Bajnokok Ligája Esélyleső: Az F Csoport – Manchester United

Olvasd el 7 perc alatt szerző Bartos László 2021 szeptember 09.

A mai napon az F csoport négy együttesével fogunk foglalkozni. Ez lehetett volna az a kvartett, ahol akár a Ferencváros is helyet kaphatott volna (mi is tudjuk, hogy azért a sorsolás nem ilyen egyszerű), hiszen a Manchester United mellett a svájci Young Boys is itt szerepel, akik a play-off körben kiütötték a Fradit a versenyből. Na meg még itt az Atalanta és a Villarreal, amely a tavalyi esztendőben megnyerte az Európa-ligát. Ó, pikáns, mert a fináléban pont a vörös ördögöket intézték el egy maratoni tizenegyespárbajt követően.

Talán nem túlzás azt állítani, hogy a csoport egyértelmű favoritja Solskjaer csapata. Épp ezért velük kezdünk…

Bajnokok Ligája – Rövid történelem

A Manchester United történelme sikerekkel és kudarcokkal van tele, és sajnos egy tragédia is beárnyékolja azt. 1958. február 6-án a Crvena zvezda elleni idegenbeli BEK mérkőzést követően a csapat repülőgépe Münchenben szállt le, hogy megtankolják. A kifutópályát jég borította, a repülő pedig két sikertelen felszállási kísérletet követően harmadszor is megpróbálkozott vele. Sajnos harmadszor sem sikerült, a gép kerítésnek ütközött, kettétört, majd kigyulladt.

A szerencsétlenség 23 ember életét követelte, közülük nyolcan a Manchester United labdarúgói voltak. Az egyik legsikeresebb angol csapatot a semmiből kellett újjáépíteni, abban az esztendőben a MU az elődöntőben az AC Milan ellen esett ki úgy, hogy a túlélők mellett fiatalokkal töltötték fel a kezdőt.

A következő évben a csapat nem is indult el a sorozatban.

Viszont tíz évvel később a gárda ismét nagyot ment, és ezúttal senki nem tudta őket megállítani. A BEK-et nyerő csapat tagja volt a legendává vált Harry Gregg és Bobby Charlton, utóbbi játékos a döntőben duplázni tudott.

Ez volt az első trófeája nem csak a Manchesternek, de ők szállították Anglia első BEK-győzelmét is egyben.

Harminc éven keresztül a siker elkerülte az együttest, a hetvenes, valamint a nyolcvanas években a csapat nem is tudott részt venni a küzdelmekben, a következő trófeáig 1999-ig kellett várni.

Az egy kifejezetten emlékezetes mérkőzésre sikeredett, hiszen a Bayern München együttese már a 6. percben vezetést szerzett Mario Basler révén, és félig már a kezükben érezhették a serleget. Majd a hosszabbításban szöglethez jutott a Manchester United, Teddy Sheringham pedig közelről kiegyenlített. És még nem volt vége, a hosszabbítás harmadik percében lecsapott a Babaarcú gyilkos, vagyis Ole Gunnar Solskjaer és megnyerte a mérkőzést és az egész BL-t a vörös ördögöknek. Egyébként – bár ezt bizonyára mindenki tudja – a norvég játékos irányítja jelenleg a csapatot.

A harmadik – egyben eddig utolsó – győzelmükre 2008-ban került sor, egy angol házidöntő keretein belül, ekkor a Chelsea ellen 1-1-es rendes játékidőt követően tizenegyesekkel jutottak a csúcsra.

A tavalyi év

Kifejezetten nehéz csoportba került a Manchester United a tavalyi szezonban, a Paris Saint-Germain mellett a török bajnok, az Istanbul Basaksehir, valamint az RB Leipzig került még velük egy kvartettbe. Túl a félidőn szinte biztosak lehettünk abban, hogy a vörös ördögök továbbjutnak, ám két váratlan vereségnek „köszönhetően” csak a harmadik hely, és az Európa-liga maradt nekik. Ott egészen a fináléig meneteltek, de a Villarreal – a mostani csoportellenfél – büntetőpárbajban legyőzték őket.

A csoportkörig vezető út

Angliában, a Premier League-ben automatikus csoportkört ér az, ha az első négy hely valamelyikén végez az adott csapat. Ennek köszönheti indulását a Solskjaer-legénység, akik a városi rivális Manchester City mögött a második helyen végeztek.

A Manchester United kerete

Határozottan kijelenthető, hogy a Manchester United együttese csak erősödött a nyár folyamán. Hiszen távozóik között szinte egyáltalán nincs olyan játékos, aki alapembere lett volna Solskjaernak, egyedül talán Daniel James Leeds Unitedbe való igazolása emelhető ki, mint fontosabb transzfer.

Az érkezők között igazi csemegéket találhatunk: Egyrészt 2009 után visszatért a csapat egyik emblematikus figurája, Cristiano Ronaldo. A portugálról tudni, de legalábbis sejteni lehetett, hogy Massimiliano Allegri visszatérése után nem lesz helye a Juventusban, de sokáig úgy tűnt, a Manchester City lesz a befutó. De az azért nem lett volna az igazi, nem igaz?

De nem a portugál az egyetlen erősítés: Említsük még meg Raphael Varane-t, aki potompénzért igazolt Manchesterbe, elhagyva a Real Madridot, illetve a csapat legnagyobb fogását, vagyis Jadon Sanchot. A fiatal angol szélső a Manchester City akadémiájáról indult el világhódító útjára, de igazán nagy játékos Dortmundban lett. A Borussia jó üzletet kötött, 85 millióért adták el egyik legjobbjukat.

A teljes keret:

Kapusok: Dean Henderson, Tom Heaton, David de Gea, Lee Grant

Védők: Raphael Varane, Harry Maguire, Victor Lindelöf, Eric Bailly, Phil Jones, Luke Shaw, Alex Telles, Aaron Wan-Bissaka, Diogo Dalot

Középpályások: Nemanja Matic, Paul Pogba, Scott McTominay, Donny van de Beek, Fred, Bruno Fernándes

Támadók: Jesse Lingard, Juan Mata, Marcus Rashford, Jadon Sancho, Mason Greenwood, Amad Diallo, Cristiano Ronaldo, Anthony Martial, Edinson Cavani

A kulcsember

Már a tavalyi szezonban is a portugál Bruno Fernándes volt a MU legjobbja, és úgy gondoljuk, hogy idén is ő lehet a csapat valódi vezére. Nagyon nagy lyukat töltött be az érkezése, a szurkolók régóta vártak már egy olyan játékosra, mint Fernándes, szükség volt már egy ilyen Paul Scholes-féle játékosra.

Természetesen sokat adhat a csapatnak még Paul Pogba a középpályán, Cristiano Ronaldo vagy Marcus Rashford a támadók közül, Varane és Maguire a védelemben… Egyszóval, idén a szurkolók joggal reménykedhetnek egy bajnoki címben…

A felfedezett

A csapat kilencven százaléka mindenki számára ismert világsztár, nagyon nehéz helyzetben vagyunk. Három nagyon fiatal, 21 éves vagy az alatti játékos van a felnőtt keretben: Jadon Sancho, Mason Greenwood és Amad Diallo. Közülük csak az Atalantától szerződtetett elefántcsontparti játékos az, aki nem annyira futott még be. Ha valakit mindenképp meg kellene említeni, akkor az ő lenne. Rendkívül gyors, jól fejel, jól lő, technikás, egyszóval minden megvan benne, ami a sikerhez kell. De Sancho és Ronaldo érkezése nem segített a helyzetén, könnyen lehet, hogy a kispad és az U23-as csapat marad idén is csak neki… Pedig megérdemelné a lehetőséget.

Várható szereplésük a BL-ben

Hát, először a csoportból kell továbbjutni, a tavalyinál egy viszonylag könnyebb csoportban vannak, ráadásul a csapat is sokkal erősebb lett. Szerintünk az Atalantával csatázhatnak nagyot az első helyért, de mindenképp továbbjutást várunk tőlük. Szerintünk a MU idén a – nem is annyira – titkos favorit lehet…

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső