Bajnokok Ligája: A Mérkőzések Összefoglalója (09.14.) – I. rész

Olvasd el 8 perc alatt szerző Bartos László 2021 szeptember 16.

Tegnapelőtt útjára indult a labda, a csoportkör küzdelmeivel folytatódik a Bajnokok Ligája. Idén különös figyelmet szentelünk a sorozatnak – amellett, hogy tavaly sem mondhatjuk, hogy elhanyagoltuk volna -, így minden találkozó rövid összefoglalóját elolvashatjátok ezentúl a blogon.

Persze, a BL mellett nem maradhatnak ki az Európa-liga tippek sem, illetve szokásosan megmaradunk a hétvégi legjobb bajnokiknál, szóval… Köszi, ha velünk vagytok és maradjon is ez így a jövőben is!

Kezdjük az összefoglalót!

Sevilla – Salzburg: 1-1

G.: Rakitic, Sucic

Igazán elképesztő mérkőzéssel indított a BL, a csoportkörben a Sevilla és a Salzburg csapata őrült harcot vívott a győzelemért, ám végül meg kellett elégedniük a döntetlennel. A mi tippünk egyébként – többek között – az volt, hogy 2,5 gólnál több születik a találkozón, ami… Hát, finoman szólva is közel volt, hiszen a találkozó bővelkedett lehetőségekben, főleg az első félidő. Hamarosan kifejtjük.

A kezdők:

Sevilla:

Bono – Jesús Navas, Diego Carlos, Koundé, Acuna – Jordan, Fernando, Rakitic – Suso, En-Nesyri, Papú Gomez

Salzburg:

Kohn – Kristensen, Solet, Wöber, Ulmer – Sucic, Aaronson, Camara, Seiwald – Sesko, Adeyemi

Na, ilyen első félidőre aztán panaszunk nem lehetett, mint amit a spanyol és az osztrák együttes vívott. Főszerepben nem csak ők voltak, hanem a játékvezető is, hiszen 45 perc alatt négy tizenegyest ítélt meg Kulbakov játékvezető.

Az elsőt a 11. percben, ekkor Karim Adeyemi fordult be egy labdával a tizenhatoson belülre, ám Diego Carlos megakasztotta őt testével. A fiatal német földre esett, a bolgár játékvezető meg azonnal a sípjába fújt. Meg kellett azonban vizsgálni, hogy a szabálytalanság kívül vagy belül volt, végül két perc alatt megállapították, hogy a vonal is a tizenhatos része, jöhetett a büntető, amit a sértett végzett el. Méghozzá rosszul, a német a baloldali kapufa mellé gurított.

Tíz perccel később újra megkapta a lehetőséget a Salzburg, megint Adeyemi esett el a tizenhatoson belül, ezúttal Jesús Navas volt szabálytalan. Illetve… Szerintünk kicsit könnyű síppal fújták be, egy meccsen ezer ilyen lökésecske van, a játékvezető egy kissé túlbuzgó volt. Bár Adeyemi mutatta a társaknak, hogy szeretné ezt is ő elvégezni, végül Luka Sucic kivette a játékszert a kezéből. És aztán magabiztosan belőtte a büntetőt, utána pedig hergelte egy kicsit a spanyol drukkereket, akik ezt nyilván nem vették jó néven.

Azonban az arcoskodásnak ára is van. A 36. percben megint Karim Adeyemit buktatták, ezúttal Bono kapus tévesztett ütemet, a büntetővel kapcsolatban nem lehetett vita. És az élet megadta az örömöt a Sevilla drukkereinek, hogy visszaadják a zrikálást, amit Luka Sucic adott nekik korábban. Merthogy a második tizenegyesét ő is elhibázta. A labda a baloldali kapufáról jött ki.

És még mindig nem volt vége a tizenegyeseknek, most azonban a Salzburg játékosa, Wöber volt szabálytalan, En-Nesyrit öklelte fel hátulról. Ivan Rakitic karrierje során jó pár tizit elvégzett már, ez sem okozott gondot számára, 1-1.

A második félidő osztrák helyzettel indult, Benjamin Sesko közelijét Bono reflexmozdulattal tolta szögletre. És ekkor jött egy újabb fordulat a meccsen, Youssef En-Nesyrit műesés miatt kiállította. Gondolta a csatár, ez a bíró mindent befúj, hátha ezt is. Hát, így lett, csak nem úgy sült el a dolog, ahogy azt ő elképzelte. Teljesen jogos kiállítás volt.

Innentől kezdve a Salzburg támadott, a Sevilla nagyjából minden erejével az egy pont megtartásán dolgozott, és az utóbbinak sikerült elérni a célját.

Hihetetlen meccs volt, ahol a játékvezetőnek rendkívül nehéz dolga volt, mi pedig fogtuk a fejünk, hogy abból a négy tizenegyesből nem sikerült legalább még egyet értékesíteni…

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

Young Boys – Manchester United: 2-1

G.: Moumi Ngamaleu, Siebatcheu ill. Cristiano Ronaldo

Magabiztos vendégsikert jósoltunk a Fradi-verő Young Boys ellen, ám néha az élet citrommal kínál bennünket, amiből nem tudunk limonádét csinálni, és tequilánk sincs otthon. Így történt, hogy egy kőkemény belépő miatt a MU már az első félidőben megfogyatkozott, ezzel pedig az egyszerű sportfogadó előzetesen nem számolhat…

A kezdők:

Young Boys:

von Ballmoos – Hefti, Camara, Lauper, Garcia – Sieroo, Martins Pereira – Fassnacht, Aebischer, Moumi Ngamaleu – Elia

Manchester United:

de Gea – Wan-Bissaka, Lindelöf, Maguire, Shaw – Pogba, Fred – Sancho, Bruno Fernándes, van de Beek – Cristiano Ronaldo

Voltak meglepő húzások mindkét oldalon, például, hogy Jordan Siebatcheu csak a kispadon kezdett, valamint az, hogy Donny van de Beek kapott szerepet a kezdőben, nem pedig Mason Greenwood vagy Jesse Lingard, esetleg Anthony Martial…

Meschack Elia, a YB egyetlen éke veszélyeztetett először, a támadó 16 méteres lövésén rajta volt David de Gea, de védenie nem kellett.

Nem játszott megszeppent nyusziként a hazai csapat, erőszakosak voltak, támadtak bátran, ám a 13. percben első helyzetéből a Manchester szerzett gólt: Bruno Fernándes gyönyörű, külsővel ellőtt beadását a tizenhatoson belül érkező Cristiano Ronaldo lőtte be von Ballmoos lábai között. Szerencséje volt a vendégeknek, a labda alig csorgott át a gólvonalon.

Nem törte össze a kapott gól a hazaiakat, Christian Fassnacht a 24. percben először dolgoztatta meg de Geát, a kapus jobb kézzel tolta oldalra az erős lövést. Nem gondoltuk volna, hogy védekezésre kényszeríti a svájci együttes Solskjaer legényeit, mégis ez volt látható a pályán. És a meccs 35. percében a helyzet még kellemetlenebbé vált a vendégek szempontjából. Ekkor állították ki ugyanis Aaron Wan-Bissakát, aki kőkeményen taposott rá Martins Pereira bokájára. Nem szórakozott sokáig a bíró, teljes joggal és azonnal felmutatta a piros lapot.

Még az első félidőben sikerülhetett volna az egyenlítés, de Fassnacht kapáslövése centikkel elkerülte a kapu jobb alsó sarkát.

A második félidő egy az egyben a hazaiaké volt, olyannyira, hogy a vörös ördögök egyszer sem lőttek kapura. Se kapu mellé. Míg a Young Boys derekasan küzdött az egyenlítésért, amire végül a 66. percben sor is került. Kellett egy kis szerencse, hogy a labda Nicolás Moumi Ngamaleu előtt kössön ki, de a szerencse csak egy dolog, rengeteg munka volt ebben a gólban.

És evés közben jött meg az étvágy, 1-1 után megérezték a vérszagot a svájciak, és már a győzelemért hajtottak. Egyre nagyobb volt a nyomás, egykapuzott a Young Boys, és végül egy hatalmas Jesse Lingard hibának köszönhetően otthon tudták tartani a három pontot. A szélső úgy passzolt hátra, hogy nem nézett fel, ezzel ugratta ki Jordan Siebatcheut, aki de Gea mellett becsúszva lőtte meg a YB győztes gólját.

Lehetséges, hogy a kiállítás nélkül nem tudtak volna nyerni a hazaiak, de meg kell mondani, akkor is egyenrangú ellenfelei voltak a MU-nak, amikor azok még tizenegy emberrel voltak a pályán. Sőt…

Ez volt az első rész, ezt követi hamarosan még kettő.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső