Bajnokok Ligája Összefoglaló: 4. forduló – Szerda – I. rész

Olvasd el 8 perc alatt szerző Bartos László 2022 október 15.

Gólgazdagabbra sikerült a Bajnokok Ligája szerdai játéknapja, a nyolc mérkőzésen összesen 36 találat született, míg kedden csak 14. Nincs is idő az üres beszédre, kezdjünk neki!

Napoli – Ajax: 4-2

G.: Lozano, Raspadori, Kvaratskhelia, Osimhen ill. Klaassen, Bergwijn

Ahogy az odavágó, úgy a visszavágó is nagyon gólgazdagra sikeredett. És a Napoli folytatta a megkezdett munkát, ezúttal is megszórta a holland csoportellenfelet, amellyel bebiztosította a továbbjutását a BL A csoportjában. Teljesen megérdemelten, nagyszerű játékot láthattunk tőlük minden meccsen…

Egyébként mi a hazaiak sikerét tartottuk valószínűnek, ami ugyan nem fizetett annyira jól, de nagyon biztosnak tűnt.

És valóban, már a negyedik percben az olaszoknál volt az előny, a sérüléséből nemrégiben felépült mexikói szélső, Hirving Lozano szerzett szép gólt, Kvaratshkelia indítását gyönyörűen fejelte Remko Pasveer feje felett a hálóba.

Tíz perc múlva jött az újabb, immáron második találat, amit Giacomo Raspadori szerzett Nagyszerű formában az ifjú csatár, ezúttal 15 méterről a jobb felsőbe küldte a labdát.

Kevesebb, mint húsz perc alatt kétgólos hátrány alaposan össze tudja zavarni a fejeket, és az Ajax 45 percig nem is nagyon tudott mit kezdeni a szituációval, kevés lehetőségük volt, igazából a Napoli kontrollálta a játékot.

Majdnem a semmiből jött a szépítés a második félidő elején, Davy Klaassen találatával vált nyílttá ismét a meccs, az Oranje középpályása szépen fejelt Alex Meret kapujába.

Ahelyett, hogy minden erejüket bevetve támadtak volna a vendégek, tíz perccel később összehoztak egy tizenegyest, Khvicha Kvaratskhelia pedig elképesztő pontosan lőtt a jobb felsőbe, 3-1.

A nagyon eseménydús találkozón a következő fontos jelenet a 81. percben jött, az Ajax is kapott egy tizit, ezt Steven Bergwijn értékesítette, de az utolsó szó a Napolié volt, Victor Osimhen – akinek a játékára egyáltalán nem számított senki – csereként beállt, és eldöntötte a meccset.

Soha rosszabbat!

Glasgow Rangers – Liverpool: 1-7

G.: Arfield ill. Firmino (2), Szalah (3), Núnez, Elliott

Gólokban a csoport másik meccsén sem volt hiány, a nyolcgólos találkozón a Rangers is vágott egy szeletet magának a tortából, számunkra ez jó hír volt, mivel azt mondtuk, mindketten a kapuba fognak találni. A skótok megsemmisítő vereséget szenvedtek, amellyel eldőlt, hogy továbbjutni már biztosan nem fognak a csoportból, és a harmadik hely is nagyon valószínűtlenné vált.

Eddig rúgott gól nélkül, kilenc kapott góllal állt a Rangers három meccs után, most ezt a statisztikát sikerült lerontani. Ami azért nem volt egyszerű, egy meccs alatt majdnem annyit kaptak, mint az előző három alkalommal. Nem hiába követelik azóta is a drukkerek, hogy menesszék Gio van Bronckhorstot.

Nagyon jól indult a skót csapat számára a meccs, az ötödik percben Ryan Kent csavarása még fölé ment, de tíz perccel később egy labdaszerzés után lerohanták a vendégeket, és Scott Arfield lapos lövésével megszerezték a vezetést.

Még senki nem gondolta volna ebben a percben, hogy ilyen kiütést szenved el a Rangers. Hét perccel később Tsimikas szögletét Roberto Firmino fejelte a kapuba, ennyi volt az előny…

Az első félidőben az eredmény már nem változott, ezt követően aztán történelmi zuhanásba kezdett a hazai csapat. Az 55. percben megint Roberto Firmino talált a hálóba, nem sokkal később pedig Darwin Núnez is betalált, a meccs ezzel lényegében el is dőlt.

A Rangers is feladta, ez látszott is, és Mo Szalah beállása után a helyzet még inkább romlott. Az egyiptomi ugyanis mesterhármast jegyzett, betalált a 76., a 80. és a 81. percben is, a három gól közül talán a második volt a legszebb, mindhármat a jobb szélről rúgta a csatár, és mindháromnál szépen asszisztált a hazai védelem, és McGregor is nagyokat hibázott.

Az utolsó gólt Harvey Elliott szerezte, aki szintén csereként jött a pályára, és akinek ez volt az első gólja a BL-ben.

Kiütés, a Pool megint megmutatta, hogy van bennük kraft, de tegyük hozzá, ehhez az ellenfélre is szükség volt. A holnapi meccsen a Citynek nem fognak hetet rúgni…

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

**Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline.com játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Atletico Madrid – Club Brugge: 0-0

A szerdai játéknap egyetlen meccse volt, ahol nem született gól, ki is lógtak a mezőnyből a rengeteg jó meccs közül. A Brugge egy dolgot akart ettől a mérkőzéstől: Nem kikapni. Ez össze is jött, az Atletico Madrid képtelen volt egy gólt lőni Simon Mignolet-nek.

A találkozó 26. percében láthattuk az első komolyabb helyzetet, melyet Antoine Griezmann hagyott ki, fejesét a vendégkapus tolta a léc fölé. Negyedórával később a Brugge vezetett a jobb oldalon támadást, Buchanan esett el a tizenhatoson belül, a bíró pedig büntetőt ítélt. A visszajátszás során vette észre, hogy igazából Molina nem szabálytalankodott, az ő lábára léptek rá, így kifelé járt a szabadrúgás.

A második félidő elég eseménytelenül telt, az Atleti volt fölényben, voltak is lövéseik, de Mignolet mindig ott volt, ha szükség volt rá. A 82. percben még emberelőnybe is kerültek a spanyolok, Kamal Sowah ostoba módon egy sárga lapért cserébe sípszó után rúgta el a labdát, és mivel már korábban is figyelmeztették, mehetett zuhanyozni.

A hátralévő bő tíz percet a Brugge kihúzta, Álvaro Morata hagyott ki még egy óriási ziccert, majd a játékvezető lefújta a meccset. A Brugge ezzel továbbjutott, úgy, hogy még gólt sem kaptak, az Atletico Madrid jelenleg csak a harmadik.

Bayer Leverkusen – FC Porto: 0-3

G.: Taremi (2), Galeno

Új edzővel, egy hétvégi nagy sikerrel vágott neki a szerdai meccsnek a Bayer Leverkusen, és bár tudtuk, hogy a Schalke nem egy erős csapat, biztatónak éreztük Bakkerék sikerét, arra fogadtunk, hogy mindkét együttes gólt fog szerezni. Megtehették volna, majd látni fogjátok ti is, hogy megvolt rá az esélyük, végül azonban a vendégek gond nélkül győztek.

A vezetést a hatodik percben Galeno szerezte meg, Diogo Costától kapott gólpasszt, ritkán látható, hogy egy kapus asszisztot tud adni, hát a portugál válogatott immáron kezdő kapusa ezt megtette. Hosszú indításával lógott meg Galeno, betört a tizenhatoson belülre, két védőt megetetett, aztán a jobb alsóba bombázott, 0-1.

Tíz percre rá tizengyeshez jutott a hazai csapat, pont úgy, mint a múlt héten. Ezúttal nem Schick állt a labda mögé, hanem Kerem Demirbay, de ez sem segített, Costa védte az amúgy erős, ám nem túl jól helyezett lövést.

Az előző héten volt még egy meg nem adott gólja is a németeknek, ezt is sikerült másolni, a 35. percben Amine Adli lövése Schicken változtatott irányt, méghozzá a cseh kezén, így maradt a 0-1.

A második félidő elején újabb gólszerzési esélyt szalasztott el a hazai gárda, ezúttal Cardoso becsúszása akadályozta meg az egyenlítést.

Két perccel később a Porto jutott tizihez, mivel a játékvezető orra előtt szabálytalankodott Adli. Mehdi Taremi nem bizonytalankodott, hanem a kapu közepébe helyezett, oda, ahol előtte Lukas Hrádecky állt.

És ha már így belejött a büntetők elvégzésébe, kapott még egy lehetőséget, Odilon Kossounou volt keményebb a kelleténél, Galeno elesett, Taremi pedig másodszor sem hibázott.

A harmadik gólt követően már a Porto sem hajtott annyira, a Leverkusen pedig nem tudott váltani, így maradt az eredmény. A Leverkusen utolsó helyen a csoportjában, de még az EL-re és a BL továbbjutásra is megmaradt az esélyük. Nem egy nagy esély, de még legalább van.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

felső