Bajnokok Ligája Összefoglaló: 3. forduló – Szerda – II. rész

Olvasd el 9 perc alatt szerző Bartos László 2022 október 10.

Már csak egy rész van az összefoglalónkból, és rátérünk a holnapi meccsek tippjeire.

Sevilla – Borussia Dortmund: 1-4

G.: En-Nesyri ill. Guerreiro, Bellingham, Adeyemi, Brandt

A legfrissebb hírek szerint Julen Lopetegui már tudta, hogy az eredménytől függetlenül menesztik a kispadról, állítólag már megállapodtak Jorge Sampaolival a sevillaiak. A csoport utolsó helyén tanyázó hazai együttesben nem nagyon bíztunk, de abban igen, hogy legalább egy gólt tudnak majd szerezni a találkozón. Ahogy a vendégek is.

Hát, a vendégek nem egyet, hanem négyet rúgtak, ebből hármat az első félidőben, korán lezárva minden egyes kérdést. A 6. percben kapták az első találatot a piros-fehérek, a balbekk, Raphael Guerreiro talált a hálóba, és nem is kis gólt rúgott a sárga-feketék légiósa, egy nagyszerű keresztlabdát vett át tökéletes módon, közeledett egy kicsit a kapuhoz, majd a tizenhatos sarkán a hosszúba csavart.

A 10. percben egyenlíthettek volna a hazaiak, Joan Jordán passzát Yussuf En-Nesyri lőtte Meyer kapusba, majd a kipattanó is a portásban akadt el En-Nesyri ismétlésekor.

Aztán hosszú ideig semmi nem történt. Helyzet nem nagyon volt sem az egyik, sem a másik oldalon, a következő lehetőségre a 41. percig kellett várni. Ekkor Jude Bellingham etette meg a spanyol védelmet, majd az ötös sarkáról, külsővel lőtt a kapuba.

A második gól után Bonoék szétestek, és egyből bekapták a harmadikat is, Karim Adeyemi egy Youssoufa Moukoko által a kapusba lőtt labda kipattanóját vágta be, ezzel el is dőlt a meccs.

A fordulás után ugyan még közeledett a Sevilla, Yussuf En-Nesyri szépített fejjel, de ennél közelebb már nem jutottak német riválisukhoz. Sőt, a meccs végén még Julian Brandt is betalált, így alakult ki a végeredmény.

A meccs után azonnal bejelentették Lopetegui távozását, aki a Wolves menedzseri pozícióját fogja átvenni, Jorge Sampaoli pedig már ott van Sevillában, és első meccsét le is játszotta a hétvégén.

Manchester City – FC Köbenhavn: 5-0

G.: Haaland (2), Mahrez, Álvarez, Kocholava (ög)

Csak a gólkülönbség volt a kérdés, azt hiszem. Semmi esélyt nem adtak a Koppenhágának Pep Guardiola ellen, és mint kiderült, okkal. Az angolok csúcsformában, Erling Haalandot nem lehet megállítani, gólgazdag, élvezetes meccset játszottak a hazaiak.

Mindössze hét perc kellett Erling Haalandnak az újabb gólhoz, a norvég csatár Joao Cancelo lapos beadását vágta a kapuba, a támadóról valahogy megfeledkezett minden vendégvédő, pedig, ha valakire, hát rá nagyon kellett volna figyelni.

Öt perccel később jöhetett volna a második, Bernardo Silva került ziccerbe, de a jobb kapufa ezúttal kisegítette Grabarát.

A 24. percben ismét volt esemény a vendégek kapuja előtt, ezúttal Jack Grealish próbálkozott, Kamil Grabara ezúttal hárítani tudott.

A támadó és a kapus még egyszer összefutottak, a 32. percben középről bombázott Grealish, de Grabara ezúttal is védett.

Fél perccel később viszont zörrent megint a háló, Erling Haaland egy kipattanó labdát öt méterről juttatott belsővel a kapuba. A csatárt aztán a félidőben lehozták, sőt Guardiola egy sor fiatalnak lehetőséget adott, de még egy mondatra maradjunk az első félidőnél.

Ugyanis esett még egy gól, melyet a vendégek védője, Davit Khocholava jegyzett. A georgiai játékos azonban a saját kapujába talált.

A második félidőben tehát ugyanúgy ment előre a City, mint előtte, csak már fiatalokkal a pályán, Cole Palmer majdnem be is talált, Grabara védett ismételten. Az 54. percben tizenegyeshez jutott az angol együttes, Aymeric Laporte-ot rántották le, a büntetőt Riyad Mahrez magabiztosan értékesítette.

A hajrában még egyszer beköszöntek Grabarához, Julian Álvarez szerezte meg első Bajnokok Ligája-gólját, a vége totális kiütés, a Copenhagen továbbra sem szerzett gólt idén.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

**Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline.com játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Benfica – PSG: 1-1

G.: Danilo (ög) ill. Messi

Jó meccsre számítottunk, sejtettük, hogy ez lesz a PSG legnehezebb mérkőzése, tudtuk, hogy a Benfica nagyszerű, jó formában vannak, és hazai pályán mindenkit elkaphatnak. Hát, a franciákat el is kapták, a szerzett egy pont még jól jöhet a végén. Mi itt hibáztunk, két és fél gól feletti eredménnyel számoltunk.

Az eredmény már az első félidőben kialakult, előbb a vendégek, majd a hazaiak találtak a kapuba.

Már a meccs elején helyzetbe került Goncalo Ramos, a Benfica támadója, védőjével a nyomában is kapura tudott lőni, de Donnarumma hárította a próbálkozást.

A PSG-t meglepte, hogy ennyire bátran kezdtek a hazaiak, nem tudták felvenni a ritmust, és a 17. percben David Neres jóvoltából újra ziccerig jutottak, ám gól ebből sem született.

Öt perccel később a kihagyott ziccerek megbosszulták magukat, Lionel Messi egy nagyszerű támadás végén gyönyörű gólt rúgott, 16 méterről tekerte a labdát a jobb felső sarokba.

Még az első félidőben jött az egyenlítés, a 41. percben Grimaldo beadása elszállt Ramos feje fölött, érkezett Danilo Pereira, akinek testéről a hálóba pattogott a labda, Donnarumma ezzel már nem tudott mit kezdeni.

A fordulást követően a PSG már a 49. percben visszavehette volna a vezetést, Hakimi lövését védte Vlachodimos, majd a kipattanót Neymar ollózta a felsőkapufára.

Egy óra elteltével megint Achraf Hakimi került helyzetbe Messi passzát követően, de Vlachodimos ezt a kísérletét is védeni tudta.

A görög kapus remekelt, a 68. percben Kylian Mbappé tekerését is kiszedte.

A félidőt a Párizs uralta, de a 81. percben Rafa Silva előtt is adódott még egy lehetőség. Szépen húzott el a PSG védői között a támadó, de Donnarummán már nem jutott túl.

Jó meccs volt, a második félidő alapján inkább a vendégek érdemeltek győzelmet, de nem lett volna igazságos az sem, ha a Benfica ilyen játékkal vereséget szenved.

Juventus – Maccabi Haifa: 3-1

G.: Rabiot (2), Vlahovic ill. David

Muszáj volt nyernie a Juventusnak, ha életben akart maradni a Bajnokok Ligája H csoportjában, eddig ugyanis nem szereztek pontot. A Maccabi szintén nullapontos volt, de tőlük valami ilyesmire számított mindenki.

Mi úgy gondoltuk, a Juve behúzza a meccset, nem is fizettek rá sokat a bukik, ezért inkább arra fogadtunk, hogy csak az egyik csapat szerez gólt a meccsen. Ez egy darabig működött is.

A 10. percben kellett először Cohennek védenie, Cuadrado kavargatott a jobbszélen, majd Dusan Vlahovichoz tálalt, aki kapásból lőtt, de a vendégek kapusa leért a lövésre és mentett.

Két perccel később egy gyors kontra végén ismét a szerb lőhetett, honfitársával, Filip Kosticcsal passzolgatták ki a zöldmezes védőket, hatalmas lehetőség előtt állt a csatár, de mellé gurított.

Ezt követően jó darabig semmi sem történt, majd a 36. percben Adrien Rabiot egy szépen kijátszott akció végén a rövid felső sarokba bombázott, ezzel megtört a jég, először az idei szezonban előnyben voltak a hazaiak.

A második félidő elején megint elméláztak a védők Barakh csapatában, Di Maria játszotta meg a leshatárról induló Dusan Vlahovicot, aki harmadszor került szembe Cohennel, és ezúttal már túl tudott járni a portás eszén.

A 64. percben született egy harmadik gól is, megint Vlahovic talált be, azt azonban les miatt elvették.

Kényelmesen folyt a meccs a maga medrében, amikor váratlanul szépített a Maccabi Haifa. A hétvégi bajnokin duplázó, de ezúttal csak a cserepadra kerülő Din David találatával közelebb kerültek a vendégek, és nyílttá vált az összecsapás.

De a Juve még azelőtt rendezte a sorokat, hogy a Maccabi elhihette volna, hogy van esélyük: Adrien Rabiot második találata minden kérdést lezárt, a Juve a találkozó nagy részében sokkal jobb volt, és megérdemelten tartották otthon az összes pontot.

Holnap újabb forduló, már a negyedik, annak az összefoglalójával szombaton találkozhattok!

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső