Katar 2022: Az 1. Forduló Álomcsapata

Olvasd el 8 perc alatt szerző Bartos László 2022 november 25.

Tegnap este a Brazília – Szerbia mérkőzéssel zárult a 2022-es katari világbajnokság csoportkörének első fordulója. Láthattunk megannyi gólt, láthattunk szépeket és nem túl szépeket. Láthattunk meglepetéseket, sérüléseket, kisebb és nagyobb balhékat, hibákat, és mindent, ami miatt a focit világszerte százmilliók szeretik.

És a forduló végeztével összeállítottuk az első csoportkör legjobb csapatát. Mivel objektíven itt nagyon nem lehet dönteni, biztos vagyok benne, hogy ahány szurkoló, annyi féle ilyen csapat jöhet össze. Szóval ez a tizenegy a mi véleményünket tükrözi mindössze. Lássuk, kik és miért kerültek be ebbe a csapatba.

Kapus

Gonda Shuichi – Japán

Ugyan Gonda Shuichi számára nem indult jól a mérkőzés, mégis ő lett a csapata egyik hőse. Talán a legnagyobb hőse. Az első félidőben több védést is bemutatott, majd összehozott egy tizenegyest, miután – kétszer is – szabálytalanul állította meg David Raumot. A büntetőt nem tudta kivédeni, de a második félidőben alaposan kijavította a hibáját. Elképesztő védéseket mutatott be, ő tartotta mérkőzésben a japánokat, miután összesen nyolc bravúrral zárt.

Legnagyobb védését Serge Gnabryval szemben mutatta be, egy percen belül négyszer is hárítani tudott.

Amennyiben Japán nem nyert volna, lehet, hogy nem őt választottuk volna, de így, hogy végül Doan és Asano fordított, számunkra egyértelmű volt, kinek kell a kapuban állnia.

Gondolkoztunk még pár játékoson, Guillermo Ochoa és Thibaut Courtois is kivédett egy tizenegyest, Mohammed al Owais pedig Lionel Messiéket állította meg. Végül a hatalmas fordítás miatt is döntöttünk Gonda Shuichi mellett.

Védők

Achraf Hakimi – Marokkó

Az az igazság, hogy a jobbhátvéd posztján gondban voltunk. Nem igazán volt olyan kiemelkedő teljesítmény egyik csapatban sem. Két játékos között vacilláltunk, az egyikük Achraf Hakimi, a másik Kieran Trippier volt. Végül a marokkói mellett döntöttünk, aki szakadatlanul robotolt száz percen át a marokkói – horvát mérkőzésen.

Nem csak védekezésben nyújtott extrát, hanem igyekezett a támadásokhoz is felérni, ahogy azt már a klubcsapataiban is megszokhattuk tőle. A legveszélyesebb marokkói lövést is nála könyvelhettük el, egy lekészített szabadrúgást nagy erővel rúgott kapura, Livakovic csak ütni tudta a játékszert.

Toby Alderweireld – Belgium

Alderweireldnek minden rutinjára szükség volt a Kanada elleni mérkőzésen. Nagy nyomás alatt játszott, és sokszor a fiatal, gyors kanadaiak el tudtak szaladni a belga védelem mellett, de Alderweireld, Vertonghen és Dendoncker állták a sarat. 91 százalékos pontossággal passzolt a 33 esztendős védő, és nem mellesleg a mérkőzés egyetlen góljában is főszerepet játszott, az ő indítása után talált a hálóba Michy Batshuayi.

Thiago Silva – Brazília

Mesterien védekezett a brazil válogatott csapatkapitánya, amivel nálunk kérdés és vita nélkül bekerült az álomtizenegybe. Kivették a játékból előbb Aleksandar Mitrovicot, majd később Dusan Vlahovicot, Sergej Milinkovic-Savicot, Tadicot és a többieket.

Végig nagy magabiztosságot sugárzott, ami a többiekre is ráragadt. Nem csak a védelmet, de az egész csapatot irányította.

Alex Sandro – Brazília

Még egy (vagyis kettő) brazil került be a csapatunkba. Az egyikük Alex Sandro, a Juventus védője, aki lehet, csak azért került a kezdőbe, mert Alex Telles kisebb sérüléssel bajlódik. Tite állítólag nem rá számított első számú balbekként, hanem a Sevilla játékosára. Azonban most átgondolhatja a szövetségi kapitány a döntését, Alex Sandro ugyanis remekelt.

Ugyanazt lehet róla elmondani, mint Hakimiről a másik oldalon. Végig az oldalvonal mellett futkározott fel és alá, jó párost alkottak Vinicius Jr.-ral, a védekezésben egyetlen hibát sem vétett. Majdnem a gólszerzők közé is feliratkozott, ugyanis távoli lövését követően a kapufáról jött ki a labda.

Középpályások

Jude Bellingham – Anglia

Anglia első meccsén gólzáporos győzelmet aratott, és ebben szerepet játszott Jude Bellingham is, aki állítólag a nyár legnagyobb slágere lesz az átigazolási piacon. A fiatal tehetségekről szóló sorozatunkban is helyet kapott, méghozzá joggal. Nagyon fiatal, csak 19 éves, de már az angol válogatott kulcsemberének lehet őt nevezni, Kalvin Phillips helyét vette át a középpályán, Rice párjaként. Annyiban jobb, mint Phillips, hogy nem csak a játék tördeléséhez, a védekezéshez, de a támadásépítéshez is nagyon ért. Ő lőtte Irán ellen az első gólt, pontosabban fejelte, mesterien bólintott Hosseini kapujába.

Lássuk, a számok nyelvén mit nyújtott a Dortmund játékosa: Középpályás létére nagyon labdabiztos volt, nagyon jól passzolt, 96 százalékkal zárt, 96 passzából 92 társhoz ment. Emellett ütközött, védekezett, cselezett, indított. Az egyik legbiztosabb pont volt ebben az álomcsapatban…

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 52,000Ft

Gavi – Spanyolország

Lehet, hogy Gavinál volt jobb játékos, aki inkább megérdemelte volna, hogy helyet kapjon, ám a középpályás fáradhatatlan munkáját és szépségdíjas gólját értékelnünk kellett. Luis Enrique kedvence kezdőként kapott szerepet Costa Rica ellen, és végül egy góllal vette ki a részét a kiütéses győzelemből.

Mindenhol megtalálható volt a pályán, de leginkább a középpálya jobb oldalán vehettük őt észre. Szintén nagyon pontosan passzolt, kicsit talán több kockázatot is vállalhatott volna. A gólja egyébként gyönyörű volt, 16 méterről, kapásból, külsővel vágott a hálóba egy Morata által elé ívelt labdát.

Aissa Laidouni – Tunézia

Lehet, páran most azt gondoljátok, hogy „haza beszélünk”, de ez messze van az igazságtól. Nem számított a döntés meghozásakor, hogy Laidouni a Fradiban futballozik. Különben sem fog már sokáig, ha így játszik továbbra is.

A védekező középpályás csúnyán mondva megette reggelire a dánokat, olyan lendülettel és akarással játszott, hogy nehéz volt nem észrevenni a játékot. Nem is maradt figyelem és elismerés nélkül a játékos, a döntetlenre végződő találkozón őt választották a meccs legjobbjának.

Támadók

Bukayo Saka – Anglia

A húszesztendős támadót nem fogta meg, hogy anno az EB-döntőn tizenegyest hibázott, nagy magabiztossággal és nagy kedvvel vágott neki az Irán elleni mérkőzésnek. Saka helye megkérdőjelezhetetlen volt ebben a csapatban, hiszen két gólig jutott, övé volt az egyik legszebb találat az első fordulóból. Persze, itt sem lehet objektíven választani, maradjunk annyiban, hogy szerintünk az övé volt az egyik legszebb gól az első fordulóból…

Richarlison – Brazília

Sok jó csatárteljesítmény volt az első körben, gondolkoztunk azon, hogy ezt a szerepet Olivier Giroud, vagy épp Enner Valencia is betölthetné, ám Richarlison két gólja közül az egyik szépségdíjas volt. Annyira szép volt a Tottenham játékosának második gólja, hogy mi azt a gólt választottuk a forduló legszebb találatának. Nem mellesleg rendkívül fontos találatok voltak ezek, hiszen Brazília hiába játszott hatalmas fölényben, a többiek képtelenek voltak a hálóba találni.

Ferrán Torres – Spanyolország

Itt is lehetett volna mást választani, mondjuk Salem al Dawsarit, akinek gólja három pontot ért Argentína mellett. De úgy gondoltuk, hogy az egész mérkőzésen lelkesen játszó, egy tizenegyest értékesítő, majd egy védelmi hibát kihasználó Ferrán Torresre kell nekünk a bal szélre.

Ez lett volna az első forduló álomcsapata, gondolom sokan egyetértetek, sokan meg abszolút nem. De ez ettől szép. A második és a harmadik fordulónak is lesz egy álomcsapata, szóval érdemes lesz majd még visszanézni.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Világbajnokság Tippek és fogadási esélyek
Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső