szerintünk – már nem ők az esélyesek… De erről majd a jövő hét elején…

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Szpartak Moszkva – Benfica: 0-2

G.: Rafa Silva, Gilberto

Egy meccsünk maradt, a Benfica oroszországi fellépése. Sajnos itt sem jött minden, amit megraktunk, de a fele igen, annak is örülni kell. Azt gondoltuk, hogy a végeredmény döntetlen lesz, illetve azt, hogy két és fél gólnál kevesebb lesz a meccsen. Utóbbi bejött.

Lássuk a kezdő tizenegyeket!

Szpartak Moszkva:

Maksimenko – Rasskazov, Gigot, Dzhikiya, Ayrton – Zobnin, Hendrix, Umyarov, Bakaev – Larsson, Sobolev

Benfica:

Vlachodimos – Otamendi, Lucas Verissimo, Vertonghen – Goncalves, Pizzi, Mario, Weigl, Grimaldo – Silva, Seferovic

Roman Yaremchuk még nem volt a keretben, így is bombaerős támadósorral készült neki Sobolevék ellen a Benfica. A beharangozóban teljesen kiment a fejemből, hogy a portugál Rafa Silva is a Benfica játékosa, de a válogatott csatár – aki sajnos a magyarok életét is megkeserítette az EB-n – felhívta magára a figyelmet.

Két azonos játékerővel rendelkező csapat összecsapását figyelhettük, ahol Jorge Jesus csapata a hatodik percben máris gólhelyzetbe került, azonban egy pirosmezes hazai játékos blokkolt. A nyolcadik perc már moszkvai helyzetet hozott, Larsson lövését Vlachodimos ütötte ki, az ellentámadásból pedig Diego Goncalves fejelt kapura, Maksimenko hatalmas bravúrral tudott belenyúlni a labdába.

Az iramra nem panaszkodhattunk, egymásnak estek a felek.

A kapusok remekül védtek, Vlachodimosé volt a félidő védése, a 26. percben Nail Umyarov jó 25 méteres lövését ujjheggyel tornázta ki.

Gól nem esett az első félidőben, de eshetett volna vagy… Hát, körülbelül öt biztosan.

A második negyvenöt perc is remek játékot hozott, és itt már a gólokkal sem maradtak adósak a csapatok. Pontosabban a Benfica nem, az 50. percben Joao Mario labdáját Rafa Silva bombázta Maksimenko szeme között a hálóba.

A mérkőzés ezen szakaszában a Benfica sokkal aktívabb volt, a Szpartak minden erejét felemésztette a védekezés, Vlachodimos szusszanhatott.

Akkor pedig meg is nyugodhatott, amikor a 74. percben társa, Gilberto meglőtte a második portugál gólt, ami rettenetesen hasonlított az első találathoz.

Kétgólos előnye tudatában nyugodtan készülhet a visszavágóra Jorge Jesus csapata, ám teljesen nyugodtak azért nem lehetnek, az első félidőben jó pár veszélyes akciót vezetett a Szpartak Moszkva, és ha nincs Vlachodimos, most talán teljesen más meccsről írtam volna nektek.

Hát, vége. Befejeződött a BL keddi és szerdai játéknapjának összefoglalója. De sokat nem kell a legrangosabb európai kupát nélkülöznötök, jövő héten már jönnek is a visszavágók.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső