Hazai Pályán Sem Ment a Gólszerzés – Nyolc Között az AC Milan

Olvasd el 5 perc alatt szerző Bartos László 2023 március 09.

Mindkét együttes megszenved idén saját bajnokságában, vannak szép fellángolások, de gyakran vannak rosszabb sorozataik is. A Milan az első mérkőzést egy-nullra nyerte meg hazai pályán, úgy érkezhettek az angol fővárosba, hogy ez az előny hamar elolvadhat. Persze a cél az volt, hogy ez ne így legyen.

A mérkőzést csak tízperces csúszással tudták elindítani, ugyanis dugóba keveredett a Tottenham csapatbusza. A késés egyik együttest sem viselte meg, a szurkolókat annál inkább, akik ebben az időszakban magukat szórakoztatták a lelátón, igyekeztek hangulatba kerülni. Ez sikerült, a Spursnek viszont nem sikerült megfordítani a mérkőzés állását.

Tottenham – AC Milan: 0-0

Továbbjutott az AC Milan 1-0-s összesítéssel.

A hazaiak összeállításában nem volt váratlan, tudtuk, hogy több kulcsjátékos is sérült, mint Hugo Lloris vagy Rodrigo Bentancur. Az elől levő hármasból ezúttal Richarlison maradt ki, Antonio Conte a Son – Kulusevski – Kane hármasnak szavazta meg a bizalmat.

A Milannál már azért voltak váratlan húzások. Malick Thiaw játszott jobbhátvédet, belül Kalulu és Tomori volt, középen Rade Krunic, elől pedig Leao és Giroud mellett Brahim Díaz, akiről azt mondták, sérült, és nem tudja vállalni a játékot.

A kezdőcsapatok:

Tottenham: Forster – Romero, Lenglet, Davies – Emerson Royal, Skipp, Höjbjerg, Perisic – Kulusevski, Son – Kane

AC Milan: Maignan – Thiaw, Tomori, Kalulu, Hernández – Messias, Krunic, Tonali – Brahim, Giroud, R. Leao

Nem rágtuk le a körmünk az első félidőben, a színvonal nagyjából elmaradt az elvárásoktól. Az első tíz percben csak ismerkedtek egymással a felek, majd jött az első lövés, Emerson Royal engedett el egyet tizenhatról. A lövés irányt változtatott, és ezáltal lelassult egy vendég lábon, így Mike Maignan könnyen be tudta gyűjteni a labdát.

Pár perccel később szabadrúgáshoz jutott az AC Milan csapata, egy trükkös kombináció végén pedig Junior Messias került helyzetbe. Lövése lecsúszott a lábáról, és így méterekkel mellé szállt.

A White Hart Lane-en levők között a szurkolók voltak a legjobbak, akik az elejétől kezdve hajtották előre a csapatukat. De ez sem segített.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

**Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline.com játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Ami a maradék időt illeti az első félidőben: Lepörgött csendben, néhány rossz lövéstől eltekintve a pályán semmi sem történt.

A második játékrész vendéglehetőséggel indult, egy szép támadást vezetett a Milan, majd Brahim Díaz került lövőhelyzetbe. A kísérlet elakadt, de a labda visszakerült hozzá, és próbálkozhatott újfent. Másodjára viszont Forster állta útját a fiatal spanyolnak, aki nemrég úgy döntött, a marokkói válogatott mezét szeretné viselni a jövőben.

Ahhoz képest, hogy a Tottenham volt hátrányban, többet támadtak a vendégek, a Spurs alig jutott el Maignan kapujáig, hirtelen csak egy lehetőség ugrik be, amikor Pierre-Emile Höjbjerg lövését kellett ütnie a franciának.

Ellenben a Milan szép támadásokat vezetett, a legtöbbször állva hagyták a lassan mozgó angol védelmet, Brahim pedig tarthatatlan volt. Tarthatatlan, és néha buta. A kapu előtt többször is lőhetett volna, akkor passzolt, amikor passzolni kellett volna, lőtt. Így ők sem tudták feltörni a Tottenham védekezését.

A pontot az I-re Cristian Romero tette fel. A világbajnokságon alapemberré előlépő Romero az első sárga lapját a mérkőzés elején kapta, majd a 77. percben a másodikat.

Ezzel pedig Antonio Conte taktikáját tönkretette. Devinson Sánchezt kellett beküldeni egy támadó helyett, tíz emberrel még annyi lehetőségük sem volt, mint korábban.

Azért még így is hosszabbításra menthettek volna, a 93. percben Harry Kane fejesét kellett kiütnie Maignannak, majd az ellentámadás végén majdnem a Milan rúgott gólt, Rafael Leao lövése a kapufáról szédült Forster kezébe.

Gól tehát nem esett, csak az első meccsen, a Tottenham búcsúzott. Pedig ez a párharc akár teljesen máshogy is alakulhatott volna…

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső