Bajnokok Ligája Összefoglaló: 3. forduló – Kedd – II. rész

Olvasd el 8 perc alatt szerző Bartos László 2022 október 10.

A napnak még csak a felét beszéltük meg, négy meccs még hátra van, aztán meg persze jön a szerda.

Inter – FC Barcelona: 1-0

G.: Calhanoglu

A keddi nap leginkább várt meccsét Milánóban játszották, az Inter és az FC Barcelona azt akarta eldönteni, hogy melyikük jut tovább a Bayern München mögött. Mi úgy gondoltuk, hogy a spanyolok jobb formában vannak, és hogy a bukmékerek alapjáraton becsülik le a katalánokat. Hiába uralták a meccset, az Inter egyetlen lövéssel maga javára fordította a mérkőzést. Esemény nem volt sok, kétes ítéletek azonban igen, Xavi nem hiába nyilatkozott a találkozót követően feldúltan.

Hakan Calhanoglu életerős bombája az első, amelyet ki kell emelnünk, a török labdarúgó legalább 25 méterről lőtt kapura a 7. percben, Marc André ter Stegen szerencséje az volt, hogy középre érkezett a lövés, így felugorva szögletre tudott menteni.

Az első félidő nyomasztó vendégfölényt hozott labdabirtoklás szempontjából, lövések terén viszont kiegyenlített volt a játék. A Barca nagy helyzetet nem is tudott kialakítani, ellenben az Inter még a félidő vége előtt egyszer kapura lőhetett, és ez a lövés a győzelmet jelentette számukra. Hakan Calhanoglunak 25-ről nem sikerült, 16-ról viszont igen, lapos lövése a jobb alsó sarokban kötött ki.

Az első félidő még nagyjából korrekt focit hozott, a második viszont… Nézzétek meg a statisztikát, az Inter lehozta lövés nélkül, de a hátrányban levő Barcának is csak kétszer sikerült kapura lőnie. A 62. percben Raphinha passzával Ousmane Dembélé léphetett ki, éles szögből leadott lövése a kapufáról ment ki.

Később, a 67.-ben született meg a Barca egyenlítőgólja, amit viszont kezezés miatt nem adtak meg. Nem Pedri, vagyis a gólszerző szabálytalankodott, hanem előtte Ansu Fati, aki kézzel ért a labdába. Xavi reklamálás miatt kapott egy sárgát is, pedig ezen az ítéleten nem igazán lehet vitázni.

A Barca ismét egy nyerhető meccset bukott el, és csak a harmadik helyről várják a folytatást.

Bayern München – Viktoria Plzen: 5-0

G.: Sané (2), Gnabry, Mané, Choupo-Moting

Valóságos gólfesztivált rendezett a Bayern München, amely a csoport utolsó helyén álló, pontot még nem szerző Viktoria Plzent fogadta. A csehek tudták, mire vállalkoznak, tudták, milyen csoportba kerültek, így az esélytelenek nyugalmával vágtak neki ennek a találkozónak is. Mi úgy gondoltuk, nem fognak tudni betalálni, és ez így is lett.

Húsz perc alatt lerendezte Julian Nagelsmann együttese a mérkőzést, a hetedik percben Leroy Sané egy megindulást követően jó 20 méterről lőtt a jobb felső sarokba. A védők nem tudták feltartóztatni a német szélsőt, Stanek kapus pedig tehetetlen volt.

A gól csak fellelkesítette a hazaiakat, akik öt perccel később újfent betaláltak. Ezúttal Serge Gnabry örülhetett, Leon Goretzka nagyszerűen észlelt helyzetfelismerése hozta meg a gólt, a középpályés remek passza után Gnabrynak csak Stanek mellett kellett elrúgnia a játékszert.

A gólzápornak nem volt még vége, a 21. percben Sadio Mané is feliratkozott az eredményjelzőre. A cseh védők itt is csak asszisztáltak, négy vendégjátékos között húzott el a szenegáli, majd nagy erővel lőtt a kapuba.

Az első félidőhöz még helyzetek, valamint egy meg nem adott gól tartozott, amit Jamal Musiala jegyzett.

A lényegi kérdések eldőltek, így a félidőben Nagelsmann Stanisicot és Eric Maxim Choupo-Motingot is pályára küldte, de a gárda így sem állt le. Az 50. percben már megint gólt szereztek, Leroy Sané második találatának örülhetett.

És a végére Choupo-Moting is betalált, a kameruni támadó ritkán jut szóhoz, de általában meghálálja a bizalmat, ezúttal is szépségdíjas találatot szerzett a csatár.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

**Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline.com játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Eintracht Frankfurt – Tottenham: 0-0

Rengeteg gól született a múltheti, harmadik fordulóban, de ehhez egyedül az Eintracht Frankfurt – Tottenham meccsen nem tettek hozzá a játékosok. Ez volt a nap legnagyobb győzelme – nekünk -, ugyanis jól tippeltük meg a döntetlen eredményt.

Nagy helyzetek nem voltak a találkozón, iram viszont igen, legalábbis egy darabig erre nem lehetett panasz. Sem a hazaiak, sem a vendégek nem voltak képesek eltalálni a kaput, összesen 23 próbálkozást láthattunk, abból csak 3-szor kellett a kapusoknak közbeavatkoznia.

A 6. percben Emerson Royal léphetett ki egy hosszú indítással, ám a nagy erővel meglőtt labda méterekkel szállt fölé.

Öt perccel később Szon jó beadását hárman is kapuba segíthették volna, de valahogy mindenki előtt elszállt a játékszer.

Tovább próbálkozott a vendégcsapat, a 28. percben Harry Kane-t még szabálytalanul sem tudták megállítani, lefordult védőjéről, majd 18 méterről kapura lőtt. Nem sokkal mellé.

A 39. percben volt az utolsó komolyabb lehetőség, ami sokat elárul a meccsről. Ezt Szon Hung-min hagyta ki, 15 méterről csavart nem sokkal a kapu mellé.

A Frankfurt megtette a kötelességét, egy pontnál többre szerintem ők sem számítottak, a Tottenham zsinórban második mérkőzését nem tudta megnyerni.

Olympique Marseille – Sporting CP: 3-1

G.: Alexis Sánchez, Harit, Balerdi, Mbemba ill. Trincao

A Sporting eddig tökéletesen teljesített, kettőből kettőt nyertek meg, miközben gólt sem kaptak, a Marseille volt a portugálok inverze, ugyanis ők pontot nem szereztek, és még gólt sem rúgtak. Minden adott volt a vendégek harmadik győzelméhez, de Antonio Adán elintézte, hogy kicsit felpezsdüljön az élet a D csoportban.

Pedig minden úgy kezdődött, ahogy azt a Sportingnál szerették volna. Egy perc telt el a meccsből, amikor Trincao, a vendégek szélsője elhúzott a jobboldalon, befelé tört, majd nagy erővel a jobb alsó sarokba lőtt. Szép gól volt.

A francia szurkolók nem igazán bírják az ilyen gyenge teljesítményt, jött is a fújolás, ami nem a hazaiakat, hanem a vendégeket zavarta össze. Vagy a franc tudja, mi történt, de az biztos, hogy tíz perccel később Antonio Adán hibáját Alexis Sánchez használta ki. A kapushoz hátragurított labdát nem rúgta ki azonnal, megvárta, amíg Sánchez megtámadja, majd egyszerűen belerúgta a játékszert, ami a kapuba pattogott…

Három perccel később már a Marseille-nél volt az előny, egy remekbeszabott jobboldali beadásra Amine Harit érkezett, és fejelt a hálóba. Adán ebben is benne volt, hiszen elindult a beadásra, majd megtorpant, rosszul helyezkedett, és el sem vetődött a fejesre.

A 23. percben Adán feltette az I-re a pontot, egy hosszú Lopes-kirúgásra indult ki, kilépett a tizenhatoson kívülre, és kézzel ütött bele a bogyóba. Villant a piros, a Sporting tíz emberrel folytatta.

Az emberelőnyt hamar kihasználták, méghozzá Leonardo Balerdi révén, a védő egy Harit által elvégzett szögletet fejelt a kapuba.

A második félidőben a Marseille taktikusan futballozott, nem sietett sehová, a Sporting pedig nem tudott mit kezdeni azzal, hogy egyel kevesebben voltak a pályán.

A találkozó hajrájában egy másik védő, Chancel Mbemba is betalált, csatárokat megszégyenítő módon küldte el a vendég védőket a franciák játékosa, majd a vert helyzetben levő kapus mellett lőtt a hálóba.

A Marseille visszakapaszkodott, két vereség után nyerni tudott, ez az a csoport, ahol még semmi nem dőlt el…

Jut eszembe: A tippünk is bejött, azt mondtuk, mindkét csapat a hálóba fog majd találni.

Hamarosan jövünk a szerdai meccsekkel!

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső