Katar 2022: Gólok, Balhék és Mateu Lahoz

Olvasd el 8 perc alatt szerző Bartos László 2022 december 12.

A délutáni mérkőzés megemésztésére is alig volt időnk, aztán már kezdődött is a nap másik találkozója. Ami szintén izgalmasnak tűnt előzetesen. Nem is kellett csalódnunk. Az izgalmak mellé jókora feszültség is érkezett, no meg itt sem maradhatott el a dráma. Hollandia nagyot küzdött, a padlóról álltak fel, de ez csak arra volt elég, hogy meghosszabbítsák jelenlétüket a katari VB-n.

Senki sem barátja senkinek

A meccs, ami majd nem csak a gólok miatt marad emlékezetes, hanem a balhék, a verbális erőszak és a spanyol bíró ámokfutása miatt. Antonio Mateu Lahoz megint nem bírt magával, a játékvezető korábban is rengeteg panasznak, balhénak adott táptalajt, a szereplési vágyát a pályán kitöltő sípmester ezúttal viszont nagyon nem volt a helyzet magaslatán. Nem igazán hallottam még olyanról, hogy egy meccs után mindkét csapat bepanaszolja a bírót, főleg nem egy világbajnokságon. Mateu Lahoznak összejött ez a bravúr. Ami lényegében a nemzetközi karrierjének végét is jelentheti. De nem csak a bírót vizsgálja a FIFA, hanem a csapatokat is.

Hollandia – Argentína: 2-2 (tizenegyesekkel 3-4)

G.: Weghorst (2) ill. Molina, Messi

Mindkét csapatban voltak változások, amire nem igazán számítottunk. Louis van Gaal a jól játszó Davy Klaassent padra ültette, és a gyengén szereplő, gólt sem szerző Steven Bergwijnt küldte be éknek Gakpo és Depay mellé, míg az argentinok szerkezetet váltottak, a 4-3-3-at felváltotta a 3-5-2.

A kezdőcsapatok:

Hollandia: Noppert – Timber, van Dijk, Aké – Dumfries, F. de Jong, Blind – Gakpo – Bergwijn, Depay

Argentína: E. Martínez – Romero, Otamendi, Li. Martínez – Molina, de Paul, Mac Allister, Fernández, Acuna – Messi, Álvarez

Pályára léptek még: Berghuis, Koopmeiners, L. de Jong, Lang, Weghorst ill. Di Maria, La. Martínez, Paredes, Pezzella, Tagliafico

A meccs előtt még nagyokat mosolyogva nézték egymást a játékosok, pacsiztak össze egymással, még Mateu Lahozt is mindenki szerette. Aztán a kezdő sípszó után a helyzet nagyon hamar 180 fokos fordulatot vett.

Az első tíz percben inkább a hollandok kapuja előtt folyt a játék, ezt követően tudott kiszabadulni Hollandia. Veszélyes helyzet egyik oldalon sem volt igazán, de ez nem jelenti azt, hogy a nézők unatkoztak volna.

Nagy volt a hajtás, látszott, hogy mindkét csapat nagyon szeretné a győzelmet, de óvatosnak kellett lenniük, egy hiba is sokba kerülhetett volna.

Már több mint félórája ment a mérkőzés, amikor villantak az argentinok. Pontosabban Lionel Messi és Nahuel Molina villant. Előbbi egy zseniális passzal ugratta ki utóbbit, az Atletico Madrid játékosa pedig Andries Noppert lábai mellett a hálóba pöckölt.

Az első félidő hátralévő részében láthattak még a szurkolók egy Messi-lövést, amit Noppert magabiztos védéssel állított meg, illetve egy holland szabadrúgást, amit Emi Martínez fogott meg, bár közben Nathan Aké gyanús körülmények között került a földre. Mateu Lahoz ment is intézkedni, azonban folytatódhatott a játék, és nem tizenegyessel.

A második félidőt is Scaloni fiai kezdték jobban. Az 59. percben meg is duplázhatták volna az előnyüket, ha Rodrigo de Paul jobb labdát kap Messitől. Ha pontosabb a PSG támadója, de Paul egy az egyben maradt volna Noppert kapussal. Így viszont kisodródott, és az egészből nem lett semmi.

Három perccel később Messi végezhetett el szabadrúgást 18 méterre a kaputól. Nem is volt gyenge a kísérlet, volt benne erő, jól is volt helyezve, de nem elég jól, végül fölé ment a játékszer.

Élő fogadás:
Igen
Üdvözlő bónusz: 35,000Ft

**Ez az ajánlat kizárólag a sportfogadasonline.com játékosainak elérhető, a weboldalon nem látható. A bónusz automatikusan aktiválódik, amikor a játékos végrehajtja az első befizetését az üdvözlő bónuszért.

*F. Feltételek érvényesek! Kattints a "Fogadj most!" hivatkozásra a részletekért

Ami nem ment szabadrúgásból, ment tizenegyesből. A 71. percben Denzel Dumfries húzta ki Marcos Acuna lábát a tizenhatoson belül, Lahoz pedig a büntetőpontra mutatott.

Lionel Messi lövésére Noppert el sem mozdult, nem tudott, a hétszeres aranylabdás a kapu baloldalát választotta.

Úgy tűnt, eldőlt, de az izgalmak még csak ekkor jöttek. Becserélték Wout Weghorstot, aki nem sok szóhoz jutott ezen a vb-n, de LvG lehetőségei elfogyóban voltak. Kétgólos hátrányban volt az oranje, húsz perccel a vége előtt, valamit lépni kellett. A csere jó döntésnek bizonyult. Négy perccel a pályára lépését követően a Besiktas játékosa fejjel továbbította Steven Berghuis beadását, Martínez nem tudott hárítani. Ismét nyílttá vált a mérkőzés, és kezdtek elszabadulni az indulatok. Mateu Lahoz csak a hosszabbításban osztott ki öt sárga lapot. Pedig akár egy pirost is felmutathatott volna.

Leandro Paredesnél szakadt el a cérna. Előbb Frenkie de Jongot, majd Nathan Akét kaszálta el, és miután a szabálytalanságot lefújták, a Juve középpályása elrúgta a labdát. Pont a holland kispad felé. Akik persze nekitámadtak az argentinnak, volt tömegjelenet, esés és kelés, színészkedés…

Mindenesetre megúszta kiállítás nélkül Paredes, de Argentína így sem kerülhette el az egyenlítést. A 101. percben egy kockázatos szabadrúgás-kombináció után megint Wout Weghorst talált be, jöhetett a hosszabbítás.

Ahol aztán már tényleg nem kímélték egymást a játékosok. Ment a szájkarate, meg nem is bántak szépen a másikkal a játékosok, de a spanyol itt már csak két sárgát osztott ki. Helyzeteket tekintve a hollandok nem sokat voltak az ellenfél tizenhatosánál, Argentína irányított, és több lehetőségük is volt a győztes gólra. Enzo Fernández megpattanó lövése alig ment fölé, Lautaro Martínez először centikkel tévesztett, majd később Noppert hárította egy távoli kísérletét. Gól azonban nem volt, jött a tizenegyespárbaj. Ami alatt Mateu Lahoz megint három sárgát adott…

A holland játékosok igyekeztek megzavarni az argentinokat, folyamatosan mentek oda, és dumáltak nekik. Azonban ez nem az ellenfelet, hanem őket zavarta meg. Hibázott az első két holland rúgó, Virgil van Dijk, valamint Steven Berghuis is. Teun Koopmeiners volt az első, aki értékesítette a sajátját, miközben az argentinoktól sem Messi, sem Paredes, sem Montiel nem hibázott.

Jött aztán Enzo Fernández, akinek lövése mellé szállt. Luuk de Jong egálra hozta a meccset, de csak ideiglenesen, mert Lautaro Martínez volt az ötödik rúgó, és higgadtan lőtt a kapuba. Argentína tehát továbbjutott, és Horvátországgal meccsel majd a fináléba kerülésért.

A mérkőzés után

A mérkőzést követően az indulatok nem csitultak. A győztes tizenegyes után az argentinok a hollandokat gúnyolták, Emi Martínez a holland kispadnak szólt ki (kétszer is megb***talak titeket!), de még az interjúk alatt is egymással foglalkoztak, Messi Weghorstnak szólt oda (Mit nézel te bohóc? Húzzál innen!).

Aztán a PSG csatára nem győzte szidni Antonio Miguel Mateu Lahozt:

„Nem akarok a bírókról beszélni, mert eltiltanának. De az emberek látták, mi történt. A FIFA-nak foglalkoznia kellene ezzel, nem jelölhetnek ki ilyen játékvezetőt egy ennyire fontos meccsre. Nem tudott felnőni a feladathoz.”

Emi Martínez még tovább ment, az Aston Villa kapusa „haszontalannak” nevezte a játékvezetőt, aki – szerinte – arra játszott, hogy Hollandia egyenlítsen. Nem csak az argentinok, a hollandok is elégedetlenek voltak a játékvezető teljesítményével, ők is panaszt tettek rá.

Szóval megerőltető péntek este volt ez, nem csak az első mérkőzés, de a második is túlórába szaladt, drámát sem nélkülözött, és volt is utóélete…

Nemsokára érkezünk a szombati játéknap összefoglalóival.

A szerzőről

Az online sportfogadással sac/kb 7-8 éve foglalkozom igazán komolyan. Több fogadóirodánál is van számlám, de csakis olyanoknál, ahol jók (magasak) az odds-ok a labdarúgás és lóverseny fogadások, illetve a tenisz esetében.

Bajnokok Ligája Tippek és fogadási esélyek
felső