Bajnokok Ligája: A Mérkőzések Összefoglalója (08.17.)

Olvasd el 9 perc alatt szerző Bartos László 2021 augusztus 19.

Már a selejtező döntőjében járunk, a jövő héten pedig kialakul a Bajnokok Ligája főtáblája. Ezt követi majd egy szokásos sorsolás, aztán belecsapunk a tutiba. 12 csapat van, de csak 6 hely. Kedden és szerdán 3-3 mérkőzést játszottak, mi most a 17-i eseményeket elevenítjük fel, nézzük, mit adott nekünk a Monaco – Shakhtar Donetsk, a Salzburg – Bröndby, valamint a Sheriff Tiraspol – Dinamo Zagreb mérkőzés?

Monaco – Shakhtar Donetsk: 0-1

G.: Pedrinho

A mérkőzés előtt a legtöbb honlap még azt írta, Pedrinho nem lesz bevethető, erre tessék, összefoltozták a lábát a brazilnak, aki így fontos szerepet játszott a II. Lajos Stadionban. A fogadóirodák nagyon hajtották, hogy a találkozó esélyese a Monaco, ám mi inkább az ukránok felé hajlottunk. Végül azonban – helyzetek ide vagy oda – az általunk várt döntetlen, valamint az, hogy mindkét csapat betalál nem jött el.

A kezdők:

Monaco:

Majecki – Sidibe, Maripan, Badiashile, Caio Henrique – Gelson Martins, Fofana, Tchouameni, Golovin – Ben Yedder, Volland

Shakhtar Donetsk:

Trubin – Dodo, Vitao, Marlon, Matviienko – Pedrinho, Marcos Antonio, Maycon – Tete, Solomon, Traoré

A Monaco kezdője meglepetéssel kezdődött, a meccs előtt derült ki, hogy Alexander Nübel gyomorproblémákkal küzd, nem is tudta vállalni a játékot, viszont Aleksandr Golovin és Benoit Badiashile igen.

A másik oldalon a már említett Pedrinho volt kétséges, a többiek ott voltak, ahol lenniük kell. A kezdőben vagy a kispadon.

A találkozó nem azt hozta, amire a legtöbben vártak, a Shakhtar ugyanis jobban kezdett. A hetedik és a tizennegyedik percben is ott ólálkodtak a Monaco kapuja előtt és mindkétszer lövésig jutottak. Mindkét alkalommal Mykola Matviienko próbálkozott, első kísérletét Majecki vetődve paskolta szögletre, másodszor pedig kapásból tüzelt az ukrán balbekk, akkor az oldalhálót találta el.

Több mint negyedórát kellett várni az első Monaco lehetőségre, Aleksandr Golovin bombázott kapu fölé.

Folytatódtak viszont a vendég rohamok, Solomon lövését megint Majeckinek kellett megállítani, ám a fiatal hálóőr azzal már nem tudott mit kezdeni, amikor Pedrinho átszlalomozott az egész hazai védelmen. A brazil gyönyörűen cselezett, és a befejezés is higgadt volt, a 19. percben előnyhöz jutott a Shakhtar.

A kapott gól hatására a franciák összekapták magukat, és szó szerint egykapuztak a félidei lefújásig. Badiashile fejese mellé szállt, Fofana is próbálkozott, Wissam Ben Yedder pedig háromszor szerette volna megtréfálni Trubint – sikertelenül. Az első félidőt Aurelien Tchouameni csavarása zárta, amelyet az ukránok kapuvédője tolt ki.

A második félidő egy az egyben ugyanezt a játékot hozta. A Shakhtar átadta a területet, ám Roberto De Zerbi együttese erre majdnem ráfázott. Ugyanis a hercegségbeliek lőttek közelről és távolról, ismét Tchouameni, Golovin és Ben Yedder voltak a főszereplők.

Az ukrán együttesnek egy értékelhető momentuma volt, ám Marcos Antonio lövése lelassult egy blokkoló lábon, így Majecki szépen fogta a lövést.

A legnagyobb hazai lehetőség az új fiú, Myron Boadu nevéhez köthető, a holland szép csel után húzta vissza a labdát a rövidbe a hajrában, a játékszer a kapufáról szédült ki az alapvonalon túlra.

Nem volt ez a döntetlen olyan égbekiáltó butaság, sőt… Kár érte.

Red Bull Salzburg – Bröndby: 2-1

G.: Adeyemi, Aaronson ill. Uhre

Sok esélyt nem adtunk a dánoknak. Egyrészt a Salzburgot erősebb csapatnak gondoltuk, másrészt míg az osztrákok hazájuk bajnokságában szárnyalnak, addig a Bröndby rettenetesen beragadt. Itt sikeresebbek voltunk, a sima Salzburg győzelem mellett ajánlottuk a hendikepet – ez az, ami nem jött be – és az over 2,5-et – ez viszont igen.

A kezdők:

Red Bull Salzburg:

Kohn – Kristensen, Solet, Wober, Ulmer – Capaldo, Camara, Seiwald – Sucic, Sesko, Adeyemi

Bröndby:

Hermansen – Bruus, Skipper, Maxso, Tshiembe, Mensah – Gammelby, Frendrup, Slimane, Hedlund – Uhre

Az esélyek ellenére a meccset a Bröndby indította góllal, lehűtve a kedélyeket szinte azonnal. A negyedik percben jártunk, amikor Kevin Mensah küzdött nagyot egy labdáért a baloldalon Kristensennel. Harcossága eredményesnek bizonyult, megtartotta a labdát és még estében az ötös magasságában, a kapunak álló Mikael Uhre felé passzolt. A támadó forgolódott, kereste azt, kinek készíthetné le a játékszert lövésre, ám mivel egy társ sem volt szabadon úgy döntött, megoldja egyedül. Védője nem fogta eléggé, lefordult, és a bal alsóba gurított. Fütyült is a több mint 17 ezer osztrák, ők nem erre készültek…

És nagyjából ezzel el is lőtte az összes puskaporát a Bröndby, elindult egy olyan szintű salzburgi roham… Csoda, hogy két kapott góllal megúszták a dánok. A statisztikát szemlélve erről ti is meggyőződhettek, a Salzburg összesen 29 alkalommal próbálkozott a 90 perc alatt.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Nem sokkal a vendégek gólja után Benjamin Sesko révén egyenlíthettek volna az osztrákok, ám gólhelyzetben a fiatal támadó fölé lőtt. Ezt követően távolról is kísérleteztek, szögletből is veszélyeztetni tudtak, de Hermansen és az öt védő falat vont a kapu köré.

Fordulás után még jobban belehúzott a Salzburg, Aaronson ahogy pályára lépett (Capaldo helyett) egyből tüzelt, majd Karim Adeyimi a kapu torkából nem találta el a labdát.

Egyre nagyobb volt a nyomás a dánokon, percenként kellett Hermansennek védenie, az 56. percben pedig megtört a jég: A jobboldalon vezetett akciót a Salzburg, Aaronson került ziccerbe, Hermansenról az ő lövése még kijött, ám jó lesipuskás módjára Karim Adeyimi a kipattanót hálóba lőtte.

Valóságos csoda, hogy a második hazai gólra a 90. percig kellett várni, annyi lehetősége volt a Salzburgnak – és itt megjegyeznénk azért, hogy Slimane a vendégektől eltalálta a felsőlécet -, ekkor aztán a meccs embere, a csodacsere, Brendan Aaronson megszerezte a győztes gólt.

Néha a legkönnyebb meccsek lesznek a legnehezebbek…

Sheriff Tiraspol – Dinamo Zagreb: 3-0

G.: Adama Traoré (2), Kolovos

Ugye megmondtuk? Megmondtuk, hogy a Sheriff erős csapat, hogy a Dinamo Zagreb eddig csak szenvedett? Jó, ilyen nagyarányú győzelemre egyáltalán nem számítottunk, de tudtuk, hogy a Dinamo nem fogja megnyerni a találkozót. 1X-et ajánlottunk nektek, illetve 2,5-nél kevesebb gólt, hát ezt Adama Traoré elrontotta számunkra.

A kezdők:

Sheriff Tiraspol:

Athanasiadis – Cristiano, Arboleda Hurtado, Dulanto, Julien – Addo, Thill – Adama Traoré, Kolovos, Yansane – Luvannor Henrique

Dinamo Zagreb:

Livakovic – Ristovski, Theophile-Catherine, Peric, Franjic – Jakic, Ivanusec, Majer, Misic, Orsic – Petkovic

A mérkőzésen Frank Castaneda, a Sheriff csapatkapitánya eltiltás miatt nem vehetett részt, efelett a tény felett átsiklottunk, elnézést érte. De senki nem hiányolta a kolumbiait az eredményt látva…

A másik oldalon is hiányzott a cséká, Arijan Ademi lába még mindig nem jött helyre.

A Dinamo a meccs elejétől kezdve sejthette, hogy baromi nehéz dolguk lesz, és ez bizony így is lett. A Sheriff ugyan kevesebbet birtokolta a labdát, ám veszélyesebben játszott, többet is lőtt kapura. Tízszer küldtek meg egy-egy lövést Livakovic kapujára, míg a Dinamo négyszer próbálkozott, kaput nem talált. A Sheriff is csak egyszer, a félidő vége előtt egy perccel. Abból viszont gól lett.

Adama Traoré kapott tökéletes kiugratást a jobbon felfutó Cristianotól, két védő mögé futott be a mali futballista, majd nagyon higgadtan a kirepülő Livakovic mellett lőtt a kapuba. A stadion felrobbant, a kispad megőrült, Traoré viszont olyan higgadt volt, mintha minden egyes nap a Dinamo hálóját venné be.

Ha az első gólnál azt írtuk, felrobbant a stadion, akkor mit mondjunk a második után? Merthogy ez még az elsőnél is szebb volt. Az 53. percben Momo Yansane szaladt be a tizenhatoson belülre, középre ívelt, ahol érkezett a Frank Castanedát helyettesítő Dimitrios Kolovos, és kapásból, elemi erővel bombázta szét a horvátok kapuját.

Az egyre jobban kitámadó vendégeket a 80. percben egyszer lekontrázták, ismét Adama Traoré került szembe Livakoviccsal, és ezt a csatát is a moldávok játékosa nyerte, 3-0.

Egészen elképesztő, senki nem adott volna esélyt a Sheriffnek, ám a visszavágó előtt elmondhatjuk: Az lenne a csoda, ha innen nem ők jutnának tovább… A Dinamonak ismét nem fog összejönni

Ez volt a keddi találkozók összefoglalója, holnap jönnek a szerdai meccsek.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső